Mérföldkő

2015. január 14.

Orendt Gyula dalkoncertje a Magyar Állami Operaházban, 2014. december 6. KONDOR KATA írása

Orendt Gyula

Orendt Gyula (fotó: Gregor Hogenberg)

Örvendetes új szokása van a Magyar Állami Operaháznak: lehetőséget biztosít kiváló operaénekeseknek, hogy a dal műfajában is bemutatkozhassanak. A vokális zene ezen kincsei hazánkban még mindig kevesebb zenerajongóhoz jutnak el, mint ildomos volna (noha ezért részint a közönség is hibás), a dalszínház tehát kulturális életünk egy fontos hiányosságát pótolja a Székely Bertalan teremben tartott koncertjeivel. Ugyanakkor az énekesek számára is hasznos tapasztalatokkal szolgálhat egy-egy ilyen kirándulás, hiszen a dal érzékeny műfaj, nagyon alapos technikai felkészültséget igényel az előadása. Ráadásul a kis teremben, a közönség közvetlen közelében, egyetlen zongorával megszólaltatott darabok másfajta attitűdöt is igényelnek egy énekestől, mint az operaszerepek: kisebb, finomabb kifejezésmódokra nyílik lehetőségük, melyek bizonyára kedvezően hatnak vissza más munkáikra is.

Míg az Operaház törleszteni látszik a dalirodalommal szembeni adósságait, a jelek szerint a közönség egyelőre nem teszi ezt, a december 6-i koncerten fájdalmasan kevesen voltunk. Ez különösen annak fényében meglepő és szomorú, hogy egy olyan művészt hallgathattunk meg, aki idehaza igen keveset szerepel, miközben Berlinben, Londonban vagy Münchenben már főszerepeket énekel. A fiatal bariton, Orendt Gyula még harmincadik életévét sem töltötte be, sikereinek legalább kíváncsivá kellett volna tennie az operakedvelőket személye iránt. Nagy kár, hogy nem így történt, mert a nagyon igényes, komoly kihívást jelentő műsor-összeállítás során az énekes kedvező benyomásokat hagyott maga után.

A fiatal bariton már az első részben, Schumann Liederkreis című művében megmutatta szép színű, érett hangját. Bár a művész – fiatal kora miatt érthető módon – elsősorban a lírai repertoárral rendelkezik, úgy tűnik, hangjának teltségére és vivőerejére sem lehet panasz. A Schumann-dalok előadása magas szintű művészi tudatosságról árulkodott, az alaposan kidolgozott fokozások, dinamikai váltások mind hozzájárultak az árnyalt értelmezéshez, például a Schöne Wiege meiner Leiden kezdetű dalban. Ugyanakkor helyenként kisebb technikai fogyatékosságok is megnyilvánultak, például egy-egy bizonytalan hangindításban vagy kevéssé pontos magas hangban, ám a frázisok fölépítése nem szenvedett hiányt. Különösen emlékezetes volt a Berg und Burgen schaun herunter kezdetű dal, melyben az énekes finom hangszínbeli különbségekkel mutatta meg látszat és valóság ellentétét.

A koncert legjobban sikerült része a Vaughan Williams Songs of travel című ciklusából előadott öt dal volt. Ebben talán az is szerepet játszhat, hogy a mű sokkal ritkábban hallható, mint a többi műsorszám, így az énekesnek kevésbé kellett megcsontosodott hagyománnyal és hallgatói elvárásokkal szembenéznie. Előadásában egyfelől sokkal kevésbé jelentkeztek azok a kisebb technikai hibák, melyek a többi műnél előfordultak, a művész sokkal magabiztosabban kezelte a zenei anyagot, ám talán még ennél is fontosabb, hogy milyen gazdag színvilágú produkciót hallhattunk. A hangszín és a karakter gazdagsága még érdekesebbé tette a művet, mint amennyire az a közkézen forgó felvételek alapján tűnt.

A koncert legmerészebb vállalása alighanem Mahler Egy vándorlegény dalai című ciklusának előadása volt. Az énekes itt maradt leginkább adósunk az előadásmódnak azzal a teljességével, amelyet az adott mű igényelne. Bár az első dal jól sikerül, a művész nem képes a Mahler által megírt óriási ívek egésze alatt megtartani a kontrollt, a hangszín néha kifakul, a hang belevibrál, ráadásul időnként feszítetté is válik, ahogyan az előadó nagyon igyekszik uralma alatt tartani. Kár érte, mert a problémák mögött is megcsillanó interpretáció egy érdekes és értékes produkció lehetőségét előlegezi.

Az előadás méltatása nem volna teljes a kiváló zongorista, Fülei Balázs szerepének kiemelése nélkül. Ezeket a dalokat nem elég pusztán kísérni, a hangszeres előadónak az énekes egyenrangú partnerének kell lennie, nem csupán a technikai profizmus, hanem az értelmezés gazdagságának tekintetében is. A zongorista nem csupán érzékeny és együttműködő zenésznek bizonyult, hanem önálló elképzelése is volt a művekről, melyeket időnként egy zenekar hangzásának összetettségével, gazdagságával szólaltatott meg.

Minden esetleges hiba ellenére is szép és emlékezetes percekben lehetett részük, akik meghallgatták Orendt Gyula és Fülei Balázs koncertjét. A fiatal bariton ismét bizonyította a nemzetközi figyelemre méltó képességeit, még ha a fontos megmérettetést nem száz százalékosan sikerült is teljesítenie. Szívesen meghallgatnám tőle újra a dalokat néhány év múlva, kicsit érettebben, kicsit tapasztaltabban, hogy kiderüljön, merre fejlődik tovább a produkciója.

Reméljük, lesz rá lehetőségünk.

Fotó: Gregor Hogenberg

Hasonló bejegyzések