Kismesterek szemléje 2014-1015

A szerkesztőség szavazatai alapján KONDOR KATA és MONA DÁNIEL méltatja az énekeseket

Kismesterek szemléje 2014-2015
Kismesterek szemléje 2014-2015

Hat éve, amikor szerkesztőségünk először méltatta a kis szerepben is emlékezeteset alakító énekeseket, azzal a szándékkal indítottuk a sorozatot, hogy felhívjuk a közönség és természetesen a mindenkori döntéshozók figyelmét, nem csak a főszerepek számítanak, nem csak azoknak jár a figyelem és megbecsülés, akik egy egész estét végigénekelnek: egy jó előadásban a kisebb szerepekben is megfelelő énekes hallható-látható. Az ügyet továbbra is fontosnak tartjuk, tavaly mégis szünetet tartottunk, azt tapasztaltuk ugyanis, hogy évről évre ugyanazok a nevek merülnek fel, az a néhány, főszerepekben is jól teljesítő művész, aki időnként kisebb szerepekben is feltűnik. Idén viszont több új jelöltet is avathattunk, talán a sok premiernek köszönhetően, talán azért, mert egy újabb generáció is pályára lépett. Következzenek hát az ő neveik, ezúttal is szigorúan ábécérendben.

Berczelly István – Remete (Weber: A bűvös vadász – Magyar Állami Operaház)

Berczelly István
Berczelly István

Egy olyan gazdag pálya, mint Berczelly Istváné, már önmagában is elismerésre érdemes, hát még ha a művész képes az annak során fölhalmozott művészi tapasztalatait és az érett kor bölcsességét újabb produkciók szolgálatába állítani. A bűvös vadász Remetéje kis szerep, ám kulcsfontosságú, neki kell mindazt a humánumot és erkölcsi tartást képviselnie, amely képes újrarendezni a darab kizökkent világrendjét. Egy ilyen szerepben természetesen a személyiség ereje és a színpadi kisugárzás is van olyan fontos, mint az énekprodukció, és éppen ezért bizonyult különösen jó választásnak Berczelly István, aki képes már puszta megjelenésével hitelessé tenni a karaktert. Jelenlétének minden pillanatban ereje van, így az előadás befejezését különösen emlékezetessé teszi.

Heiter Melinda – Főpapnő (Verdi: Aida – Erkel Színház)

Heiter Melinda
Heiter Melinda

Főpapnő… Ez önmagában is nagyon tekintélyt parancsoló, magasztos titulus. Olyan szerep, amelynek meg sem kell szólalnia ahhoz, hogy jelenlététől megfagyjon a levegő. Az Aida főpapnője nem énekel sokat, de fülbemászó dallama egészen megbabonázhat, ha jól adják elő. Heiter Melinda kiválóan adta elő, éteri hangulatot varázsolt a kardszentelési jelenethez. Finoman indított, egyre fokozódó fráziskezdései olyanok voltak, mint mikor az ember vízre tesz egy szappanbuborékot. Az ismétlődő melódiában volt valami örökké változó, és volt valami kizökkenthetetlenül törvényszerű is.

.

.

Kertesi Ingrid – A templomküszöb őre (Richard Strauss: Az árnyéknélküli asszony – Magyar Állami Operaház)

Kertesi Ingrid
Kertesi Ingrid

Ismét egy rövid, de nagy jelentőségű szerep. A Richard Strauss-mű központi kérdése, a szellemi és földi világ viszonya, határának mibenléte szimbolikus értelemben A templomküszöb őrében testesül meg, ő képviseli az összeköttetést és az elválaszttatást is. Alakítójának kellően éteri jelenségnek kell lennie, ezért ki más is lehetne erre alkalmasabb, mint Kertesi Ingrid, akinek szárnyaló hangját már annyiszor megcsodáltuk? Szopránjában ezúttal is egy földöntúli szféra fényei csillognak, megjelenése légies és szinte testetlen, így készséggel elhisszük neki, hogy valóban egy másik léttartományba tudna elvezetni minket.

.

Kovács Annamária – Liba mama (Sztravinszkij: A kéjenc útja – Magyar Állami Operaház)

Kovács Annamária
Kovács Annamária

Egy olyan dús, telt hang, mint Kovács Annamáriáé, szinte predesztinálja tulajdonosát erotikus töltetű szerepek megformálására. Ez a behízelgően búgó hang maga a csábítás, mi más lenne a bordélyházat vezető, vérbő nőszemély legfontosabb attribútuma? Az énekesnő igazi ősasszony-típust formál a karakterből, vadászó nőstényoroszlánt, akinek hatása alól a férfiak képtelenek kivonni magukat, mert a benne áramló női energia szinte delejes erővel hat rájuk. Liba mama bűnbe viszi Tomot, mert épp azok a tulajdonságok vannak meg benne, amelyek olyan vonzóvá teszik a bűnt a férfiak szemében, a legősibb ösztönvilág csábítását képviseli. Az operában a bordélyház-jelenetnek nagyon erős atmoszférával kell bírnia, és ebben döntő szerepe van a benne megjelenő énekesnőnek, amely feladatot Kovács Annamária maximálisan teljesítette.

Megyesi Zoltán – Mime (Wagner: A Rajna kincse – Magyar Állami Operaház)

Megyesi Zoltán
Megyesi Zoltán

Már korábban is írtunk róla, milyen meglepő változáson ment keresztül Megyesi Zoltán hangja, tenorja – szépségét és rugalmasságát megőrizve – megnövekedett volumennel bír, amely olyan, az énekes korábbi repertoárjához képest szokatlan szerepek megformálására is alkalmassá teszik, amilyen Mime is. A közönség ennek csak örülhet, mert a művész igényes szólamformálása és kidolgozott színészi játéka minden előadásnak a javára válik, legyen szó nagy, közepes vagy akár egészen kicsi szerepről. A Rajna kincsében Mime nem túl sokat van jelen, akár el is kerülhetné a figyelmünket, hogy ez mégsem így történik, az ebben az esetben az őt megformáló énekesnek köszönhető. Megyesi Zoltán ugyan nem alakította át gyökeresen a figuráról való elképzelésünket, de alapos és nívós karakterábrázolásával mégis gazdagította azt.

Szerekován János – Krey (Dohnányi: A tenor – Erkel Színház)

Szerekován János
Szerekován János

Végigtekintve az elmúlt évek Kismester-listáin szinte hihetetlen, hogy az annyi pompás karakterábrázolást nyújtó Szerekován János még sosem volt díjazott. Ám ezt a hiányosságot soha jobbkor nem tudnánk pótolni, mint A tenor csetlő-botló, nevetséges, ám mégis együttérzésünkre érdemes figurájának megformálása esetében. Krey maga a középszerűség, a vígjátékok tipikus kisember-figurája, akinek vágyai és törekvései is kisszerűek, de éppen jelentéktelenségében képes valami általánosan emberi vonást hordozni. Hogyan is tehetne bármi rendkívülit, hogyan nyerhetné el a szép leány kezét, amikor ő nem hős-alkat, akiről még barátja, Wolke is megállapítja, hogy nincsen semmi vonzó benne. Egy ilyen figura megformálása nem annyira hálás feladat, mint a közönség valamelyik kedvencéé, de egy olyan kiválóan játszó énekes, mint Szerekován János épp a karakter ellentmondásos voltában tudja képességeit igazán megmutatni.

Szigetvári Dávid – Sellem (Sztravinszkij: A kéjenc útja – Magyar Állami Operaház)

Szigetvári Dávid
Szigetvári Dávid

Az idei premierek szinte ontották magukból a Kismester-jelölteket, A kéjenc útja-előadásból még egy díjazottunk lett Szigetvári Dávid személyében. A showmanné alakuló Sellemet megformálva az énekesnek a túljátszás keskeny határmezsgyéjén kell megmaradnia, ám ebben az esetben az egyensúlyozás sikerül, az eltúlzott játékmód sosem csap át öncélú ripacskodásba, a jelenet groteszkségét támasztja alá. Az is kiderült, hogy a fiatal tenorista hangja nem csak olvasztó szépségű barokk és klasszicista művek megszólaltatására alkalmas, remekül illik hozzá ez a gyorsan pergő, karakterisztikus modern muzsika is. Az énekes hangi adottságainak és a színészi játékának összhangja az egyébként is színvonalas előadásban újabb ragyogó perceket okoz.

.

Vörös Szilvia – Siebel (Gounod: Faust – Magyar Állami Operaház)

Vörös Szilvia
Vörös Szilvia

A nyomasztó és minden értéket megkérdőjelező új Faust-produkció egyetlen igazi pozitív szereplőt tudott felmutatni, az egyszerűségében is nemes lélek Siebelt. Vörös Szilvia meggyőző hitelességgel formálta meg az erkölcsi tisztaságot, hű szerelmet képviselő fiatalembert, és nem hatottak tőle idegenül a nadrágszerep férfias tulajdonságai, miképp a szereplőben férfierényként feltüntetett állhatatosság és elvhűség sem. Siebel az egyetlen, aki nem inog meg ebben a minden stabil pontját elvesztett világban, aki a – Vörös Szilvia meleg hangjában olyan megindítóan megszólaló – fájdalom ellenére sem téved meg, így szinte hőssé válik egy hősök nélküli világban. A kiváló szerepformálás a fiatal énekesnőt a komplex mezzoszoprán-szerepek ígéretes várományosává teszi.

Wiedemann Bernadett – Mary (Wagner: A bolygó hollandi – Művészetek Palotája)

Wiedemann Bernadett
Wiedemann Bernadett

A bolygó hollandi Wagner-napokon tartott előadásában Kovalik Balázs jelentősen megnövelte Mary szerepét, az egyébként csak egy rövid énekelnivalóval rendelkező nőalak számos jelenetet kísért végig néma szereplőként, alakja pedig a mű interpretációjának döntő motívuma lett. Így nem elég, ha valaki jól elénekli a szólamot – amit Wiedemann Bernadett kifogástalanul, a tőle megszokott, szépséges és gazdag hangon meg is tesz –, az énekesnek jól kell játszania, hiszen több esetben nem támaszkodhat a hangjára. A művésznő ezt meg is teszi, érzékenyen, pontos lélekrajzot elénk tárva mutatja meg Mary és a Hollandi szép emlékű, ám fájdalmakkal terhelt kapcsolatát.