Magyar siker Manchesterben

2011. december 20.

Britten Albert Herring című operáját Madaras Gergely vezényelte. KŐRY ÁGNES beszámolója a december 13-i előadásról

Madaras Gergely

Madaras Gergely

Az Albert Herring című kamaraopera – Benjamin Britten bájos, szórakoztató, de ugyanakkor zeneileg igényes műve – ritkán kerül előadásra Magyarországon. 1960 októberében mutatták be a budapesti  Operaházban, felújítására csak 1987-ben került sor.   Jelentem, van magyar szakértő egy esetleges ismételt felújításra: Madaras Gergely nagyszerű előadást vezényelt az angliai Manchesterben 2011. december 13-án. Az előadók a Royal Northern College of Music növendékei voltak, az előadás az RNCM színházában zajlott le.

Madaras a tervek szerint idén fejezi be hivatalos tanulmányait – jelenleg az RNCM „Leverhulme Junior Fellow in Conducting” második, vagyis utolsó évét végzi –, de teljesítménye messze felülmúlta a legkiválóbb diáktól elvárható színvonalat is. Ezen előadás alapján Madaras sok hivatásos karmesterrel is fölveszi a versenyt, sőt a mérleg az ő javára billen. Megbízható, sőt biztos kézzel irányította (és bátorította) a Britten-partitúrában előírt tizenhárom énekest és tizenkét zenekari játékost. Imponáló érettséggel kezelte mind a lírikus, mind a drámai részleteket – a kilencszólamú Threnody (rekviem, gyászdal) az opera vége felé nagyon megható volt –, továbbá fegyelmezetten formálta a zenekari közjátékokat a közönség egy részének fegyelmezetlen csevegése ellenére.

A rendező, Stefan Janski gyakorlott és tehetséges szakember. Mint eredetileg a szövegkönyvíró Crozier is tette, Janski szintén nagyon gondosan formálta meg a szerepek jellegét, mielőtt az aktuális szavak és a zene megfontolására került volna sor. Janski nyilvánvalóan gondosan tanulmányozta a szövegkönyvben meghatározott kor jellegét: sikeresen ábrázolta a loxfordi (Kelet-Suffolk) kis vidéki közösség mentalitását a huszadik század elején. Humor, vitathatatlan jóízlés és a zeneszerző, továbbá a szövegkönyvíró iránti tisztelet határozza meg Janski tolmácsolását.

Az RNCM énekesgárdája helytállt, de számomra két énekes esetében zavaró volt az érthető kiejtés hiánya. Sajnos mindketten – szerep szerint Lady Billows és Florence Pike – fontosak az opera cselekményének beindításában mindjárt az első felvonás kezdetén. Elképzelhető, hogy Lady Billows kiejtése kelet-suffolki arisztokrata beszédmódot utánozta, de ez nem segítette az érthetőséget, vagyis a színházi élményt. Viszont nem volt probléma a Harry szerepében fellépő, tízéves George Herbert kiejtésével – pedig néha féllábon ugrálva énekelt.

A RNCM kamarazenekara meglepően jól megállta a helyét, de számomra az est elsősorban Madaras Gergelyről szólt.


Albert Herring, Royal Northern College of Music, Manchester

by Agnes Kory

In his debut conducting of Albert Herring, Hungarian conductor Gergely Madaras greatly impressed with his reading of Britten’s delightful chamber opera score. Madaras clearly knows the piece, and his control over his performers was admirable. He carefully supported each and every member of his team, whether the thirteen singers on stage or the twelve-piece instrumental ensemble in the orchestra pit. Madaras demonstrated admirable skills which enabled him to elicit the lyrical as well as dramatic sections of the score. The Threnody for nine solo singers (and orchestra) towards the end of the opera was deeply moving, while Madaras kept the momentum going even during the orchestral interludes, although – during these sections – some patrons of the otherwise well-behaved audience appeared to feel free to talk to each other.

In line with librettist Eric Crozier’s initial work process, stage director Stefan Janski carefully crafted the character of each role. Crozier began by writing character sketches of each person, giving them personalities and mannerisms, before moving on to the libretto. Janski clearly delved into the period and has successfully created representatives of a small community in east Suffolk in the early 1900s. Humour and impeccable taste are the dominant forces in Janski’s staging, thus admirably matching the approach of Crozier and Britten.

The singers were impressive, although diction (that is, the lack of it) seemed to cause problems for some of the singers. Admittedly, the role of Lady Billows may require aristocratic pronunciation but words in an opera performance must be heard or subtitled. I would have preferred younger voices – such as those of school girls – for the parts of Emmie and Cis but I was fully compensated by the brilliant performance of ten-year old George Herbert in the role of Harry.

Most of the orchestra players could have played Britten’s demanding orchestral material beyond their College environment but particular praise is due to bass player Yiming Fan. The future should be bright for such players.

Hasonló bejegyzések