Küszöbön az Erkel Színház hivatalos megnyitója

2013. október 16.

Hivatalos épületbejárás keretében ismertették a sajtó képviselőivel az Erkel Színház felújításának jelenlegi állását, a munkafolyamat menetét, a rekonstrukció elveit. Az alábbiakban az épületben történt főbb változásokat gyűjtöttük csokorba. VERMES TIBOR fotóriportja

Az Erkel Színház főhomlokzata (fotó: Vermes Tibor)

Az Erkel Színház főhomlokzata (fotó: Vermes Tibor)

Főbejárat átépítése – előtető átépítése

Az Erkel Színház bejáratát korábban a homlokzaton pillérsorral megnyitott, az épület tömege alá húzott fedett-nyitott lépcsőtéren keresztül lehetett megközelíteni. A szélfogó (ami pénztártér is volt egyben) meglehetősen szűkös volt. Mindezek megoldására új bejárati előtér készült el. A kültéri fedett lépcsőtér homlokzati síkját üvegfalak beépítésével zárták le, így tágasabb fogadótér kialakítására nyílt lehetőség. A fogadóteret a régi homlokzati ajtók kibontásával összekapcsolták a pénztár előterével, ahol – a pénztárakkal szemben – információs pultot is kialakítottak. A főbejárat hangsúlyozására új, megnövelt alapterületű, rejtett világítású előtető készült, ami a színház esti arculatának markáns eleme lesz.

Új, akadálymentes bejárat

A korábbi, nehezen használható, korlátra szerelt lépcsőlift helyett új, akadálymentes, mozgássérült emelővel ellátott bejáratot alakítottak ki. Ehhez kapcsolódóan a nézőtéren a földszinti középpáholyok akadálymentes megközelítését is megoldották.

Szakipari falszerkezet cseréje a színházterem két oldalán

A nézőtérre vezető korábbi kétszárnyú ajtóknál több mint 10 cm-es rés volt az ajtószárnyak alatt a lejtős padló miatt, ami esztétikailag és akusztikailag is problémás volt.  Az új geometriai kialakítással a korrekt zárás megoldható, az ajtók átbocsátó képessége növekedett, és esztétikus bejáratokat alkottak a széksorok felé.

A nézőtér a színpadról - új színek, új ülések (fotó: Vermes Tibor)

A nézőtér a színpadról – új színek, új ülések (fotó: Vermes Tibor)

A színházterem felújítása

A nézőtér teljes arculata megújult, a nézők egy új hangulatú – a színházi funkcióknak is jobban megfelelő – terembe léphetnek be.

Az átalakítás elemei:

  • falak és mennyezet szürkés-kék festése
  • lesötétített faburkolatok
  • új, antracit színű padlóburkolat
  • új székkárpitok
  • a zárterkélyek sötét színű, új textilburkolata
A nézőtér a rendezői jobbról (fotó: Vermes Tibor)

A nézőtér a rendezői jobbról (fotó: Vermes Tibor)

A zsöllyében a korábbi sortávolság 80 cm volt, ami sem a hazai, sem a nemzetközi gyakorlatnak nem felelt meg. A székek újraosztásával a sortávolság 90cm-re nőtt, az oldalkarzaton a rendkívül szűkös – dobogóval ellátott – második sorokat elbontották.

A nézőtér korábban alig rendelkezett szellőztetéssel. Az átalakítás során a pincében korszerű szellőzőgépházat alakítottak ki, amely a mai kor igényeinek megfelelően temperált levegővel oldja meg a nézőtér szellőztetését.

A színpadon Alekszandr Belozub díszlete a Háry Jánoshoz (fotó: Vermes Tibor)

A színpadon Alekszandr Belozub díszlete a Háry Jánoshoz (fotó: Vermes Tibor)

Közönségforgalmi terek

A meglévő kőburkolatok felújítása mellett a szőnyegpadlós terek belsőépítészek által tervezett egyedi, mutatós, ám a mai tűzvédelmi követelményeket is kielégítő szőnyegpadlót kaptak.

A földszinti ruhatár (fotó: Vermes Tibor)

A földszinti ruhatár (fotó: Vermes Tibor)

Közönségforgalmi vizesblokkok

A három szinten elhelyezkedő közönségforgalmi vizesblokkok teljesen megújultak az épület új arculatához illeszkedően.

A megújult öltözők egyike (fotó: Vermes Tibor)

A megújult öltözők egyike (fotó: Vermes Tibor)

Régi földszinti szellőzőgépház helyén női zenekari öltöző bővítése

A „rendezői balon” a korábbi szellőzőgépház helyén felszabaduló területen a női zenekari öltözőt bővítették. A megnövelt területen a zenekari létszámhoz (tehát mára jóval több női hangszeres művészhez) alkalmazkodó helyiséget alakítottak ki, saját vizesblokkal. Az átépítés során az összes válaszfalat elbontották, új válaszfalak készültek. A homlokzaton szellőzést és megvilágítást biztosító új ablakokat helyeztek el a korábbi szellőzőrácsok helyett.

Az épület aulája (fotó: Vermes Tibor)

Az épület aulája (fotó: Vermes Tibor)

Közönségforgalmi területen lévő nyílászárók lecserélése

A közönségforgalmi területen lévő tönkrement fanyílászárókat korszerű, hőszigetelő üvegezésű alumíniumablakokra cserélték.

A névadó, Erkel Ferenc szobra (fotó: Vermes Tibor)

A névadó, Erkel Ferenc szobra (fotó: Vermes Tibor)

Főhomlokzat

A főhomlokzat életveszélyes állapotú kőburkolatát lebontották, majd rozsdamentes acél tartóelemekkel, a kőfelületek felújításával újra rakták. A homlokzat kivilágított „ERKEL” felirattal és kivilágított reklámmolinó-felületekkel gazdagodott.

Fotók: Vermes Tibor

Hasonló bejegyzések