Hamarosan kezdődik a Bartók Plusz

2014. június 9.

Miskolcon már javában zajlanak az Operafesztivál előkészületei. A színházban folynak a próbák, az utcán plakátok hirdetik a kínálatot és a város kezd ismét fesztivállázban égni. VONA ILDIKÓ ajánlója

Bartók Plusz Operafesztivál 2014

Bartók Plusz Operafesztivál 2014

A Bartók Plusz Operafesztivál idén június 13. és 22. között kerül megrendezésre. A programot több mű ősbemutatója is színesíti. Köztük van Selmeczi György Bizánc című operája, ami az első olyan alkotás, amely a Fesztivál felkérésére született. Az ingyenesen látható „Ezrek operája” idén Verdi Aida című alkotása lesz nemzetközi sztárok közreműködésével az Állami Operaház előadásában, és külön érdekessége, hogy a miskolci Jégcsarnokban kerül bemutatásra. A Fesztivál ismét meghirdette operaíró versenyét, amelyre olyan alkotásokat vártak, melyek korszerűek, és képesek széles tömegeket megszólítani. A Bartók Plusz Operafesztivál által kiírt 2014-es verseny három döntőbe jutott műve: Eugenia Manolides: A pisai leány – La pisanella, Andrzrej Karalow: Kepler és Szüts Apor: A hallei kirurgus.

ÍZELÍTŐ A PROGRAMBÓL:

06. 13.: Nemlétezőnek hitt romantikus Bartók-művek
06. 14.: Kísérlet új nemzeti opera megteremtésére egy Selmeczi-ősbemutatóval
06. 15.: Vizin Viktória operaénekesnő Lehár-operettet énekel
06. 17.: Operaíró-verseny
06. 18.: A filmzene-íróként ismert, Oscar-díjas Nino Rota operájának magyarországi bemutatója
06. 19.: „Férfiak célkeresztben”: Nárcisz és Echo / Váltságdíj – két opera egy estén, a Budapesti Operettszínház vendégjátéka
06. 21.: Korngold : A halott város című operája Robert Dean Smith, korunk egyik legismertebb Wagner-tenorja főszereplésével
06. 22.: Gálaest Miklósa Erikával

A fő hangsúly az opera műfaján van, de mellette gyermekprogramok, kórusestek, sőt kísérőrendezvényként könnyűzenei koncertek is gazdagítják a kínálatot. A sztárparádé idén is garantált, csupán néhány név a rangos listáról: Mladen Tarbuk (karmester), Matteo Beltrami (karmester), Kesselyák Gergely (karmester), Fabio Sparvoli (rendező), Alessandra Torella (díszlet, jelmez), Martina Filjak (zongora), Robert Dean Smith, Vizin Viktória, Kele Brigitta, Wiedemann Bernadett, Miklósa Erika, Hector López Mendoza, Radosztina Nikolajeva (előadók).

Bővebb információk a Fesztivál honlapján találhatók.

Hasonló bejegyzések