Így áll az Operaház és az Eiffel

Friss képek a két épület felújításáról

Az Operaház Andrássy úti épülete 2017 júniusában zárt be a látogatók előtt, hogy teljes körű felújításon essen át. A munkálatok jelenlegi állásáról nemrég közölt fotókat az MTI.

Restaurátorok dolgoznak a felújítás alatt álló Magyar Állami Operaház köré emelt állványzaton (fotó: Máthé Zoltán / MTI)

Bár az eredeti tervek szerint már 2018 tavaszán újra játszottak volna az Operaházban, a megnyitás céldátuma jelenleg 2019 szeptembere; igaz, már 2019 tavaszán, a Puccini-fesztiválon is szeretnének ott előadásokat tartani – mint az Ókovács Szilveszter minapi nyilatkozatából is kiderül.

Restaurátorok dolgoznak a felújítás alatt álló Magyar Állami Operaház köré emelt állványzaton (fotó: Máthé Zoltán / MTI)

Az Operaház legutóbb 1980-1984 között esett át hasonló mértékű renováláson, melynek végén a megnyitás századik évfordulóján, 1984. szeptember 27-én adták át újra a közönségnek.

Művészportrék egy átjáróban a felújítás alatt álló Magyar Állami Operaház épületében (fotó: Máthé Zoltán / MTI)

Az Eiffel Műhelyház névre keresztelt épületegyüttes az Operaház próbatermeinek, műhelyeinek, raktárainak ad majd helyet a MÁV egykori Kőbányai úti szerelőcsarnoka helyén. Az épület nemsokára szerkezetkész – derült ki ugyancsak a főigazgató minapi nyilatkozatából.

A Magyar Állami Operaház logisztikai központja, az Eiffel Műhelyház épülő raktárcsarnoka Kőbányán, az egykori MÁV Északi Járműjavító területén (fotó: Máthé Zoltán / MTI)

Az új komplexumban helyet kap egy 401 fős befogadóképességű színházterem is, ahol a tervek szerint szintén tartanak majd előadásokat a jövő évadban. Az átadást 2019 januárjától szakaszosan tervezik.

Beépítésre váró tetőelemek a Magyar Állami Operaház logisztikai központja, az Eiffel Műhelyház építkezésén Kőbányán, az egykori MÁV Északi Járműjavító területén (fotó: Máthé Zoltán / MTI)

Fotók: Máthé Zoltán / MTI