Karcsi jelenti: Gloria Tosca és egyéb csacskaságok

2011. november 26.

A televízió előtt… Angi jelenti, 2011. november 24. (23:30) – Tosca az Operában – FÜLÖP KÁROLY írása

gloria_toscaIgazából örülnöm kellene. Biztosan bennem a hiba, de már megint csak elégedetlenkedni, mi több, bosszankodni tudok, miközben végre operáról, a műfajról és nem az Operában dúló harcokról volt szó a királyi televízióban. Egy Tosca-előadás kulisszatitkait próbálta kifürkészni Galán Angéla, azaz Angi „jelentős” műsorának legújabb epizódjában.

Felzokolhatnám a kései kezdést, nem teszem. Már megszoktuk: a kultúrára éhes tévénéző másnap karikás szemmel, néhány fekete bedobása után veszi csak fel a műszakot munkahelyén. Jómagam is épp búcsúzkodtam főszerkesztőmtől a cseten, majd jött Angi beharangozója 23 óra felé, így fél órát még elcsevegtünk egymást ébren tartva, hogy láthassuk az éjjeli csemegét. Amitől aztán jól felébredtünk…

Az ötlet persze dicséretes, miszerint kedvcsinálóként beviszik a nézőt a színház kulisszái mögé, megszólítanak kvalitásos művészeket, színpadi embereket, s picit az előadásba is betekinthetünk a tévé kamerája által. Még jól is elsülhetne a dolog, ha nem a kínos amatőr megközelítést és a felkészületlen riporter magát alázó mórikálását kellene elszenvednünk harminc percen keresztül. Angit mélyvízbe dobták mentorai – ha vannak ilyenek –, aztán sorsára hagyták. Legalább a vágás során ki kellett volna venni olyan megjegyzéseit, amelyek kendőzetlenül bemutatják, mennyire járatlan a témában. Angi jelent, s ami rosszabb: kijelent. Sümegi Eszter öltözőjében okoskodva megjegyzi, hogy a Tosca a féltékenység drámája. A művésznő, a szerep egyik legjelesebb tolmácsolója persze kiigazítja, s ezt nagyon intelligensen teszi – a gelosissima szóba kapaszkodva –, rendkívüli empátiával megmenti a kérdezőt.

Az operák szövegét feliratozó táblát egy rejtett kis helyiségből, miniatűr szobácskából kezelik: az itt folyó beszélgetés még kínosabb. A mindentudó kottatáros, Karczag Márton alig tudja leplezni döbbenetét, hogy miután részletesen elmagyarázta a kotta, a gombok és az előadás jeleneteinek összefüggését, a műsorvezető megállapítja: a kezelőnek elég tehát csak a számokat ismernie, a kottát nem kell. Megtudjuk még Angitól, hogy az emberek nem is gondolnák, hogy amikor Tosca Scarpia ablaka alatt énekel az ünnepi menetben, az nem cd-ről, hanem élőben megy.  És a színpadkép átrendezése után Gloria (!) Tosca és Scarpia báró még egyszer elpróbálják a gyilkos szúrás jelenetét. Ekkor Angi is kést ragad. Én is majdnem…

Megtudtunk még olyan hasznos információkat, hogy Sümegi Eszter voltaképpen szereti az ő báróját, a végtelenül szelíd és barátságos kollégáját, Perencz Bélát. Perencz immár hagyományosan villantotta Nabuccóból ismert, csinos lábait: Scarpia nacija elszakadt, ezen jót mulatott a kolleginával. A báró alakítója azt is elárulja, hogy Sümegi művésznő jól szúr, mert bizony volt olyan Toscája is, aki hevesen mártogatja a kést, s egyszer csupán nyakláncának medálja mentette meg a komolyabb sérüléstől. A díva időközben elfelejtette rúzzsal kihúzni a száját a második felvonás előtt, nosza, valaki elrohan a kellékért, és Sümegi művésznő éneklés közben, a színfalak mögött pótolja az elmaradt szertartást. De azt is megtudjuk tőle, hogy bárhol énekli Toscát a világban, a második felvonás előtt mindig megnézi a színpadon, hol is van a kés, mert az nagyon fontos.

Kesselyák Gergely karmester elmondta, hogy előadás előtt húsz perccel már teljes díszben lejön a karmesteri szobából, mivel fent nem bírja tovább, a zenekari árok mögött akklimatizálódik, készül a bevetésre. Angi bemutatta az operavizitre sorakozó külföldiek hadát, s meglepődésüket, amikor – ó, irgalom atyja, ne hagyj el! – az Operaház fantomja (most Laczó András) előugrik a függöny mögül, és szórakoztatja őket. Aztán Angi meglátogatja a gégész doktornőt, aki több évtizede minden este ügyel a Házban az énekesek hangjára, s most is szívesen idézi fel emlékeit. Láttunk még érkező és távozó vendégeket, jegyszedő néniket működés közben, büfét és szendvicses tálcát, művészbejárót és díszletmunkásokat.

Láttunk még egy festőt is, akit Kiss B. Atilla alakít, de őt nem kérdezte a kutya se. Pedig ott volt. Ajtót is nyitott Toscának. Meg megkenték művérrel az arcát. Nagyjából eddig láttuk az opera második főszereplőjét, pedig biztosan tudott volna ő is egy-két érdekes sztorit hozzátenni az elhangzottakhoz.

Szóval sok mindent láttunk, s vajmi keveset tudtunk meg. Egyfajta werkfilm-próbálkozás ment csütörtök éjjel a tévében, aminek koncepciója kevés volt, pedig kicsit több szakértelem még sikeres produktumot is eredményezhetett volna.

Elégedetlen vagyok, nekem már semmi sem elég jó – gondolhatják néhányan olvasóink közül. Itt egy operaműsor, és fanyalgok: a szándékot érteni vélem, a szerkesztők jóindulatát feltételezem, ami azonban létrejött, elég siralmas. A műsorvezető kislányos – és nem kétlem –, őszinte érdeklődése, lelkesedése a szakmai felkészületlenség bűnét nem menti.

Angi így búcsúzott: „Higgyék el nekem, érdemes megnézni a nézőtérről is… Nagy tapssal ért véget a telt házas Tosca-előadás.”

Arra azért kíváncsi lennék, hogy az éjféli opusz hatására hányan váltanak jegyet a Toscára, pláne – és itt még egy fontos, szóba sem került információ –, hogy ebben az évadban már nem is játsszák az Operában.

Kép: Susan Herbert illusztrációjának felhasználásával
A műsor megtekinthető itt

Hasonló bejegyzések