Kismester kerestetik!

Idén is közzétesszük az előző évad Kismestereinek listáját – ezúttal olvasóink segítségével

Kismesterek szemléje 2012-2013
Kismesterek szemléje 2012-2013

Joggal hiányolták olvasóink az évad végén – immár szokásosnak tekinthető – kismester-gyűjteményünk közzétételét. Valóban, beköszöntött a szeptember, és még nem listáztuk az idei, a 2012-2013-as évad kismestereit. Okkal tettük, hiszen már az ötödik ilyen válogatás lesz ez, így tekinthetjük (első) jubileumi listának, és idén először szeretnénk, ha nem csupán a szerkesztőség tagjai vennének részt benne.
Megkérdeztük Olvasóinkat a múlt nyáron, és többségében azt a választ adták, hogy fontosnak érzik a kismesterek középpontba állítását; így hát miért ne csatlakoznának?

Az elhatározást most tett követi, és szándékosan vártuk meg vele a nyár végét, hiszen nem akartuk eleve kizárni a nyaraló-pihenő olvasóinkat sem.
A módszer alapvetően nem változik, idén is a bevált módszerrel próbáljuk kialakítani listánkat a szerkesztőségben, ám az egyik Kismestert most az olvasók jelölhetik. Ám a szavazatokat nem a szokásos nyomógombokkal kell abszolválni: a komolyan gondolt jelöléseket meg kell indokolni, ahogyan mi is tettük minden alkalommal az elmúlt években.

Tehát kéretik ceruzát hegyezni, billentyűzetet fényesíteni, Kedves Olvasóink, mert mostantól szeptember 27-ig várjuk jelöltjeiket névvel, konkrét szereppel (csak kismesteri lehet, most nem főszerepeket díjazunk!) és pár soros értékeléssel, hogy miért éppen az adott szereplő érdemli meg idén a kismesteri címet.

Rögtön egy kismester, Fritz Kothner szerepébe bújva feladatom elmondani, hogy kismester az lehet, aki dalt és színészetet egyaránt kiemelkedő színvonalon bemutatni képes, magától értetődően a tabulatúra szerint. Mindenki jelölhet többet, de egy személyt csak egyszer, ennek módja pedig a szokásos: központi e-mail-címünkön várjuk a nevezéseket.
A jelölés feltétele továbbá, hogy a jelölő látta az adott művészt abban a szerepben, amelyben jelölni kívánja, méghozzá az adott évadban (2012-2013). Az indoklásban a jelölt komplex alakítását kell méltatni, így szabályaink értelmében csak színpadi előadások vehetnek részt, koncertek nem. Magától értetődően nem kizárólag budapesti előadásokból szabad válogatni, sőt: törekvésünk, hogy lehetőség szerint minél szélesebb területet fedjünk le a válogatáskor. A közönségjelölt végül az lesz, aki a legtöbb és legmeggyőzőbb ajánlást gyűjti be, ugyanakkor nem kizárt, hogy a szerkesztőség jelöltjei között is akad majd, akire az olvasók is szavaztak.

Kezdődjék hát a rendhagyó dalnokverseny! Szeptember 27-ig várjuk tehát a pályázatokat az operavilag@gmail.com címen.

 Az Opera-Világ szerkesztősége