Minden jó, ha jó a vége?

Benjamin Britten: Lucretia meggyalázása – a varsói Akademia Teatralna im. Aleksander Zelwerowicza előadásának február 7-i miskolci vendégjátékáról VONA ILDIKÓ írt kritikát

Lucretia: Jadwiga Niebelska, Tarquinius: Piotr Halicki (fotó: Éder Vera)
Lucretia: Jadwiga Niebelska, Tarquinius: Piotr Halicki (fotó: Éder Vera)

Britten remekművét (The Rape of Lucretia) a Színművészeti Egyetemek Miskolcon (röviden: SZEM) fesztiválon láthatta a közönség a napokban. Nem panaszkodhatnak a helyi operarajongók, mivel nemrégiben a Bartók Plusz Miskolci Operafesztivál is műsorára tűzte a Lucretia meggyalázását. Akkor a Gerai Állami Színház mutatta be nagyszínházi keretek között, most pedig egy fiatal varsói csapat hozta el, teljesen másféle megközelítésben.

A SZEM fesztivál formabontó előadásokat ígért, így a Festőtárba került a Lucretia. Magától a helyszíntől még nem ájultam el, hiszen számos meglepő produkcióval találkoztunk már a miskolci Operafesztivál fennállása során. Egyik legemlékezetesebb az Artemisz diadala Rameau-tól, ami az Egyetemi Fűtőműben lett bemutatva. Formabontó azonban a SZEM programfüzete, mivel nincs benne szereposztás. Pontosabban van, de úgy, hogy a „szereplők” kiírás után ömlesztve találunk nyolc lengyel nevet. A közreműködő kamarazenekar esetében ugyanez a helyzet, minden zenész neve ki lett írva, de fogalmam sincs: ki kicsoda?

Hála az internetes közösségi oldalaknak, sikerült beazonosítanom mindenkit. Noha a műsorfüzet a „varsói egyetem diákjai” közreműködésével létrejött előadásként hirdeti a Lucretiát, lehetetlen volt nem észrevenni, hogy a résztvevők mennyire rutinosan mozognak, és milyen kiművelt énektechnikával dolgoznak. Nyomozni kezdtem, és kiderült: a szereplők mindegyike diplomás operaénekes. Valamennyien nyertek már nemzetközi énekversenyt, és ügyesen építgetik a karrierüket. Például Tomasz Kumiega (bariton) rendszeresen fellép a Varsói Nemzeti Opera, a Sevillai Teatro Lope de Vega, az Isztambuli Állami Opera, az Aix-en-Provence-i Fesztivál produkcióiban, de Magdalena Krysztoforska-Zaborowska (szoprán) esetében is nehéz lenne felsorolni, hogy mennyi díjat összegyűjtött már különféle énekversenyeken. Szándékosan őket emeltem ki, mert az előadás során is kimagasló teljesítményt nyújtottak Junius, illetve Lucia szerepében.

Collatinus: Michał Dembiński (fotó: Éder Vera)
Collatinus: Michał Dembiński (fotó: Éder Vera)

Britten Lucretiája két felvonásból álló kamaraopera, mindössze tucatnyi zenész és nyolc énekes szükséges hozzá. Utóbbiak közt két narrátor (női és férfi) is szerepel, akik bevezetik a darabot, kommentálják az eseményeket, levonják a tanulságot. A mostani előadás angol nyelvű volt, a magyar szöveget Róna Frigyes fordításában olvashatták hozzá a nézők. A történet igen egyszerű: egy Róma környéki katonai táborban ivászat közben Collatinus (Michał Dembiński), Junius (Tomasz Kumiega) és Tarquinius (Piotr Halicki) a nők hűtlenségéről beszélgetnek. Sorra veszik asszonyaikat, és csak Collatinus feleségét, Lucretiát (Jadwiga Niebelska) találják erényesnek. Tarquinius elhatározza, hogy elcsábítja. Elmegy Lucretiához Rómába, éjszakai szállást kér tőle, majd megerőszakolja. Collatinus – miután értesül a történtekről – biztosítja szeretetéről feleségét, de Lucretia nem tudja elviselni a szégyent, és öngyilkos lesz.

Kamila Michalak rendező és Karolina Fandrejewska díszlettervező egy biztonságos csarnokot álmodott meg játéktérnek, amiben lehetséges a tűz és a víz egyidejű használata. A miskolci színház Festőtára sok szempontból megfelelő, hiszen ez egy betonfalú műhely nagy ablakokkal, ajtókkal, az emeleten vitrinszerű résszel, ami az előadás folyamán Lucretia erkélyeként szolgál. Színpadi kellékből kevés van: borosüveg, medvebőr, vastag fonál és hozzá néhány orsó, valamint fehér virágok és egy füstgép, ami azokat hajnali ködbe burkolja. A jelmezek modernek és praktikusak, olykor a színek segítségével próbál valamit közölni a rendező. Csak egy példa: a nemi erőszak után a szereplők fekete vagy fehér ruhát viselnek, Lucretia viszont pirosat.

Jelenet az előadásból (fotó: Éder Vera)
Jelenet az előadásból (fotó: Éder Vera)

A rendezés két legfontosabb díszleteleme: a tűz és a víz. Látványként sem rossz, ám Kamila Michalak felfogásában mindkét elem külön tartalommal bír. A tűz a forró érzéseket, míg a víz a könnyeket, a fájdalmat szimbolizálja. A varsói bemutatón készült videón jól látható, hogy a tábori jelenetben hátul egy széles tűzoszlop van, a színpad elülső részén pedig esik az eső. Néhol a szereplők térben a kettő közé szorulnak: egyik oldalon a szenvedély perzselő lángja, másikon a hidegzuhany. Ahogy haladunk előre a történetben, a tűz fokozatosan kialszik, a víz átváltozik vérré. A tűz-víz jelenlétének köszönhetően a tér felülmúlja az általános színházét, a vízfüggöny révén pedig távolság keletkezik a színpad és a nézők között. A jelenetek mondanivalójától függően a víz hol erősebben, hol gyengébben, de ömlik a mennyezetről. Nagyon izgalmas megoldás. Kár, hogy ebből alig láttunk valamit. Gyanítom, technikai akadályai voltak Miskolcon a színpadra lezúduló nagy mennyiségű víz elvezetésének, így aztán az egyik fő alkotóelemet, a vizet ki kellett hagyni az előadásból. Sokat vesztettünk vele, mert nem volt helyette más, ami segítené az értelmezést.

Hangzás tekintetében elég szerencsétlen megoldás volt a zenészeket jobbra elhelyezni, közvetlenül a Festőtár betonfala mellé, ami úgy felerősítette a mélyebb tónusú hangszereket, hogy olykor a zenekar maga alá gyűrte az énekeseket. Különösen Andrzej Marusiak (Férfi kórus) küzdött sokat az akusztikai problémával. Lilianna Krych vezényletével a zenekar derekasan helytállt, csupán apróbb pontatlanságok fordultak elő. Szép belső szólamokat hallottunk, köztük is a fuvolista és a klarinétos játszott nagyon magas színvonalon. Britten zenei megoldásai jól érvényesültek. A vezérmotívumszerűen visszatérő karakteres témák, hangszeres effektusok már első hallásra követhetők voltak. Ámulatba ejtő, ahogyan a zeneszerző játszik a hangjegyekkel: elindít felfelé egy hosszabb skálamenetet világos tonalitással, aztán idegen hangot rak bele, és szép lassan elszíneződik a hangzás, szinte fojtogatóvá válik. A hallgató azonnal érzi, hogy valami végérvényesen elromlott.

Lucretia és Bianca: Jadwiga Niebelska és Małgorzata Bartkowska fotó: Éder Vera)
Lucretia és Bianca: Jadwiga Niebelska és Małgorzata Bartkowska (fotó: Éder Vera)

A megváltozott színpadi körülmények ellenére a szereplők igyekeztek énekesként és színészileg is a maximumot nyújtani. Tomasz Kumiega (Junius) mindkét téren remekelt. Piotr Halicki meggyőző Tarquinius volt, és a nemi erőszak jelenetében hatalmasat énekelt. Michał Dembiński (Collatinus) még nagyon fiatal, a hangterjedelme most van kialakulóban. Nem rendelkezik nagy hangerővel, de kétségtelenül szép tónusú basszusa van, amivel bánni is tud, ezáltal érzelmekben gazdag Collatinus állt előttünk. A női szereplők közül nagyon tetszett Magdalena Krysztoforska-Zaborowska Luciája, gyönyörű koloratúrákat hallottunk tőle. Jadwiga Niebelska (Lucretia) mind éneklésben, mind színészileg nagyon visszafogott volt, nem éreztem nála azt a lelki kínt, amin a történet szerint átment. Małgorzata Bartkowska jól elénekelte a dajka (Bianca) szerepét, de alakításában nem volt semmi extra. Tetszett viszont Aleksandra Klimczak (Női kórus), aki még arra is figyelt, hogy a Férfi kórust segítse. Andrzej Marusiak férfi narrátorként az opera technikailag legnehezebb szerepét kapta, ezért volt folyamatosan érezhető: minden idegszálával az éneklésre összpontosít. Egyetlen jelenetben tudott csak kiengedni, amikor a második felvonásban a két kórus együtt énekli: „Most hadd lássuk a régi kort” – és egymás felé fordulva, kézen fogva énekelnek, úgy, mintha egy operett-duettben lennének.

Lucretia: Jadwiga Niebelska, Tarquinius: Piotr Halicki (fotó: Éder Vera)
Lucretia: Jadwiga Niebelska, Tarquinius: Piotr Halicki (fotó: Éder Vera)

Kamila Michalak rendezésében az etruszk-római ellentét és a politikai szál is vékonyan benne van, ám a hangsúlyt az emberi viszonyokra, a férfi-nő kapcsolatra és a lelki folyamatokra helyezi. Lucretia első megjelenésekor az emeleti ablakban énekelve vágyakozik férje után, pont úgy, mint Júlia Rómeó után Shakespeare drámájában. Talán a rendező azt akarja nekünk sugallni, hogy inkább plátói kapcsolat van kettőjük között, és – noha házasok – Collatinus inkább csak távolról imádja nejét. Ebbe a távolságtartó, ám tisztelettel teli világba tör be a hús-vér Tarquinius, és tönkretesz mindent.

Nem tudom, hogy a lengyelországi bemutatón is így volt-e, vagy csupán a miskolci közönség kedvéért lett az opera végén happy end.  Az eredeti történet szerint Lucretia megöli magát, ám itt semmilyen öngyilkosságra utaló mozdulatot nem láttunk. Állt az emeleti ablakban mozdulatlanul, és onnan mondta el férjének a Tarquiniusszal történteket. Collatinus ezalatt belegabalyodott a színpadon lévő „Sorsfonalakba”, kitépte magát onnan, majd a földre rogyva elénekelte szerepe leggyönyörűbb részét, közben a nézők feje fölött lévő vékony csövön keresztül vér csöpögött a lába elé. Aztán a fények hirtelen pirosra váltottak, bezárult az ablak, Lucretia még egy darabig ott állt – mint egy kirakati bábu a vitrinben –, aztán eltűnt. De vajon hová?

Jelenet az előadásból (fotó: Éder Vera)
Jelenet az előadásból (fotó: Éder Vera)

Összességében tetszett, amit láttam, viszont maradt néhány kérdés, amit innen, Miskolcról, egy színpadilag megcsonkított produkció alapján nem tudok megválaszolni. Ki kellene menni Varsóba, és megnézni az előadást teljes pompájában. Megérné!

Fotók: Éder Vera


Gwałt na Lukrecji – gościnny występ warszawskiej Akademii Teatralnej im. Aleksandra Zelwerowicza w Miskolcu, dnia 7-ego lutego 2014 roku.

Wspaniałe dzieło Brittena mogła obejrzeć publiczność 7-ego lutego na festiwalu Aktorskich Szkół w Miskolcu. Gwałt na Lukrecji jest bardzo rzadko graną sztuką na Węgrzech. Obecnie została przedstawiona przez młodą grupę warszawską, którą do życia powołała Akademia Teatralna im. Aleksander Zelwerowicza. Miejscem przedstawienia była hala Festőtár, należąca do teatru Miskolca.

Ciekawostką tej sztuki jest, że prawie bez żadnych dekoracji można ją przedstawić, oraz ogień i woda występują jako element dekoracyjny. Ze wspólnej pracy reżysera Kamila Michalaka i dekoratora Karoliny Fandrejewskiej urodziło się przedstawienie ciekawe i widowiskowe, w którym jest położony szczególny nacisk na ludzkie uczucia i stosunek pomiędzy kobietą i mężczyżną. W pośrodku zainteresowania stoi osoba Lukrecja, która dlatego musi cierpić, ponieważ jest jedyną czystą duszą w starożytnym Rzymie. Dzieło Brittera jest prawdziwą operą kameralną, tylko tuzin aktorów i osiem spiewaków jest potrzebny do niej. Zespół muzyczny pod dyrygentem Lilianna Krych był bardzo dobry.

Występujący: Andrzej Marusiak (chór męski), Aleksandra Klimczak (chór damski), Jadwiga Niebelska (Lukrecja), Małgorzata Bartkowska (Bianca), Magdalena Krysztoforska-Zaborowska (Lucia), Tomasz Kumiega (Junius), Piotr Halicki (Tarquinius), Michał Dembiński (Collatinus) –wszyscy oni  to obiecujące, młode talenty, które pięknym i pełnym wartości wieczorem udarowały publiczność Miskolca.