Magyar táj külföldi ecsettel II.

2016. november 18.

Einojuhani Rautavaara: A bánya – Varga Judit: Szerelem – FÜLÖP KÁROLY írása az október 21-i előadásról

Szerelem - Fodor Gabriella és László Boldizsár (fotó: Magyar Állami Operaház))

Szerelem – Fodor Gabriella és László Boldizsár (fotó: Magyar Állami Operaház))

A forradalom kiemelt évfordulójára ősbemutatóval készült az Operaház. A koncepció itt is hasonló volt, mint a Székely fonó esetében: mit gondolhatott, mit gondol egy külföldi zeneszerző, illetve egy rendező – mindketten finnek – történelmünknek ama sorsfordító eseményéről, ami ugyan világtörténelmi fordulatot is evokált később, de ehhez személyes sorstragédiáknak kellett bekövetkezniük hosszú éveken keresztül?

Két opera került színre az estén: a finn, Einojuhani Rautavaara A bánya című operája a zeneszerző anyanyelvén és Varga Judit Szerelem című darabja Déry Tibor két novellája (Szerelem, Két asszony) és az azokból készült legendás film, Makk Károly és Bacsó Péter alkotása alapján. A két opera megannyi különbözősége ellenére jól megfér egymás mellett: A bánya egy nagyobb közösség, egy fellázadt bányászfalu megpróbáltatásait mutatja be, a Szerelem inkább kamaradarab, amiből sok ezrek sorsára, meghurcoltatására és szenvedéseire lehet következtetni. Ennek megfelelően A bánya három felvonásában inkább tablóképeket látunk, jelentős szerepet adva a tömegeknek, így az énekkarnak – a személyes sorsok csak ritkábban kapnak hangot. A szerelem néhány szereplő interakciójából bontakoztatja ki egy nemzet nehéz évtizedeit, a felelősség a szólisták vállán nyugszik, bár a kórus is szerepet kap a mű végén.

Mindkét alkotást kisfilm vezeti be – remek ötlet a rendezőtől! A finn zeneszerző ebben mesél első operájáról, amit még 1957-ben ihletett a Svájcban élő magyar ’56-osokkal való találkozása, valamint egy akkoriban hallott bányaomlás híre. A két élményből gyúrta össze A bánya című operáját, aminek koncertszerű előadására is évtizedeket kellett várni a Szovjetunió nyomása miatt, majd a rádióban is elhangzott, de színpadi ősbemutatójára csak most, az Operaházban került sor.

A zeneszerző nagyon készült az eseményre, de nem érhette meg operája bemutatását:

idén nyáron meghalt, s ez alapozta meg a befogadó szomorúságát a függöny felgördülte előtt az utolsó filmkockákon.

A bánya: Kiss B. Attila és Fried Péter (fotó: Magyar Állami Operaház)

A bánya: Kiss B. Attila és Fried Péter (fotó: Magyar Állami Operaház)

A bánya metafora: a diktatúra ellen fellázadó közösség története, a bánya egy zárt világ, melyben személyes sorsok fonódnak össze; menedék, ahová utolsó esélyként menekülnek családjukkal az ott dolgozók, s amit az elnyomó hatalom rájuk omlaszt. Vilppu Kiljunen, finn rendező hagyományos kulisszák (díszlet: Antti Mattila) előtt játszódó rendezésének legértékesebb gondolata a végkifejlet: a bányaomlás következtében új járat tárul a menekülők elé, talán a szabadságba vezető úté. Nem tudjuk, kiérnek-e a karhatalom kopói előtt a bányászok, de reménykedhetünk: odakint-odaát a szabadság vár! A bánya a mindenkori forradalmak és diktatúrák metaforája, így a mi ’56-unké is. Rautavaara operájának zenei világa emlékeztet Schönbergre, a Wozzeckből is ismert Alban Berg-i dodekafóniára, ugyanakkor a rádióból jazz szól a színpadon, a tárna mélyén játszódó jelenet eleje pedig liturgikus korálra emlékeztet. Az ötvenes években íródott muzsika sokszor disszonáns elemei között gyakran hallunk dallamos, szép zenét is; lenyűgözően gyönyörű a már említett kórus imádsága a bányaképből.

Varga Judit kisfilmjében szintén első operáját ajánlja a néző figyelmébe, az alapmű és a film iránti látható szeretettel. Kiemeli, hogy operájában az újdonság a dramaturgiában rejlik: míg Dérynél két novellát olvasunk, majd a film a kettőt dolgozta egybe, azok cselekmény szerinti egymásutániságában, ő az operában a cselekménymozzanatokat párhuzamosan, egymás mellett láttatja. Egyszerre jelenik meg a két nő vívódása, a várakozás; a börtönben raboskodó férj története és annak a levelekből kiolvasott amerikai álomsorsa. Az est párdarabját is rendező Kijunen kitűnően mutatja be a hófehérrel festett szoba mint a megtört sorsok életterének szétbomlását, a börtön szürke képeit az időnként megnyíló háttérben és a hollywoodi álom csiricsáré, harsány színvilágát.

Míg A bánya története megengedi az optimista befejezést, az operaszerző és a rendező ebben az operában egyértelműen jelzi: soha nem lesz már olyan az élet, mint a férj bebörtönzése előtt. A történelem örökre megváltoztatta a benne őrlődők sorsát.

Nem tudjuk meg azt sem, hogy a férfi anyja mit hisz és mit tud. A Kossuth-díjjal kapcsolatos kijelentéseiből azonban inkább arra következtetünk, hogy önmagát is csak áltatja fiának amerikai karrierjével, valójában sejti, mi is történhetett vele. A visszatérést már nem éri meg.

Szerelem - jelenet az előadásból (fotó: Magyar Állami Operaház)

Szerelem – jelenet az előadásból (fotó: Magyar Állami Operaház)

Bármennyire is komplex művészeti élmény a két opera együttes befogadása,

Varga Judit műve több szempontból is háttérbe szorul, egyrészt A bánya látványos és erőteljes tablói mellett, másrészt a mindenki által ismert film és az abban játszó színészóriások játékának árnyékában,

ráadásul az est második felében. Ez persze értékeit nem csorbítja, de a befogadást igenis meghatározza.

A két opera szinte kivétel nélkül kiemelkedő előadói teljesítményeket hozott színészileg: vokális szempontból is kiemelendő Fried Péter, Kiss B. Atilla és Miksch Adrienn teljesítménye, és öröm volt hallani az anyanyelvén, finnül éneklő Tommi Hakalát is. A másik darabból a legnagyobb feladat az Öregasszonyt játszó Balatoni Évára és a Lucát megszemélyesítő Fodor Gabriellára hárult. Előbbi inkább színészileg, utóbbi főként vokálisan szerepelt kiemelkedően. Tetszett a játékba bekapcsolódó László Boldizsár, Farkasréti Mária és Dobi-Kiss Veronika egy-egy jelenete is.

A bánya - jelenet az előadásból (fotó: Magyar Állami Operaház)

A bánya – jelenet az előadásból (fotó: Magyar Állami Operaház)

Mindkét színházi este abszolút főhőse az Operaház Énekkara, Strausz Kálmán vezetésével. A Székely fonóban is nagyszerű, katartikus pillanatokat szereztek a közönségnek, de

különlegességként ismét ki kell emelni A bánya harmadik felvonásának csodálatosan tolmácsolt kórusszámát, valamint a görög sorstragédiák ősi szavalókórusát idéző, a végzetet suttogó lidérces megszólalásokat, s mindezt a nem könnyű finn nyelven,

amiért külön dicséret és köszönet illet valamennyi az operában közreműködő művészt.

Sajnos ebben az évadban már nem láthatjuk a két egyfelvonásost, a jövő meg bizonytalan. Annyi vigasz azért adatik azoknak, akik elmulasztották most, hogy jövő hétfőn az m5-ös csatornán megtekinthetik A bánya és a Szerelem premierjét. Így van remény, hogy rögzíthessük, és ne merüljön feledésbe a 20. századi finn zenetörténet talán legjelentősebb operája, a Sibelius mellett legjelentősebb finn zeneszerző, Einojuhani Rautavaara műve. A mi ’56-unk finn vetülete.

Fotók: Rákossy Péter, Csibi Szilvia / Magyar Állami Operaház

Hasonló bejegyzések