Láthatóvá tenni a láthatatlant

Giacomo Puccini: Tosca – a Miskolci Nemzeti Színház szeptember 25-i és 26-i bemutatóiról VONA ILDIKÓ írt kritikát

Cavaradossi: Xavier Rivadeneira (fotó: Éder Vera / Miskolci Nemzeti Színház)
Cavaradossi: Xavier Rivadeneira (fotó: Éder Vera / Miskolci Nemzeti Színház)

Szeretem Kesselyák Gergely kezdemé-nyezéseit, amikor újfajta megközelítésben, de a szerzőt és a művet tiszteletben tartva próbál meg színpadra állítani egy-egy operát. Puccini Toscáját három éve már bemutatta Miskolcon. A Bartók Plusz Operafesztivál igazgatójaként a produkciót akkor kivitte az utcára, és Vidnyánszky Attila rendező a város középületeit használta díszletnek.

Tosca szeptember végén visszatért, de már a falak közé. Kettős szereposztással láthattuk a Miskolci Nemzeti Színházban, és Kesselyák Gergely ezúttal nem karmesterként, hanem rendezőként vett benne részt. Egy interjújában elmondta: úgy szeretné feldolgozni a darabot, hogy közben a partitúra minden apró részletét megmutatja.

Zeke Edit csodálatos díszleteinek köszönhetően szemet gyönyörködtető színpadkép tárul elénk. A jelmezeket szintén ő tervezte, melyek kortalanok, praktikusak, színösszeállításukban is kifejezőek. Toscára a piros-fekete, Cavaradossira a krém és fehér, Scarpiára a fényes anyagból készült szürke ruha jellemző. A hősnő miniszoknyát, tűsarkú körömcipőt, a férfiak öltönyt viselnek, a katonáknál géppisztoly van. A helyszíneket illetően azonban nem történt változtatás.

Az I. felvonásbeli Sant’Andrea della Valle templom belső tere rendkívül látványos. Döntve vannak az oszlopok, a mennyezet és a kupola, ami megnöveli a méreteket: így mindent nagyobbnak érzünk, mint valójában. Olyan, akár egy hatalmas katedrális, ami még visszhangzik is. Ötletnek kiváló ez a fajta hangosítás, viszont nem tesz jót a szereplőknek. A nézők, akik velem együtt a földszint jobboldal 10. sorában ültek, nem hallották rendesen sem a Sekrestyést, sem Angelottit, sőt a főhősöktől is eltűntek mondatok. Olasz nyelvű a produkció (de feliratozták a fordítást); ha az előadók magyarul énekelnének, semmit sem értettünk volna a szövegből. Cavaradossi állványa többemeletes, és a szerelmi jelenet legmagasabb pontja balra fent van, amit a földszint balszélső székeiről nem lehet látni, mert az erkély kiugró sarka eltakarja a színpadi történéseket. A másik szereposztás premierét onnan néztem, így – akárcsak az első este – a szünetben keresnem kellett egy szabad széket, ahonnan jobban élvezhető az opera. Figyelmetlenségnek tudom be az alkotók részéről, hogy a próbák folyamán nem ellenőrizték soronként és páholyonként, vajon az ott helyet foglaló közönség mit lát és hall az előadásból.

Tosca: Herczenik Anna (fotó: Éder Vera / Miskolci Nemzeti Színház)
Tosca: Herczenik Anna (fotó: Éder Vera / Miskolci Nemzeti Színház)

A II. felvonás során a Farnese-palotában vagyunk: külön érdekessége ennek a résznek, hogy egyszerre látunk mozit és színházat. Háromszintes a tér, amiből a középső Scarpia irodája: itt történik a tényleges cselekmény. Alatta található a börtön, ahová a festőt bezárják, majd onnan felhozzák. Nem látunk be ide, csupán az ablaka van kivilágítva, így igazából nem sok funkcióval bír – egy kis árnyjátékkal hatásosabbá lehetett volna tenni Cavaradossi kínzásának jelenetét. Scarpia szobája felett egy festményekkel díszített, kamera objektívjére emlékeztető, felfüggesztett díszletelem belsejében – akár egy filmen – láthatóvá válnak a partitúra azon elemei, amikről csak a szövegből értesülünk, és általában nem szokták képileg ábrázolni a rendezők: jól követhetők az utcán gavottot táncoló párok, az ünneplő tömeg, Tosca fellépése, a kantáta előadása és a királynő megérkezésének mozzanatai. A középső síkon a főszereplők konfliktusa nagyon erőteljes, de azért érdemes odapillantani a palota előtt zajló eseményekre is.

Tosca: Vizin Viktória (fotó: Éder Vera / Miskolci Nemzeti Színház)
Tosca: Vizin Viktória (fotó: Éder Vera / Miskolci Nemzeti Színház)

A III. felvonásban az Angyalvár tetején vagyunk, ami felett háromdimenziós maketten lóg Róma látképe. Először normál állásban, majd a Levélária alatt a feje tetejére fordul. Meghökkentő megoldás, amikor Cavaradossi a kivégzése közben háttal áll a közönségnek, a katonák pedig vele szemben, így a nézőkre is ráfogják a fegyvert, és feléjük lőnek. Kesselyák szépen végigvezeti Toscát az Angyalvár legfelső pontjáig, és a szituáció nagyon kívánná a „vetődést” a hősnőtől, ehelyett azonban a makett leereszkedik, és eltakarja a címszereplőt.

Scarpia és Cavaradossi: Cseh Antal és Xavier Rivadeneira (fotó: Vona Ildikó)
Scarpia és Cavaradossi: Cseh Antal és Xavier Rivadeneira (fotó: Vona Ildikó)

Herczenik Anna hatalmas tűzzel alakította Toscát. Nagy átéléssel, könnyed technikával énekelte szólamát, és remekül tudta érzékeltetni a díva változékony természetét. Cavaradossi az első premieren Xavier Rivadeneira volt, akit nagyon lekötött, hogy az énekszólamra koncentráljon. Miközben hallgattam, elhatároztam, meg fogom nézni őt az évad végén is, hogy lássam, milyenné fejlődik előadásában a festő karaktere. Most még kicsit nyers és ízetlen a figura, viszont a Levéláriát sikerült kifejezően és megindító szépséggel előadnia. Cseh Antal Scarpiája azért tetszett, mert nem a megszokott módon közelített a szerephez. Jól megtermett, hataloméhes, erőszakos érdekember, mégis van benne valami férfias. A második felvonásbeli összecsapás nagyon látványos és izgalmas: Herczenik Toscája ugyanis nem adja könnyen magát; leveszi a tűsarkú cipőjét és hozzávágja Scarpiához, majd tehetetlenségében nekiesik és ütni kezdi a rendőrfőnököt, dulakodásuk közben pedig törnek-zúznak.

Tosca és Scarpia: Herczenik Anna és Cseh Antal (fotó: Vona Ildikó)
Tosca és Scarpia: Herczenik Anna és Cseh Antal (fotó: Vona Ildikó)

A második bemutatón Toscát Vizin Viktória alakította, aki eredetileg mezzoszoprán, de ügyesen megbirkózott a szerep magas hangjaival és egyéb kívánalmaival. Miután nagyszerű színésznő is, bizonyos helyeken ahhoz a megoldáshoz folyamodott, hogy kisikította vagy elmondta a szöveget. Szólamformálása néhol jobban illett Pillangókisasszonyhoz, mint Toscához, de kétségtelenül nagy átéléssel játszott, és mivel gyönyörű jelenség a színpadon, érdekes és különleges Toscát tudott elénk állítani. Hector López Mendozát korábban már láttam Miskolcon Radames (Aida), illetve Manrico (A trubadúr) szerepében. Most is nagyszerűen énekelt, és lendületes, magával ragadó produkciót nyújtott Cavaradossiként. Óriási tűz lobog benne, ezért kíváncsian várom azt a szereposztást, ahol Herczenik Anna lesz a partnere – bizonyára remek párost alkotnak majd együtt. Jekl László pontosan és magabiztosan végigénekelte Scarpia szólamát, ám az általa megszemélyesített figura nem volt kellően visszataszító. Ha jobban kidomborítaná az alak negatív tulajdonságait, olyan rendőrfőnök tudna lenni, akitől Toscának felfordul a gyomra.

Sekrestyés: Gárday Gábor (fotó: Éder Vera / Miskolci Nemzeti Színház)
Sekrestyés: Gárday Gábor (fotó: Éder Vera / Miskolci Nemzeti Színház)

A mellékszereplők közül ki kell emelnem Böjte Sándor kiváló Spolettáját, aki hol alázatosan, hol remegve áll Scarpia előtt, ugyanakkor Cavaradossi irányában fölényes. A többiek: Kelemen Dániel (Angelotti), Gárday Gábor (Sekrestyés) és Kolozsi Balázs (Sciarrone) becsülettel elénekelték a szólamukat, de semmi extrát nem kaptunk tőlük.

A színház zenekara derekas munkát végzett Cser Ádám vezényletével. Apró intonációs hibák akadtak ugyan, és időnként az énekeseket is túlharsogták, de összességében nagyon színvonalas produkciót nyújtottak. A helyi énekkar, kiegészülve a Debreceni Csokonai Színházéval és a Fráter Schola Viridisszel, méretes kórussá duzzadt és megtöltötte a színpadot. Sajnálom a Te Deum-jelenetet, ahol még tömjénillat is terjengett, ám mégsem lett annyira hatásos, mint három éve az Avasi kilátónál tartott előadásban, ahol Scarpia katonái betörtek a templomba, benzinnel lelocsolták, felgyújtották, majd szétzavarták az ünneplő híveket, akik sikoltozva menekültek minden irányba.

Vizin Viktória, Hector López Mendoza és Jekl László (fotó: Éder Vera / Miskolci Nemzeti Színház)
Vizin Viktória, Hector López Mendoza és Jekl László (fotó: Éder Vera / Miskolci Nemzeti Színház)

Örülök ennek a produkciónak. Bizonyára a Bartók Plusz fesztiválnak is van benne szerepe, hogy a Miskolci Nemzeti Színház saját operaelőadásai egyre színvonalasabbak. Ezt a mostanit is érdemes megnézni. Csak nem a földszint balszélről…

Fotók: Éder Vera / Miskolci Nemzeti Színház; Vona Ildikó