Kékszakállú a tubuson – avagy az ötödik ajtó rejtélye

Zenés kalandozás a Kékszakállú herceg birodalmában, csak saját felelősségre… – ÁDÁM TÜNDE ajánlója

Gustave Doré illusztrációja Charles Perrault Kékszakállú című meséjéhez
Gustave Doré illusztrációja Charles Perrault Kékszakállú című meséjéhez

Miért pont az ötödik? Csúcspont is, választóvonal, no meg a darab mértani közepe – ezenkívül szeretjük is. Nem mintha a többi ajtó ne volna szerethető, de most ezt az ajtót választottuk – mint olyat, amely kapcsán számos összevetést tehetünk a különféle felvételek között. Válogatásunk esetleges, hiszen alapja a tubuson fellelhető felvételek halmaza, márpedig ott csak az található, amit valaki feltöltött. Így is bőséggel akadunk Kékszakállú-részletekre, és a kommentekből leszűrhető, hogy a nem magyar anyanyelvű zenerajongók is lelkesednek a legismertebb magyar opera – és annak aktuális előadói iránt.

Többféleképpen lehetne csoportosítani a találatokat, én most önkényesen kiválasztok egyet: nézzük előbb a nem magyar nyelvű felvételeket, majd a nem magyar anyanyelvű előadók felvételeit, végezetül, ám elsősorban magyar művészeink produkcióit.

Ízelítőül három idegen nyelvű részlet:

Jessey Norman és Samuel Ramey – vezényel: James Levine
Ez az angol nyelvű 1989-es Metropolitan-felvétel ott kezdődik, amikor Judit kezd felülkerekedni a Hercegen. (Összesen három részlet látható a tubuson ebből az előadásból; ezeken Kékszakállú fokozatosan veszíti el erejét, és egyébként ruháját, majd parókáját is.) Itt, az ötödik ajtónál Samuel Ramey mindössze néhány perc alatt jut el az országát büszkén megmutató Hercegtől a földön fekvő, megtört férfiig, aki engedelmesen nyújtja a következő kulcsot asszonyának. Jessey Norman határozott és elszánt Judit: kevéssé hatja meg a látvány, amire a Herceg oly büszke, de Ramey nem adja fel, másodszor is nekiveselkedik, hogy lelkesedését átragassza Juditra, de megint nem jár sikerrel. Judit „Nem akarom, hogy előttem csukott ajtóid legyenek”-megszólalásakor már egyértelműen a nő irányít. Érdemes megfigyelni Norman tekintetét, amikor elveszi a kulcsot…

Evelyn Lear és David Ward – vezényel: Pierre Boulez
Szintén angol nyelvű felvétel, Londonból, 1975-ből. Itt a Herceg egészen elfogódott hangon „dicsekszik” a várával, Judit hűvösen és kíméletlenül követeli a további ajtók kinyitását.

Birgit Nilsson és Bernhard Sönnerstedt – vezényel: Fricsay Ferenc
Birgit Nilsson Juditja 1958-ból, németül. Partnere a meleg hangon, szinte búgva éneklő Bernhard Sönnerstedt, aki először a virágokkal próbálja elbűvölni a nőt, mivel a bejátszás a 4. ajtóval kezdődik. Nilsson kelletlenül ismétli dicséreteit: „Szép és nagy a te országod”, mint akinek már elment a kedve az egésztől. Közben a Herceg egyre lelkesebb… Az egymás melletti elbeszélés klasszikus példája.

Külföldi előadók magyarul:

Jeanne-Michèle Charbonnet és John Tomlinson – vezényel: Jukka-Pekka Saraste, 2004.
Tomlinson helyből megkaphatja a kiváló magyar kiejtés díját, legalábbis ez a felvétel nem sok panaszra ad okot ezen a téren, kár, hogy az éneklés és a kifejezés szenved csorbát a kottához ragaszkodás által.
Koncertszerű Proms-előadás ugyan, de mégis érdemes figyelni az arcokat. Judit félelemmel vegyes csodálattal szemléli a szép és nagy országot, és a gyermeki énjét később is őrzi: pont úgy követelőzik, mint egy akaratos kislány.

Elizabeth Laurence és Robert Lloyd – vezényel: Fischer Ádám
Robert Lloyd Hercege ellentmondást nem tűrő, erélyes fellépésű, aki Juditot a karjánál fogva vonszolja maga után a következő, vagyis az ötödik ajtóhoz. Ez az ajtó ráadásul a mélységbe nyílik, így Judit rémülete teljesen jogos… Lloyd határozottan, szinte mennydörögve mutatja be országát a szakadék szélén reszkető Juditnak, aki engedelmesen felelget neki. Itt jön a legjobban eltalált rész: Judit továbbra is lecövekelve a szakadék szélén, ám a Herceg otthagyja, elsétál, magabiztosan szivarra gyújt, fotelbe ül, és azt hiszi, hogy minden igényt kielégített. Ám téved: hamarosan az asztal két végén állva vitatkoznak, miként házaspárok szokták, itt aztán Elizabeth Laurence is kivillantja oroszlánkörmeit… Sajnos nincs tovább, pedig néznénk még.

Charlotte Hellekant és Falk Struckmann – vezényel: Christoph von Dohnányi
A 30. percnél kezdődik az 5. ajtó ezen a videón, amelyet inkább elrettentő példaként vettem bele eredetileg a válogatásba – de mindenképpen érdekes látni, hogy mennyi munkájuk van az énekeseknek a számukra talán nyelvtörőnek tűnő magyar szöveg előadásában. Struckmann eleinte nem is győz meg arról, hogy értené, amit énekel, ám váratlanul a zene segítségére siet, és a „Legyen csukva a két ajtó” kezdetű rész táncos dallamára mintha ő is táncolna, a „Judit, Judit, ne nyissad ki!”-felszólításhoz érve pedig egészen vészjósló hangot tud megütni. Hellekant a hisztérika-Juditot választja, és ebből kizökkenteni nem lehet…

Mihail Szvetlov
A moszkvai születésű basszista lényegesen jobban boldogul a szöveggel – naná, az orosz nyelvtől nem idegenek lágy mássalhangzóink. Judit személyét sajnos nem árulja el a feltöltő, mi Meláth Andreára tippelünk. A szép képi megoldás miatt válogattam be: egyszerű és ízléses, ráadásul mutatós a kert ábrázolása. Judit láthatóan már itt szeretné abbahagyni, a Herceg jóformán elrángatja az ötödik ajtóhoz, hogy nyissa már ki… Szvetlov a továbbiakban az orosz iskola minden színészmutatványát előadja – nem részletezném, jól ismerjük a repertoárt. Sajnos csonka a felvétel, és rögtön a hetedik ajtó következik, ám feltétlenül érdemes megtekinteni, hogy milyen az, amikor a vetítéseket értelmes céllal alkalmazzák.

Magyar énekesek felvételei:

 Jessye Norman és Fried Péter – vezényel: Pierre Boulez, 2006.
Persze ez csak félig magyar felvétel, mégis ide válogattam: ezúttal Norman is magyarul énekel – és hát lássuk be, angolul többet értettünk belőle. A negyedik ajtóval kezdünk itt is, és mivel cselesen a végére hagytam a magyar énekeseket, elsőként Fried Péter szembesít vele, hogy mekkora előny anyanyelven énekelni: másik dimenzióba lépünk ugyanis. Hercege erőteljes, ugyanakkor hódítani szeretne: Judit a kert láttán biztos feladja a kulcskeresést… Persze nem teheti, erre a Herceg türelmetlenül terelgeti az ötödik felé, hátha majd ott… Norman elrebegi a kötelező dicséreteket, ám amit látott, már nem izgatja. A „Teljen dallal az én váram” most is táncos, de közben katonás is, a Herceg robosztussága végig jelen van, majd a „Nézd, tündököl már a váram”-nál fájdalmasan rezignált hangvételre vált.

Palánkay Klára és Székely Mihály – vezényel: Ferencsik János, 1956.
Egy kis időutazás a klasszikus felvételhez, lássuk, mennyit változott az előadásmód jó fél évszázad alatt…  Székely méltósággal hömpölygő basszusát nem kell bemutatni, Palánkay Kláránál pedig rácsodálkozhatunk a tökéletes szövegérthetőségre – de ez csak 2011-ből nézve csodálnivaló. Székely szemrehányó–szomorú hangja fantasztikus, ahogy lebeszélni akarja Juditot, aki őrült hévvel lovallja bele magát a kulcs követelésébe. „Judit, Judit, ne nyissad ki” – hát, lehet, hogy én nem nyitnám…

Sass Sylvia és Kováts Kolos, Vezényel: Solti György, 1979.
Újabb klasszikus, ám ez videó, és azért is különleges, mert jóformán az egyetlen DVD-n kiadott Kékszakállú. A Szinetár rendezte előadás képi megvalósítását tekintve alighanem 1979-ben is nagyon ciki volt, de ettől tekintsünk el, nézzük az előadókat. Sass Sylvia elbűvölően naiv kislány, Kováts Kolos pedig erős tartású, méltóságteljes Herceg. Aztán Judit átváltozik, a Herceg pedig tanácstalanul szemléli a fejleményeket. Végül egy jól eltalált némajelenetben dől el a csata: és Judit megkapja a következő kulcsot.

Kolonits Klára és Kovács István – vezényel: Selmeczi György
A Silló Sándor által rendezett film egyedülálló, az egyetlen filmes megközelítése a darabnak – és sajnos eddig még nem jelent meg DVD-n. A 32. perctől láthatjuk az ötödik ajtót. Juditot Kolonits Klára itt kimondottan fásultnak játssza, közben a Herceg életre kel: a rendező ezúttal meg is táncoltatja őket, ráérezvén arra, hogy ez a zene azt indukálja – láttuk korábban, mások is szinte táncoltak, akár koncerten is, tehát teljesen helyére került a dolog, különösen a merev Judit kontrasztjaként. Később persze Judit ismét feléled: az elutasítás kiváltja belőle az ellenállást – ezt az átmenetet finoman érzékelteti Kolonits arcjátéka. Aztán ahogy egy félmosollyal az arcán és kulccsal a kezében indul a következő ajtóhoz, mint egy alvajáró – na, ezt tessék megnézni!

Mivel is zárhatnánk le a válogatásunkat? Valaki fájón hiányzik a kiváló magyar Kékszakállúk sorából – de éppen tőle nem találunk 5. ajtót a tubuson. Ám ki nem hagynám, és amúgy is a finálé következik, álljon itt tehát a hetedik ajtó:
Polgár László és Marton Éva énekel.