Higgyen a saját fülének!

Minden, ami a RockGiovanniból fellelhető az interneten

Az elmúlt napok hazai operaéletének legizgalmasabb fordulata a miskolci Bartók Plusz Operafesztivál RockGiovanni című produkciója körül kialakult sajtópolémia volt. A június 12-i és 13-i két előadás, illetve Vona Ildikó ezekről beszámoló kritikája nyomán Kovács János karmester fogalmazott meg nyílt levelet, melyben a produkcióval kapcsolatos elvi kifogásainak adott hangot. A válasz sem késett: előbb a zenei átdolgozást jegyző Szüts Apor, majd a produkció karmestere és egyben a fesztivál művészeti vezetője, Kesselyák Gergely ismertette az álláspontját. Kovács János és Szüts Apor aztán egy közös beszélgetésben is elmondták véleményüket, időközben pedig megszólalt az ügyben Ungár István zenetanár is.

A vita gyűrűzése közepette visszatérő motívum annak boncolgatása, hogy ki látta az előadást, és ki nem. Azok kedvéért, akik nem láthatták, de kíváncsiak rá, összeszedtük az összes fellelhető videót, amik az előadás részleteit rögzítették.

A Zerlina és Masetto színre lépését kísérő esküvői jelenet zeneileg kibővített formában hangzott el a produkcióban:

A Don Giovanni legnagyobb slágere az ún. Pezsgőária – vajon hogyan hangzott ez a RockGiovanniban?

A Don Giovanni első fináléjának egyik legemlékezetesebb momentuma a többször, több formában felhangzó menüett. Hogy miképp szólhat ez mai feldolgozásban? Íme!

Don Giovanni tragédiája a vacsorajelenetben teljesedik be. Természetesen ez az izgalmas pillanat sem hiányozhat válogatásunkból!

S „akinek ennyi jó kevés” – az megtekinthet egy hosszabb, húszperces válogatást is a darabból. Jó szórakozást hozzá!