Éljen május 1-je!

Néhány ötlet tematikus zenehallgatáshoz – FÜLÖP KÁROLY ajánlója

Kedves olvasó! Ne kattintson máshová, nem mozgalmi dalok ajánlója következik, nem is nosztalgikus múltidézés, bár kétségtelen, hogy az ünnephez olyan slágerek kapcsolódnak emlékezetünkben mint: „Éljen május elseje, énekszó és dal köszöntse…” vagy „Munka hadának a lépte dobog, zendülő ének az égre lobog…”. Esetleg: „ A párttal a néppel egy az utunk, jelszavunk munka és béke…” Nem is a szovjet operák lajstromát kívánom összeírni, bár a Katyerina Izmajlova (Sosztakovics) eredetije némiképp témánkba vág.

Pusztán a költészet napi írásom sikere ösztönzött arra, hogy ismét tollat ragadjak, s hasonló tematikus ajánlót készítsek. Önök kérték! Vagy stílszerűen – Felvonulók kérték… Igaz, főként a fel nem vonulók fognak otthon zenét hallgatni. Vagy diszkmennel a tömegben azok a felvonulók, akik megkímélik magukat a politikai behatásoktól.

Az itt ajánlott művek garantáltan időtállóbbak és értékesebbek, mint amit a nap szónokaitól hallhatnak.

Remélem, tetszeni fog, s akkor sorozattá bővíthetjük. Akkor hát fülhallgatókat fel (lehallgatókat le)!

Egy klasszikus „munkás-opera”: James Rutherford és Bo Skovhus A nürnbergi mesterdalnokok 2013-as Müpa-beli előadásán (fotó: Vermes Tibor)
Egy klasszikus „munkás-opera”: James Rutherford és Bo Skovhus A nürnbergi mesterdalnokok 2013-as Müpa-beli előadásán (fotó: Vermes Tibor)

Most néhány sor következne arról, hogy a munka története egyidős az emberiséggel (vagy még korábbi, vö.: bibliai teremtéstörténet). De ettől megkímélem a kedves olvasót! Legyen elég annyi, hogy kedvelt operahőseink, akik szeretnek, szenvednek, gyűlölnek és/vagy meghalnak, általában szorgos, dolgos emberek. Már ha nem istenek és mitikus hősök. Persze azok között is akadhat balek. Vagy legalább a körülöttük élők dolgoznak, azért, hogy ők szenvedhessenek, szerethessenek stb. És mi, nézők, főleg a szerelmükért, szenvedésükért és halálukért járunk operába. Na meg a csodás dallamokért, melyekben ezen érzéseiket kinyilvánítják.

Pedig a munkájukra is nagyobb figyelmet kellene fordítani, jobban megbecsülni dolgos kis kezeiket.

Keressünk hát valami munkát az operák világában! Folytassuk párizsi sétánkat, legyen ez az első állomás! A múltkor a Quartier Latinbe látogattunk, most hagyjuk ott kedves bohém barátainkat, ne zavarkodjunk tovább. „Lavoriam!” – próbálják munkára bírni önmagukat a fiúk, Mimi pedig hímezzen tovább rózsákat kedve szerint. Utunk ezúttal a Szajna-partra vezet, egy uszályra, valahol a külvárosban. Hamarosan leszáll az est, Marcel, a főnök, gyönyörködik az „őszi ég alkonyatában”, a többiek dolgoznak. Georgette beszedi a kiteregetett ruhákat, megöntözi a virágokat. A zsákhordók munkadala hallik a bárka belsejéből, a Csuka és a Vakond a hőségre meg az életre panaszkodik, aggódván, hogy nem fejezik be időre a munkát… Georgette borral csillapítja szenvedésüket. Henriét pedig tánccal. Nem nagy sikerrel, mert a férj közel, óvatosnak kell hát lenni. Így elmélkedik az egyik legmegrázóbb tenoráriában kilátástalan életéről:

„Jobb is, ha némán vonszolod a zsákot,
S keserves könnyeidet bévül sírod.
Az élet csúf és veszedelmes játék,
S mi sótlan étkünk verejtékkel sózzuk…
És bárhogy kínlódsz, tűrni kell a jármot!
Egy szót ha szólsz:
Már éhes rád a korbács!
Reménytelenül múlnak el az évek,
És víg szemedre ráborul a bánat…
S míg lopva szívod a szerelem virágát,
Megfakul épp a legpompásabb szirma.
Így van megírva, mindhiába búsulsz,
Még a napnak is fájdalmas a fénye!
Viseld hát némán, mit az élet rád mért,
Járd végig keserűn sorsod útját.”
 

Ha valaki mégis szeretné túlélni Puccini Köpenyét, azt meghívom a vidám málnaszedő lányok közé a bokorba. Víg daluk hátterét Puskin eredetijéből tudjuk meg:

a gazda parancsolta, hogy énekeljenek, mert addig sem tudnak csemegézni a frissen szedett gyümölcsből,

s így nem keletkezik kár. Így már nem tűnik olyan idillinek a kép, mint ahogy Tatjánát is kétségek gyötrik éjjel írt levelét illetően. Anyegint várja, hogy a kerti sétán sorsuk végleg megszakadjon… (Csajkovszkij: Anyegin)

Hasonló dallal kezdődik egy boldogabb történet, ha vidáman szeretnénk ünnepelni. Donizetti Szerelmi bájitalának szorgos kezű parasztjai munkából megpihenni térnek az olasz falucska főterére. Pihenésre áhítoznak, s persze a gyönyörű Adina Trisztánról és Izoldáról szóló meséjére. A fülig szerelmes Nemorino fejébe szöget üt a történet…

Ennek kapcsán szegény fiú üzleti kapcsolatba kerül egy csodadoktorral, aki nem éppen a munka hőse…

(Vigyázat, kedves olvasók! Ilyenek manapság újra rendelnek különféle kétes tévécsatornákon!) Valahogy persze mégis segít a doktor, le is aratja a babérokat. És Nemorino? Csinos kis feleséget és csinos kis vagyont szerez – persze ő sem szorgos munkával. De nem ezért szeretjük. Hanem például Una furtiva lagrima kezdetű áriájáért – hogy egy picit azért könnyezzünk is a sok nevetés közepette.

Ha már könnyek… Keserű sors jut az aranyásóknak az Újvilágban: odahagyott hazájukat, szeretteiket siratják – „Elpusztul itt az élő, az aranyláz megmérgezi a vérét…” Nagy bánatukban csak egy mini vigasz marad: a Nyugat lánya jó pszichológiai érzékkel gyógyítgatja sebzett vagy romlott lelküket. Egy erős leány a férfiak durva világában küzd mindvégig szerelme életéért, a seriff kegyetlensége ellen férfias keménységgel (fegyver, kártya), női praktikákkal (tettetés, hízelgés), sőt csalással (harisnyából előrántott kártyalap) veszi fel a küzdelmet, míg végre gyöngéd szerelmesként omolhat párja karjaiba. Mindez Puccini egyetlen hepiendes komoly operájában, A Nyugat lányában. Erről bővebbet – például egy interjúban – Kiss B. Atilla mesélhet majd, aki most lépett fel Japánban az opera több előadásán.

Wagner világában is találkozunk „szorgalmas” hősökkel: a Siegried nyitóképében Mime egy sziklabarlang belsejében berendezett kovácsműhelyben nyugtalanul kalapál egy kardot, majd kedvetlenül félbehagyja a munkát. A kettétört Nothung darabjait nem sikerül újból egybeforrasztani. Bezzeg Hans Sachs, a nürnbergi mesterdalnok konokul kopácsol a cipőtalpon: „Én mint varga, tudom, mi a szabály: hogy a munkát félbe nem hagyhatom”.

A Jerum-jelenetében persze már nem a munka befejezése csupán a vezérelv, hanem Beckmesser megleckéztetése.

Ez is kihagyhatatlan, Wagner egyetlen vígoperája.

További munkalehetőségek: Verdi Trubadúrjának cigánykórusa is munkára szólít, kalapálnak (sarló nincs!), Bizet Carmenjének dohánygyári munkásnői füstkarikákat fújó ajkakkal bűvölik a férfinépet – szigorúan ebédszünetben. Carmen maga késsel is meg rózsával is zavart kelt… És José már bele is van Habanéra. De evezhetünk más Bizet-re is: A gyöngyhalászok a fárasztó munka örömeit is meglátják.

 „Ez hát a part, hol élünk,
sose fáj itt a szív,
de csupán perc a létünk,
a tengerár, ha hív.
Csupa kincs lenn a mélység,
leszáll a gyöngyhalász,
leszáll, nem félti éltét,
nincs választása más!”

Baljóslatúbb, háborgóbb tengerről regél a Peter Grimes (Britten) zenéje. A halászfalu lakóinak mindennapi küzdelme a természet erőivel, egymással és önmagukkal és előítéleteikkel a modern operaművészet egyik legizgalmasabb alkotása.

A magyar piacon is találunk munkalehetőséget, például Dani és Béni a csodakelmét és

a király elleni cselt szövő takácsok története az 1989 előtti politikai rezsim groteszk kritikáját fogalmazza meg 

Ránki Pomádé király új ruhája című darabjában.

És ahogy kezdtük: a munka története egyidős az emberiség történetével. Vagy még régebbi, például bibliai teremtéstörténet. Ez ugyan nem került bele Bozay Attila operájába Madáchtól, mert ő a végén kezdte, így Az öt utolsó szín lett az opera címe. Munkáról azonban így is szó esik, például a falanszter-jelenetben. Itt már egészen más elvek szerint szervezik a munkát, minden előre leosztott, kimódolt; egyéni törekvéseknek, ábrándoknak nincs helye, munkaórák és sétaórák között elvész a személyiség… Marad a tömeg.

Tömeg, felvonulás, éljen május 1.! Ha kis összeállításunkban nem talált kedvére valót, s otthon szeretne ünnepelni a nyájas olvasó? Akkor marad Voltaire tanácsa: „Vár (r)ám a munka a kertben. Műveljük kertjeinket!” Esetleg elménket a Candide olvasásával. Jé, ehhez is van zene – Bernstein: Candide!