Elhunyt Shirley Verrett

79 éves korában elhunyt Shirley Verrett amerikai énekesnő.

Obit VerrettNew Orleansban született, tanulmányait később Los Angelesben, illetve a New York-i Juilliard Schoolban folytatta. Pályája kezdetén mezzoszoprán, sőt alt szerepeket énekelt: 1957-es színpadi debütálás után csakhamar a New York-i City Opera színpadán is bemutatkozhatott egy ritkán játszott Weill-operában (Lost int he Stars), majd következett első európai fellépése Kölnben.

A hatvanas évek során sorra hódította meg a világ jelentős dalszínházait: A Bolsoj és a Covent Garden után eljutott a Metroplitanbe és a Scalába is. A legtöbbször Carmen, Delila, Ulrika és Orpheusz (Gluck) jelmezét ölti magára, de a hetvenes évektől kezdődően bizonyos szoprán szerepeket is felvett repertoárjába: játszotta Desdemonát, Aidát, Toscát, Normát, Médeát. Karrierjének vége felé, 1990-ben Didóként lépett fel a Bastille Operában Berlioz A trójaiak című operájában, majd 1994-ben a Broadway-n is bemutatkozott: Nettie Fowlert énekelte a Carousel című (Molnár Ferenc Lilioma nyomán készült) musicalben. 1996-tól tanítással is foglalkozott.

Életének hetvenkilencedik évében, november 5-én érte a halál.