105 éve hunyt el a jeles tenorista — JÁNOSI ILDIKÓ írása
Farkas (Wolf) Károly a XIX. századi magyar operajátszás meghatározó egyénisége volt. A népszerű tenorista Pesten látta meg a napvilágot, ám hogy mikor, arról nem maradt fenn adat. Ami biztos: az 1840-es évek elejétől már énekelt.
Pályáját a bécsi Kärtnerthortheater művészeként kezdte, s még mint bécsi énekes lépett fel először 1845-ben a Nemzeti Színházban.
Erről a fellépéséről így emlékezik meg a Honderű: „Szívhez szóló kellemes és — ha magasban nem jár — elég erős hang, a legszebb magyar kiejtés például szolgálható érthetőség s iskola megannyi ajánló kedveltető tulajdonai.”
Egy másik lap így ír: „Wolf ur a bécsi udv. Dalszínház tenoristája, tiszta, kellemes hangja, melly bár igen magasra nem vihető, de a maga körében mondhatatlan bájoló, énekének minden szótkitüntető érthetősége a helyes játéka által igen nagy tetszést vívott ki.”
Szerződött tagként 1846 tavaszán debütált a Nemzeti Színházban a Lucrezia Borgiában (Donizetti), Gennaro szerepében. 1846 és 1851 között volt a Nemzeti tagja, ez idő alatt több Verdi-opera magyarországi ősbemutatójában szerepelt: ő énekelte először a Nabucco Ismaeljét, az Ernani címszerepét és Jacopo Foscarit (A két Foscari). A ma már jószerével sehol nem játszott Két Foscari 1850 és 1855 között huszonnyolc előadást ért meg, és a korabeli közönséget és a kritikát is megosztotta. (Ellentétben a meglehetősen sikeres Ernanival, melyet csak a Nemzeti Színházban 157 alkalommal játszottak.)
Várnai Péter idézi a Verdi Magyarországon című könyvében a következő kritikákat:
„A Két Foscari a közönség részéről mindig nagy tetszéssel fogadtatik. Múlt szombaton Farkas javára adatván, ismét telisded tele tölté a házat”. (Magyar Hírlap)
A darabról: „…vele sem az igazgatóság, sem a közönség nem nyert egyebet, mint egy – újdonságot, melly azon egy tulajdonságán kívül, hogy új, semmi mással nem bír” (Pesti Napló)
„Foscari Jakabot Farkas úr érzelemteljesen adta” — így írt a tenoristáról a Pesti Napló 1854-ben.
Alakított Erkel-hősöket is: Hunyadi Lászlót, István herceget a Bátori Máriában, valamint Donizetti Dom Sebastian című operájának címszerepét, Edgardót a Lammermoori Luciában, Lyonelt Flotow Mártájában, Elvinót Bellini Alvajáróban és több más szerepet is.
1851 áprilisában megvált a Nemzetitől és 1852–53-ban Kolozsvárott, majd Temesvárott lépett fel. Később, 1856-ban a bécsi udvari operánál, 1857-ben a berlini udvari operánál folytatta pályafutását. Hangversenyénekesként is sikeres volt.
1862-től Bécsben élt és tanított, és az énekoktatás terén jelentős eredményeket ért el. Többek között növendéke volt Marie Geistinger (a híres operettprimadonna) és Hilgermann Laura (a jeles mezzoszoprán, a Zeneakadémia későbbi neves tanára).
Farkas Károly 1907. január közepén hunyt el Bécsben, teljesen elhagyatva.