Ilyen a japán és az egyiptomi szerelem

2015. február 18.

Camille Saint-Saëns: A sárga hercegnő – Georges Bizet: Dzsamilé. CSABAI MÁTÉ műismertetője

Vincent van Gogh: La Courtisan (1887)

Vincent van Gogh: La Courtisan (1887)

Két ritkán hallható opera kerül terítékre a Zeneakadémián a Late Night-sorozat keretében. Saint-Saëns A sárga hercegnője és Bizet Dzsamilé című operája azért is izgalmasnak ígérkeznek, mert a produkció szándékoltan a felnőtt közönséget célozza meg. „Egyéjszakás kaland” – így hivatkoznak a programra, és noha kétségkívül ártatlanabb dolog lesz, mint amire a kifejezést általában használjuk, a 18-as karika nem ok nélkül került a produkció mellé.

A 19. század második felének Párizsát teljesen átjárta az orientalizmus forró levegője. Baudelaire és a szimbolisták költészete, Flaubert Salammbo című regénye, Ingres festészete nem éppen sztereotípiáktól mentesen, de hatalmas adag erotikával fűszerezve ábrázolták a keleti világot. Az 1870-es években az orientalizmus tovább terjeszkedett: a rövid ideig teret hódító japonizmus egyik megnyilatkozása Camille Saint-Saëns A sárga hercegnő című egyfelvonásos operája.

A történet két szereplője, Léna és Kornélis, unokatestvérek. Léna egy reggel nem találja a fiút, dolgozószobája azonban könyvekkel, papírokkal és vázlatokkal van tele, melyek egytől egyik Japán országának szeretetéről árulkodnak. Hamar kiderül az is, Kornélis egy japán hercegnőbe, Mingbe szerelmes, kinek képe a falon függ. Léna, aki titkon szerelmes Kornélisbe, féltékeny lesz. A második színben arról kérdezi a visszatérő fiút, hogy boldog-e, mire az bevallja, hogy szeretne eljutni Japánba. Nem hajlandó azonban elárulni, mit rejt az az üvegcse, amit Léna nála talált. A negyedik jelenetben – a lány távollétében – kiderül: az üvegben egy keleti bájital van, mely ópiumot is tartalmaz. Amikor a következő jelenetben Léna visszatér a szobába, már delíriumos állapotban talál Kornélisra, aki hallucinációi miatt Minget véli felfedezni a lányban, és szerelmet vall neki. Léna riadtan visszavonul, ám amikor visszatér, Kornélis már felébred álmából, és rájön tévedésére, hogy egy álomképbe volt szerelmes. Rádöbben, hogy mennyire szereti Lénát, a két fiatal pedig végre belemerülhet egymás szerelmébe.

A sárga hercegnő korántsem kiváló mű, számos bírálója csak egy hamar letűnő kordivat letéteményeseként kezeli Sidney Jones Gésák és Sullivan Mikádó című operettjei mellett, a zene pedig gyakran ésszerűtlenül nehéz feladatot állít az énekesek elé, ami mellett nehéz a színészi játékra is figyelmet fordítani. (Külön érdekesség, hogy a herceg/nőt ezúttal egy férfi, Apáti Bence alakítja majd.)

Bizet Dzsamiléja Albert de Musset Namouna című meséje alapján készült el 1871-ben. A bemutatón azonban nem aratott különösebb sikert, és noha más európai városok műsorra tűzték az egyfelvonásost, az első tíz előadást majd hetven év szünet követte az Opéra Comique-ban. Eközben azonban olyan neves zeneszerzők elismerését nyerte el, mint Gustave Mahler és Richard Strauss. Bizet zenéjének nagyszerűsége abban állt, hogy ötvözni tudta az offenbachi opera könnyedségét Mozart eleganciájával anélkül, hogy drámaiságából veszített volna: az 1860-70-es évek európai operájának pedig szüksége volt valami ilyesmire, ami nem volt Wagner.

Henri Regnault: Hassan et Namouna (1870)

Henri Regnault: Hassan et Namouna (1870)

A mű Kairóban játszódik, ahol a gazdag és hedonista ifjúúr, Harun havonta cserélgeti rabnőit. Egy nap megbízza nevelőjét, Splendianót, hogy új rabnőt hozasson számára. A nevelő azonban szerelmes az ifjú jelenlegi ágyasába, Dzsamilébe, akit ráadásul rossz álmok gyötörnek. Elmeséli gazdájának, hogy rémálmában hiába hívja őt, nem érkezik válasz. Harun egy ékszert ajándékoz a nőnek, aki összeomlik, mikor megtudja, búcsúajándékát kapta meg épp. Ráveszi Splendianót, hogy egy új rabnő helyett ismét őt vezesse Harunhoz, fátyolban. Az első éjszakán Harun sokáig ostromolja Dzsamilét, mire az sírva fakad, az arcára vetülő holdfény pedig elárulja kilétét. Harun először nem enyhül, de amikor Dzsamilé összeroskad, és úgy kérleli, az ifjú szíve megenyhül, és szerelmet vall. A meghökkent Splendiano lép be, a pár pedig távozik a színről.

A történethez tartozik, hogy a két egyfelvonásos operát már keletkezésükkor összekapcsolta az, hogy az Opéra Comique egyazon sorozat keretében mutatta be őket 1872 nyarán. És noha egyik mű sem vált sikeressé, majd másfél évszázad után mégis fel-felbukkannak a világ operaszínpadain. Reméljük, nem is hiába.

Hasonló bejegyzések