Elhunyt Petrovics Emil

Nyolcvanegy éves korában elhunyt Petrovics Emil zeneszerző, a Magyar Állami Operaház egykori főigazgatója.

PetrovicsEmil-vagvaA jugoszláviai Nagybecskereken született 1930-ban, szerb-magyar családban. Fiatalkorát Belgrádban töltötte, majd a II. világháború idején telepedett át Magyarországra családjával. A Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán Farkas Ferencnél tanult zeneszerzést – ugyanezen intézményben 1968-tól tanszékvezető egyetemi tanár. Pályafutása elején zenei vezetői, néha karmesteri feladatokat is vállalt: az 1950-es években a Szikra Nyomda üzemi zenekarát vezette, 1960 és 1964 között a budapesti Petőfi Színház zenei vezetője volt. A Zeneakadémia mellett tanított a Színház- és Filmművészeti Főiskolán is. 1986 és 1990 között főigazgatóként, 2003 és 2005 között főzeneigazgatóként irányította a Magyar Állami Operaházat.

Zeneszerzői munkássága majd minden műfajt felölel: három operája (C’est la guerre, Lüszisztraté, Bűn és bűnhődés) mellett egész életművét átszövi a kantáták sorozata, de írt szimfonikus és versenyműveket, dalokat, kamaramuzsikát is. (Utolsó művét, a Shakespeare-daloskönyv című dalciklust idén mutatták be a Tavaszi fesztiválon). Visszaemlékezéseit Önarckép – álarc nélkül címmel két kötetben jelentette meg. Művészi eredményei elismeréseképpen szinte majd minden jelentős elismerést megkapott: kétszeres Kossuth-, Erkel- és Bartók–Pásztory-díjas, Érdemes és Kiváló Művész.

Petrovics Emilt a Magyar Állami Operaház saját halottjának tekinti, temetéséről később intézkednek.