Miskolcon sok idő kellett Wagnerhez

A bolygó hollandi bemutatója a Miskolci Nemzeti Színházban. VONA ILDIKÓ írása a január 20-i premierről

Lassan harminc éve annak, hogy főrendezőként Galgóczy Judit beindította az operatagozatot a Miskolci Nemzeti Színházban. Időközben az épület átesett egy felújításon, a zenekari árok méreteit is bővíteni kellett, és 2001-ben létrejött a Bartók Plusz fesztivál. A mostani premier azonban mindenképpen ünnep, mert Wagnerrel sikerült feltenni a koronát arra a három évtizedes törekvésre, amivel az opera műfaját szerették volna népszerűsíteni a borsodi megyeszékhelyen.

Senta és a Hollandi: Rálik Szilvia és Kálmándi Mihály (fotó: Vona Ildikó)
Senta és a Hollandi: Rálik Szilvia és Kálmándy Mihály (fotó: Vona Ildikó)

2016 nyarán már sikert aratott a Szegedi Szabadtéri Játékokon A bolygó hollandi; most ez a produkció került be a miskolci nagyszínházba. Szabó Máté rendező viccelődött néhány napja a sajtótájékoztatón: úgy érzi magát, mintha egy kamaradarabban lenne. A hasonlat találó, mivel Khell Csörsz díszletét sokkal kisebb színpadon kellett elhelyezni, és a zenészek is meglehetősen szűkösen ültek egymás mellett. A háttérben egy bolygó érzékelteti, hogy közel a világűr: ebben a felfogásban a kozmoszban bolyong a Hollandi, hajója pedig űrhajó. Daland narancssárga szkafandert visel, amikor találkozik az űrben a gazdag idegennel. Füzér Anni jelmeztervező ruhái színükkel, anyagukkal, szabásukkal sok mindent kifejeznek. Lehet, hogy az erőteljes fénytechnika miatt, de sokszor úgy éreztem: olyan, mintha moziban lennénk. Csillagok háborúja, Terminátor, Mátrix – a Hollandi kinézetre olyan akár Neo, Erik pedig legjobban Indiana Jonesra hasonlít (csak ostor nélkül). A díszlet praktikus és könnyen mozgatható, amit alkalmaz is a rendező, megakadályozva vele, hogy unalmassá váljon Wagner végtelenül lassú cselekménye. A színpad fölé befordítható hidak felpezsdítik az előadást, a produkció látványelemei Hajdúfi Péter munkáját is dicsérik.

A Hollandi és Daland: Kálmándi Mihály és Rácz István (fotó: Vona Ildikó)
A Hollandi és Daland: Kálmándy Mihály és Rácz István (fotó: Vona Ildikó)

A nyitánynak csak a végét dramatizálták, vetített számsorok és absztrakt képek kísérték a muzsikát. Amikor felment a függöny, NASA-űrállomást és leginkább tőzsdeügynökökre hasonlító alkalmazottakat láttuk. (A nyitány lassú részében a fafúvós szólóknál előfordultak olykor intonációs hibák.) A gyors résznél a függönyre vetítve voltak számsorok, az ereszkedő dallamnál ment fel a függöny, és bejött Senta. A háttérben fehér gömb, egy bolygó látszott, majd Erik is bejött jobb oldalon. A gyors rész végén a hegedűk magas hangjai élesek, olykor hamisak. Balra fent egy szkafanderes alak, Daland látszik, Rácz István mély hangjainak szép zengése van, kinézetre pedig üzletember benyomását kelti. A Kormányos, Böjte Sándor egy ágyban fekvő, alvó lány felett énekelt. Rengeteget vibrált, ami kifejezetten idegesítő volt. Számok, gömbök futottak a kivetítőn, és egy piros-fehér vitorláshajó képe közelített a háttérben. Lehullt a lepel, és ott állt a Hollandi jobbra fent, a monológja itt indult. Az új jelenetben Dalandon szkafander és sisak volt, itt zajlott a Daland–Hollandi párbeszéd.

Kálmándi Mihály, László Boldizsár és Rálik Szilvia A bolygó hollandi Miskolci előadásában (fotó: Vona Ildikó)
Kálmándy Mihály, László Boldizsár és Rálik Szilvia A bolygó hollandi Miskolci előadásában (fotó: Vona Ildikó)

Kaszáló lányok dolgoztak a búzamező közepén, koszorút is fontak kalászból a 2. felvonásban. Senta az innen látható bolygót (Holdat) bámulta. A lányok kék ruhában voltak, míg ő feketében, és hozzá nadrágban. Rálik Szilvia hangja olykor túl élesen szólt egy fiatal lányéhoz, Senta balladájában sokat vibrált, viszont kifejezetten lágy és finom volt az a rész, ahol álmodozva énekelt a Hollandiról. Mary szerepében Wiedemann Bernadett telt hangon és nagyon magas színvonalon énekelt. Erik érkezésekor a lányok tükörrel a kézben, kék ruhában fésülködtek, majd kettesben maradt a fiatal pár a búzamezőben. László Boldizsár hangja szépen zengett; lágyan, szerelmesen és nagy átéléssel énekelt. Senta átölelte, de csak mint barátot. Erik elmesélte az álmát, ami úgy hatott, mintha egy jóslatot mondott volna. Senta egyedül maradt, majd megjött az apja a Hollandival. A papa ajánlgatta lányának a férfit. A fiatalok hosszasan nézték egymást, majd kettesben maradtak, a Hollandi csodálkozott is az érzésen: „Szerelem volna tán a tűz, mi szívemben ég? Nem, ez az üdv utáni vágy!” Kálmándy Mihály nagyszerűen alakította a Hollandit. Hangjának hatalmas zengése van, és két oktávon keresztül egyforma erővel szól. Hangszínében együtt volt a szomorúság, magány, szerelem és a remény.

Senta és a Hollandi: Rálik Szilvia és Kálmándi Mihály (fotó: Vona Ildikó)
Senta és a Hollandi: Rálik Szilvia és Kálmándy Mihály (fotó: Vona Ildikó)

A harmadik felvonásban a norvég matrózokat hallottuk, akik dobozos sörrel a kézben iszogattak, majd megérkeztek a lányok, náluk piros virág és borosüveg volt. A jobb oldali fal imitálta a Hollandi szellemhajóját, és a férfiak a színpad közepén is hajóalakot formáltak viccelődés közben. Miután a nők elmentek, a szellemhajóról lejöttek a sötét alakok; a földi férfiak lerészegedve terültek el a padlón, a szellemek pedig emberi külsőt öltöttek. Senta kék ruhában, fátyolban szaladt be, Erik kétségbeesetten kergette és közben szerelmet vallott neki, utolsó szavait már a Hollandi is hallotta, dühös tercett alakult ki köztük, majd a Hollandi elrohant. Senta ugyanott, ahol a szerelme lement, utána ment, és a záró képben a búzamezőben találkoztak újra össze. Wagner úgy képzelte, Senta is a vízbe ugrik majd: „Messze távolban felmerül a vízből a megdicsőült Hollandi és Senta; a Hollandi átöleli asszonyát.” Ebben a feldolgozásban azonban a búzamező közepén tűntek föl, egymáshoz közel és egyáltalán nem misztikusan.

Cser Ádám karmester hatalmas energiával vezényelte a szokásosnál nagyobb zenekart, és a muzsika igen hatásosan szólalt meg a keze alatt. Szabó Máté ügyesen modernizálta a Hollandi történetét, az elátkozott hajó most egy űrhajó volt, ami az univerzumban bolyongott. A központi gondolat a Hollandi kozmikus magánya volt, amit monumentális látványvilág és kiváló szereplőgárda jelenített meg. Sokat várt a miskolci közönség Wagner operájára, de a fogadtatásból ítélve mindenképpen megérte színpadra állítani A bolygó hollandi történetét.

Fotók és videó: Vona Ildikó