Keleti bódulat

2016. január 18.

Georges Bizet: Gyöngyhalászok – HD-közvetítés a Metropolitan Operából, 2016. január 16. KONDOR KATA írása

Leila: Diana Damrau (fotó: Ken Howard / Metropolitan Opera)

Leila: Diana Damrau (fotó: Ken Howard / Metropolitan Opera)

Az operaszerető közönség csak az elmúlt években kezdte felfedezni, hogy Bizet életművében a Carmen mellett még egy remekmű található: a Gyöngyhalászok sorra hódítja meg az európai és az Európán kívüli színpadokat. Nem mintha a darab egészen ismeretlen lett volna korábban: az első felvonás duettjét vagy Nadir románcát alighanem mindenki ismeri (legalábbis hallotta már), ám ahhoz, hogy az egész darabot – lehetőleg élőben – halljuk, sokáig nagy szerencse kellett. A jelenségre nehéz magyarázatot találni: a mű varázslatos, magával ragadó zenei anyaggal bír; bár igen jó énekeseket igényel, nem szükséges, hogy azok valamilyen egészen speciális képességgel rendelkezzenek, ráadásul a darab a színpadi megvalósítás számára sem tartogat váratlan nehézségeket. Akadhat ugyan néhány kisebb probléma a dramaturgiával, a felvonások némileg a lezáratlanság érzetét keltik, az összetett karakterek pedig mélyebb elemzés után kiáltanak (különösen a bariton főszereplő, Zurga), ugyanakkor a zene önmagában is képes „elvinni a hátán” egy előadást – ahogyan az a Metropolitanben is történt.

Természetesen érthető, hogy egy komolyabb előadói hagyománnyal nem rendelkező mű esetén az új produkcióknak különböző mélységben sikerül elmerülniük benne. Mégsem menthetjük fel egyetlen gesztussal a kevésbé sikerült előadások alkotóit, hiszen hatalmas felelősség nyugszik a vállukon: vélhetően a közönség nagy része ekkor találkozik először a teljes művel, így munkájukkal a darab jövőbeli megítélésére is hatással lehetnek. Penny Woolcock színrevitele első perceiben a tipikus Metropolitan-rendezéseket idézte: látványos képek, egyszerűen követhető cselekményvezetés, a mondanivalót elsősorban a színészi játékon keresztül kibontó rendezői munkamódszer jellemezték.

Zurga: Mariusz Kwiecień (fotó: Ken Howard / Metropolitan Opera)

Zurga: Mariusz Kwiecień (fotó: Ken Howard / Metropolitan Opera)

Kezdetben ugyan ígéretesnek tűnnek az alakítások (például amikor Nadir zavartan feszeng barátja faggatózásakor), a folytatás azonban kétségbe vonja, történt-e egyáltalán színészvezetés; főleg Zurga harmadik felvonásbeli vívódása hat kidolgozatlannak – bár az énekes, Mariusz Kwiecień szemmel láthatóan igyekezett néhány gesztussal érzékeltetni a figura lelkiállapotát, ez azonban nem ér fel a zenében megfogalmazott érzelmi komplexitáshoz. A rendező igyekezett a darab egyes, kevéssé érthető pontjait megmagyarázni (milyen viszonyban áll a két férfi főszereplő a többi gyöngyhalásszal, miért nem tudja Zurga az utolsó jelenetben a tűzgyújtáson kívül más módszerrel megmenteni a szerelmeseket), ám ezek a megoldások nem állnak össze egységes műértelmezéssé, az ötletek a levegőben lógnak, a végkifejlet pedig különösen fájóan megoldatlan.

Zurga és Nadir: Mariusz Kwiecień és Matthew Polenzani (fotó: Ken Howard / Metropolitan Opera)

Zurga és Nadir: Mariusz Kwiecień és Matthew Polenzani (fotó: Ken Howard / Metropolitan Opera)

Szerencsére a pazar zenei kivitelezés bőségesen ellensúlyozza a színrevitel hiányosságait. Diana Damrau tökéletesen birtokában van azoknak a képességeknek, amelyek Leila megformálásához szükségesek. Hangja nem csupán éteri szépségű, de minden tartományban és dinamikai fokozaton megőrzi aranyszínű csengését. A koloratúrák valóban gyöngy módjára peregnek, de az énekesnő a drámai részeket is meggyőzően teljesíti az énektechnika és a karakterábrázolás szempontjából is. Ezt a ragyogó hangot – és természetesen az általa maradéktalanul igényesen megformált szólamot – a végtelenségig el tudnánk hallgatni.

Nadirt a Metropolitan Opera állandó biztos pontja, Matthew Polenzani alakította. Az énekes kivételesen szép hanganyaggal rendelkezik, melyet nemes énekkultúrával állít a megszólaltatandó muzsika szolgálatába. A tenorista könnyedén veszi, bármilyen kényes fordulatokat tartogasson is szerepe, döbbenetes módon a legnehezebb részeket sokszor ülve teljesíti (habár áriája első pár taktusa kissé fakóbbnak hat). Az ő hangját is élmény hallgatni, nagy kár, hogy – ahogyan már említettük – alakítása nem teljesíti be az első jelenet ígéretét.

Leila és Zurga: Diana Darau és Mariusz Kwiecień (fotó: Ken Howard / Metropolitan Opera)

Leila és Zurga: Diana Darau és Mariusz Kwiecień (fotó: Ken Howard / Metropolitan Opera)

A Zurgát éneklő Mariusz Kwiecień hangja a harmadik felvonásra melegedett be igazán, akkor azonban sűrű, sötét baritonja tökéletesen elfeledtetett minden korábbi, tökéletlen megoldást. Áriájában és az azt követő jelenetben nem csupán felzárkózik partnereihez, de helyenként át is veszi a vezető szerepet. Ha csupán hallgatnánk, alig lehetne kívánni jobb előadót a szerep számára, kár, hogy az ő alakítása sem ér fel hangi teljesítményéhez. Ugyanakkor produkciója magában rejti egy katartikus Zurga-alakítás ígéretét, amelyre remélhetőleg a művésznek – kellő rendezői segítséggel – lesz még módja.

Nourabad alakítójaként Nicolas Testének nem volt túl sok lehetősége megmutatni képességeit, ám a szerep által támasztott kívánalmaknak megfelelt: basszusa kellően zengő, hogy erőt és tekintélyt kölcsönözzön a főpapnak, és megjelenése is megingathatatlanságról tanúskodott.

Nadir: Matthew Polenzani (fotó: Ken Howard / Metropolitan Opera)

Nadir: Matthew Polenzani (fotó: Ken Howard / Metropolitan Opera)

Gianandrea Noseda magabiztosan tartotta kézben a zömében nagy együttesekre épülő darabot. A Metropolitan Opera Zenekara magas színvonalon szólaltatta meg a szinte keleti illatok bódító hatásával felérő muzsikát, különös tekintettel az egzotikus részekre. Az Énekkart is elismerés illeti az expresszíven megszólaltatott kórustablókért, talán csak a második felvonás végi jelenetük (melyben a szerelemesek halálát követelik) lehetett volna erőteljesebb.

Gyönyörű előadást hallgathattunk a Metropolitan Operából, amelynek szünetében ezúttal is elhangzott a felhívás: semmi nem pótolhatja az élő előadást, úgyhogy keressük fel a saját operaházunkat. Vajon mikor tekinthetjük meg Budapesten a Gyöngyhalászokat?

Fotók: Ken Howard / Metropolitan Opera

Hasonló bejegyzések