Lidércek tánca a miskolci éjszakában

2016. március 2.

Giacomo Puccini: Lidércek – koncertszerű előadás a miskolci Művészetek Házában február 25-én. VONA ILDIKÓ írása

Puccini első operáját, a Lidérceket játszották a Miskolci Szimfonikusok a Művészetek Házában. A koncertszerű előadás karmestere Gál Tamás volt, aki elsőként mutatta be a művet Magyarországon 1989-ben.

Kíváncsian vártam a mostani eseményt, mivel a zenekar néhány korábbi félig szcenírozott produkciójáról én is írtam kritikát. Az Anyegin például azért maradt meg bennem élénken, mert a Művészetek Háza színpada elég kicsi, és nehéz úgy megoldani a mozgást, hogy közben az összes zenész ott ül. Az egyik szereplő, Nyári Zoltán (aki drámaszakos színész is) a próbán látva a helyszínt, azonnal felvetett néhány lehetőséget, például hogy Lenszkij a nézőtéren keresztül jöjjön be, és így sikerült színházat varázsolni a terembe.

Mindez azért jutott eszembe, mert a Lidércek esetében ugyanez a helyzet állt elő. A kórus a nagyméretű zenekar mögött foglalt helyet, így annyira szűkösen ültek, hogy nem maradt tér az énekesek mozgására, noha a darab csak négyszereplős. A főhősök olaszul énekeltek (a fordítást kivetítőn lehetett olvasni), ugyanakkor a prózai narrátor, Balázs István magyarul mesélt. Meglepődve állapítottam meg: ez a kétnyelvűség egyáltalán nem volt zavaró. Talán azért, mert Gál Tamás karmester nagyon törekedett az érthetőségre. Persze nehéz helyzetben van az a dirigens, aki Ferdinando Fontana meglehetősen gyenge szövegkönyvét és szinte cselekménynélküli történetét érthetővé szeretné tenni. Gál Tamás inkább Puccini zenéje felől közelítette meg az operát, és igyekezett annak szépségeit megmutatni. A Miskolci Szimfonikusok csapata remek partner volt ebben. Intonációs hibák akadtak ugyan, de az összteljesítmény feledteti ezeket. A Lidércek több ponton szimfonikus részeket tartalmaz (Verdi szerint túl sokat is, a darab kapcsán azt írta egy levelében: „Az opera opera, a szimfónia szimfónia…”); ez némiképp megkönnyítette a zenekar dolgát, noha korábban már többször bebizonyították: annak ellenére sem okoz számukra gondot egy opera előadása, hogy az operajátszás nem a fő profiljuk.

Fodor Beatrix és Gál Tamás (fotó: Vona Ildikó)

Fodor Beatrix és Gál Tamás (fotó: Vona Ildikó)

Ezúttal szünet nélkül játszották a két felvonást, mivel az egész mű körülbelül hetven perc hosszúságú. Puccini 1883-ban egy pályázatra komponálta a darabot, de akkor elutasították. A következő évben mégis sikerült bemutatni, és a közönség kitörő lelkesedéssel fogadta. Miskolcon is azonnal magával ragadta a hallgatóságot; már az első felvonás végén tapsoltak, a Boszorkányszombat elnevezésű betét után pedig a taps mellett néhány „húú” kiabálás is elhangzott a nézőtéren.

Próbáltam színpadi feldolgozást keresni a fájlmegosztó portálokon, de alig találtam valamit. Érdekes ugyanakkor, hogy a táncszínházak előszeretettel készítenek koreográfiát a teljes műre. Puccini zenéje valóban alkalmas erre, hiszen a táncos lüktetés szinte végigkíséri a darabot. Van néhány nyugvópont, de aztán visszatér a pörgés. A lidércek (más néven: villik) olyan bosszúálló menyasszonyok, akik még a házasságkötésük előtt elhaláloztak. Éjszaka csoportosan támadják meg a magányos férfiakat, majd halálra táncoltatják őket.

A misztikus kísértettörténet a Fekete-erdőben játszódik, és cselekménye rendkívül egyszerű. A falusiak kara élteti a jegyespárt, Annát és Robertót. A mulatságon részt vesz az örömapa, Guglielmo is. Robertónak el kell utaznia, ám Anna kéri, ne hagyja el, mire a férfi örök hűséget fogad, majd távozik. A második felvonás elején a narrátortól tudjuk meg, hogy Roberto megfeledkezett menyasszonyáról, mert egy „mainzi szirén” elcsábította. Anna belehalt a bánatba, ezért Guglielmo fájdalmában bosszút követel. A hazafelé tartó Robertót körülveszik a lidércek, később Anna szelleme is megjelenik. A férfi bocsánatot kér, de hűtlenségéért az életével fizet, amit a villik „hozsanna” felkiáltással ünnepelnek.

Fodor Beatrix, Bándi János és Kálmándi Mihály (fotó: Vona Ildikó)

Fodor Beatrix, Bándi János és Kálmándi Mihály (fotó: Vona Ildikó)

Anna szerepét Fodor Beatrix énekelte. Nagy kifejezőerővel tudta érzékeltetni azokat a lelki folyamatokat, melyek során az ábrándozó, szerelmes lánykából bosszúálló lidérc válik. Emlékezetes marad számomra előadásában az opera slágerszáma, a „Se come voi piccina”.

Bándi János Roberto-alakítását hallva egy ideig hiányérzetem volt: mintha megelégedett volna annyival, hogy leénekli a szólamát. A hangja elég nehezen melegedett be, viszont a második felvonásban már képes volt megmutatni a híres ária, a „Torna ai felici dì” szépségeit, és feltétlenül ki kell emelnem az utána következő részt, mert amit Bándi ott nyújtott, az művész szempontból egészen különleges. Valóságos „őrülési jelenetet” állított elénk, amit lépcsőzetesen épített fel: Robertónak először tetszik a szép villik tánca, aztán fokozatosan nyomasztóvá válik jelenlétük, majd egyszer csak rádöbben: innen nincs menekvés. Bándi a mimikájával, gesztusaival, testtartásával olyan erőteljesen tudta érzékeltetni a történéseket, hogy szinte láttuk a körülötte táncoló lidérceket.

Kálmándi Mihály telt, zengő hangon énekelte Guglielmo szerepét. Többször megfigyeltem nála, hogy nagy érzelmi hullámzásokat tud produkálni, amit most is megmutatott. Kiválóan sikerült áriája, az „Anima santa della figlia mia”, és hitelesen ábrázolta a bosszúvágy általi heves indulatokat, illetve a lánya halála miatti szenvedést.

Meg kell említeni még a Kodály Kórus Debrecent (karigazgató: Szabó Sipos Máté): tagjai hol aktív szereplői a darabnak, hol pedig kommentálják az eseményeket. Többféle tónust szólaltattak meg: énekeltek vidáman, vészjóslóan, fenyegetően, olykor pedig kifejezetten oratorikus hangzást produkáltak. Kár, hogy nem mindig lehetett őket igazán jól hallani.

Láttunk néhány szép színházi pillanatot az est folyamán, de ennek ellenére inkább koncertnek nevezném a mostani feldolgozást. Megérné viszont továbbfejleszteni a produkciót, és tánckarral kiegészítve, díszletek között, jelmezben, rendezésben színpadra állítani. A siker garantált!

Fotók: Vona Ildikó

Hasonló bejegyzések