„Most búcsúszóra üt az óra”

2010. október 4.

– Polgár Lászlótól búcsúzunk – ÁDÁM TÜNDE írása

Polgár László

Polgár László

Nem hittük el. Mert olyan valószerűtlen az egész. A Kékszakállú herceg elhagyta a várát, Fülöp király nem mondja többé, hogy majd alszik ő, Leporello sem számolja többé az asszonyokat, és vajon ki terelgeti Parsifalt a helyes útra?
Hirtelen és fájdalmasan korán távozott. Az utóbbi években ritkábban jött haza, de mindig jött. És valahányszor elment, tudtuk, hogy visszajön. Most tudjuk, hogy nem jöhet többé. Tudjuk, csak még nem hisszük el.

Bartók: A kékszakállú herceg vára – a hetedik ajtó (partnere: Németh Judit)

Szöktetés Korcsmáros Péterrel (Fotó: Mezey Béla)

Szöktetés Korcsmáros Péterrel (Fotó: Mezey Béla)

Pályája egyenesen haladt, érintve a megszokott állomásokat: Zeneakadémia, operaházi ösztöndíj, majd tagság, illetve énekversenyek helyezései. Az országhatáron kívül először Hamburgban lépett fel, majd következtek más városok, köztük a számos karrier fontos pontját jelentő Salzburgi Ünnepi Játékok, majd elérkezett az a város is, mellyel haláláig tartó kapcsolata szövődött – olyannyira, hogy ott is érte a halál szeptember 19-én –: Zürich.
1991-től tagja is volt a zürichi színháznak – nem mellékesen Európa egyik, ha nem a legjobb operaházának. Ám nemcsak énekelt Zürichben, hanem tanított is. De bármilyen sok időt töltött is e városban, magyar állampolgárságáról sosem mondott le.

Melis Györggyel a Don Giovanniban (Fotó: Mezey Béla)

Melis Györggyel a Don Giovanniban

A magyar rajongók számára zürichi tartózkodása nemcsak a hiányát jelentette, hanem lehetőséget is. A zürichi operaház számtalan felvételt jelentet meg előadásaiból, és ma, a DVD korában ez azt is jelenti, hogy távolról, de mégis közelről, legalább a képernyőn keresztül élvezhették (élvezhettük) Polgár László művészetét, ráadásul olyan operákban is szerepelt, melyekben itthon nem tudott volna, hiszen nem voltak műsoron. Természetesen van felvétel a klasszikus nagy szerepeiből is, mint Sarastro, több lemezfelvétel is akad a szintén emblematikus Kékszakállúból, köztük a Jessye Normannel és Pierre Boulezzel készített Grammy-díjas album. Láthatjuk a zürichi Rigoletto talpig elegáns, úriember külsejű bérgyilkosaként, a Fidelio Roccójaként (amelyből legalább rádiófelvétel itthon is létezik, magyarul és a kitűnő Kasza Katalinnal), és ott vannak a ritkaságok: D’AlbertA hegyek aljánPaisielloNina vagy éppen a Schubert-opera, a Fierrabras.

Rocco áriája és tercett a Fidelióból 

Schubert: Fierrabras  

Paisiello: Nina

A 2001-ben újra bemutatott Don Carlos-előadás II. Fülöpje is emblematikus szerepévé vált, de ha jobban belegondolunk, szinte minden, amit elénekelt pályája során, meghatározó alakításává lett az adott szerepnek, legyen szó akár Bartók Hercegéről, akár Wagner hőseiről, mint Gurnemanz vagy épp Marke király, aztán a jóságos Sarastro és a pimasz Leporello, Rocco és egyetlen orosz szerepként Gremin herceg.

Fülöp király (Fotó: Szkárossy Zsuzsa)

Fülöp király (Fotó: Szkárossy Zsuzsa)

A klasszikus mondás szerint a basszusok vagy bölcs, vagy gonosz, intrikus szereplőt alakíthatnak, ám a valóság ennél nyilván árnyaltabb, és különösen az Polgár László esetében, akinek minden alakításában érezhető a megfoghatatlan, talán a jellegzetesen bársonyos hangszínéből eredő kicsit mélabús, kissé visszafogott személyisége – legalábbis az őt személyesen nem ismerők, és csak távolról szemlélők így láthatták. A közönség hajlamos a művész privát személyiségére is következtetni színpadi szerepléseiből, és van, akinél tényleg lehet, de Polgár Lászlónál az a különös, hogy egyfelől érezzük, hogy az alakításai mögött ott a magánember, másfelől viszont mégsem tudjuk, hogy valójában milyen is volt ő.

Leporello Regiszter-áriája a Don Giovanniból

Gremin herceg áriája az Anyeginből (magyarul)

Gremin herceg

Gremin herceg

Az emlegetett Don Carlos-felújításról így írt annak idején Tallián Tibor a Muzsikában:

„Polgár dallammintázásának kényes és átélt pontosságát aligha kell külön felemlíteni; az ő klasszisába tartozó basso cantante esetében ez magától értődik. Magától értődik a szerep lírai-rezervált felfogása is mindenkinek, aki az énekest régen ismeri. E Fülöp bensőleg fényévnyi távolságra van a nyilvános, a fejedelmi szereptől, melyet játszani kényszerül, nem lángolnak benne politikai szenvedélyek sem (a kettő nem ugyanaz). Egyénisége felületénél nem hatolnak mélyebbre magánérzelmei, melyeket megnevezni is csak feltételesen merészkedünk: barátság vágya Posa iránt? szerelem vagy féltés a királynő irányában? Fülöp tragikumát Polgár épp abban látja és láttatja, hogy személyiségének húrozatát a külvilághoz, a másik személyiséghez fűződő érzelmek alig-alig borzolják fel; e lelki eolhárfa csak a magány érintésére zendül föl teljes szonoritásában.

Fülöp király áriája

Gurnemanz (Fotó: Mezey Béla)

Gurnemanz (Fotó: Mezey Béla)

Fülöp királya mellett Gurnemanz-alakítása is sokak meghatározó élménye volt, többek között jelen sorok írójáé is. Első Parsifalomon ő énekelte a szerepet, aztán pár év szünet után ismét magára öltötte az idős Grál-lovag jelmezét: regisztrálhattuk, mennyit érett a szerepformálás az utolsó találkozás óta, és várhattuk a folytatást. Idén a betegség megakadályozta ebben, de hittük, hogy visszatér a következő húsvéttal, és megint elmeséli nekünk – és Parsifalnak – Amfortas és a Szent Lándzsa történetét. Immár csak felvételekről lehet velünk.

Gurnemanz elbeszélése a Parsifalból

A Parsifal Nagypénteki varázsa

Másik nagy Wagner-szerepéből a 125 éves Operaház gálakoncertjén adott ízelítőt, a koncertkörülmények ellenére szívszorító előadásban. Akkor arra gondoltam, hogy igen, ez az a Marke király, akiről Hans Sachs beszél Évának A nürnbergi mesterdalnokokban, ez az a sors, amelyet ő elkerül, de egy pillanatra felmutat. És nem titkolom: az is eszembe jutott, hogy ha Polgár László történetesen (bassz)baritonnak születik, akkor talán egy nagy formátumú Hans Sachsot is tisztelhetnék benne.
És ha már el nem énekelt szerepekről szóltunk: valóban Gremin herceg volt az egyetlen orosz szerepe, amelyet színpadon alakított, de rádiófelvételként maradt ránk egy különösen szép Szuszanyin-ária Glinka operájának címszereplőjétől, melyben Ivan Szuszanyin az élettől búcsúzik. A felvétel magyar nyelvű, ettől még megrázóbb, még fájdalmasabb hangvételű.

Marke király monológja

Szuszanyin áriája Glinka operájából (magyarul)

Sarastro - partnere Hajnóczy Júlia

Sarastro – partnere Hajnóczy Júlia

Első Sarastróm is volt, és ez megint szorosan a nevéhez fűződő szerep lett és marad, itt megint érezzük, hogy személyiségéhez közel álló figura lehetett ez a Mozart-hős. Nem egy és nem két rendezésben alakította, itthon legutóbb a Vígszínház és az Operaház közös bemutatóján, még egy éve sincs, hogy karácsonykor ebben a darabban láthatta a közönség. Most már tudjuk: utoljára.

Sarastro második áriája A varázsfuvolából

Polgár László számos szakmai díj és állami kitüntetés birtokosa is volt, bár ő úgy fogalmazott egy interjúban, hogy a legszebb zene számára a közönség tapsa. Már pályája első évtizede után elismerték munkáját a Székely Mihály-emlékplakettel és a Liszt Ferenc-díjjal (1982), majd 1986-ban Érdemes Művész lett, 1990-ben Kossuth-díjat kapott. A következő évben pedig a Melis György-emlékplakett tulajdonosa lett. Budapest városa díszpolgári címet szánt neki – ennek novemberi átadásán már nem lehet jelen.
Rangos elismerései mellett a közönség szeretete volt a legfőbb díj számára. Ez a közönség mindig visszavárta, bármerre járt a világban, és bármilyen sokáig volt távol. Most hazatért örökre – még sincs velünk soha többé.

Rocco és Pizzaro: Berczelly István (Fotó: Mezey Béla)

Rocco és Pizzaro: Berczelly István (Fotó: Mezey Béla)

Colline szavaival kezdtem, azzal is fejezem be:

„Ora che i giorni lieti
fuggîr, ti dico: addio,
fedele amico mio.
Addio, addio.”

Colline Kabát-áriája a Bohéméletből (magyarul)

(Fotók: Szkárossy Zsuzsa, Mezey Béla)

Hasonló bejegyzések