„… ez a munka jó célt szolgált”

2018. augusztus 7.

UNGÁR ISTVÁN hozzászólása a RockGiovanni-vitához

Tisztelt Kovács János Karnagy Úr!

Kérem, bocsássa meg merészségemet, hogy Önnek levelet írok. Hosszú évek, évtizedek óta őszinte csodálója vagyok művészi tevékenységének mind a zenekari árokban, mind a hangversenypódiumon nyújtott felejthetetlen élmények okán. Az a lebilincselő alázat, amellyel a zene óriásainak legszebb műveivel bánik, amelyeknek alárendeli nem akármilyen zenei tehetségét, mindig is lenyűgözött. Köszönet érte.

Karnagy Úr! Azért vettem a bátorságot, mert engem is roppant mód érdekel az a polémia, amelyet a RockGiovanni miskolci bemutatója váltott ki. Jómagam ott voltam mind a két előadáson. Mozart bűvöletében élek, mióta az eszemet tudom, és mi tagadás, amikor hírét vettem a tervnek, először el is szörnyülködtem.

Önnel ellentétben 73 éves, konzervatív zenei ízléssel megátkozott ember vagyok. Ám miután – ha kis mértékben is – be lettem avatva a készülődés folyamatába, egyre inkább elbizonytalanodtam.

Az előadás aztán minden kétségemet eloszlatta afelől, hogy itt bármiféle szentségtörés történt volna. A Don Giovanni fejedelmi magaslatának inkább alájátszott ez az úgymond „rockosított” változat, semmint hogy sérteni akarta volna az operairodalom eme utolérhetetlen csodáját. A fiatal Szüts Apor a maga közel 25 évével ifjúi csodálattal közelített a 31 esztendős géniusz Prágának szánt ajándékához.

A vitatott előadás: a miskolci RockGiovanni (fotó: Bartók Plusz Operafesztivál)

Úgy érzem, hogy igazi szentségtörést nemegyszer inkább az operarendezők követnek el, nemcsak az adott műhöz méltatlan színpadi látvánnyal, hanem, sajnos mind többször, a minden műgond nélkül magába a zenei szövetbe való, attól idegen belekönyökléssel is.

Engem mindannyiszor elkeserít egy átlagos Don Giovanni-előadáson az, ahogy a közönség nyársatnyelt ábrázattal hallgatja végig Leporello Regiszteráriáját, és rezzenéstelen lélekkel önleleplezésének döbbenetes drámai fordulatát a hatosban.

Ön azt írja, ha ilyen áron (mármint „rockosítva”) lehet csak közel hozni a széles tömegekhez az opera műfaját, akkor inkább maradjon meg szűkebb keretek között. Félve teszem fel a kérdést: megmarad egyáltalán?

Egy kiváló fiatal muzsikus barátom azt mondta: „Engem nem érdekel, hogy hányan kíváncsiak a nagy zenékre, nekem ópium, és ez elég!” Nem, ez nem elég!

Egész életemben nagy kamaszokat igyekeztem nevelni a magas zenekultúra szeretetére. Bevallom, hihetetlen kínokat éltem át, amikor azt láttam, hogy tiszta tekintetű, nyíltszívű emberkék mennyire idegenkednek az ún. – gyűlölöm a kifejezést – komolyzenétől.

A vitatott előadás: a miskolci RockGiovanni (fotó: Bartók Plusz Operafesztivál)

A RockGiovanni nem Mozart ellenében született, és még kevésbé akarja helyettesíteni azt.

Viszont igazi élő, pezsgő, az előadók által is élvezettel teli két nyárestét biztosított. Akik ott voltak, nemhogy nem fognak elfordulni Mozart operájától, de az újoncok közül sokan most fognak csak igazán ráharapni. Akik eddig is jól ismerték, nem hiszem, hogy csalódottan álltak volna fel, ugyanis ez a különös zenei kisérlet az első perctől az utolsóig izgalmas volt.

Nyilván nem lesz abból rendszer, hogy klasszikus alkotásokat „rockosítva” könnyebben emészthetővé tegyenek, de meggyőződésem, hogy az a nagyon komoly értékű „játék” – mit tenne Mozart, ha ilyen hangszerek birtokában lehetne? – nem volt haszontalan. Azok, akik ennek hatása alatt szívesen mennek megísmerkedni a Don Giovannival, talán megnyílnak („rockosítás” nélkül) más értékes művek felé is.

Jósolni nem tudok, de úgy hiszem, ez a munka jó célt szolgált.

Szüts Apor teljes tudatában volt annak, hogy mihez nyúlt hozzá. Márpedig akkor nagy baj nem lehet.

Karnagy Úr! Az, hogy az elvvel nem tud azonosulni, teljesen érthető, sőt jogos. Remélhetőleg nem fognak gyülekezni a „rockosított” operákra specializálódott zeneszerzők. Ez rendkívül igényes, egyedi dolog volt, és belátom, kezdeti viszolygásomban nem volt igazam. Nem tisztem megítélni az így létrejött mű értékét, de egy biztos: a főszereplő Mozart maradt. Ítélje meg Ön! Hiszem, ha végighallgatja, meg fog békélni ezzel a 21. századi „csibészséggel”.

 Azt, hogy Mozart mit tesz a nem-létező sírjában, ki tudja? Hátha jót kacag!

Tisztelettel: Ungár István

 a Budapesti Fazekas Mihály Gyakorló Gimnázium nyugalmazott ének-zene vezetőtanára
(Szüts Apor nagypapája)

(A cikkben érintett személyek, alkotók, ill. a cikkben felvetett kérdésekhez hozzászólni kívánó szakmabeliek véleményének, írásainak az Opera-Világ természetesen továbbra is megjelenési felületet biztosít – a szerk.)

 

Hasonló bejegyzések