Elhunyt Joan Sutherland

Hosszan tartó, súlyos betegség után elhunyt Joan Sutherland ausztrál operaénekesnő, a bel canto operák szopránszerepeinek egyik legjelentősebb XX. századi előadója.

Sutherland31926-ban született Sydney-ben, zenei tanulmányait Londonban folytatta. Operaszínpadi bemutatkozására is itt került sor 1952-ben: A varázsfuvola első hölgyét énekelte a Covent Garden színpadán. Nemsokára már a társulat vezető szopránjaként alakított főszerepeket. Specialistája lett RossiniDonizetti és Bellini drámai koloratúrszoprán szerepeinek: a korszak számos darabját kizárólag az ő kedvéért újították fel a múlt század hatvanas és hetvenes éveiben. A speciális koloratúrtechnika elsajátításában nagy segítségére volt korrepetitora, későbbi férje és állandó karmestere, Richard Bonynge.

Sutherland karrierje során a világ összes jelentős operaszínpadán megfordult, így a Scalában és a Metropolitanban is, de szülőhazájához sem maradt hűtlen: rendszeres vendége volt a Sydney-i Opera impozáns épületének. Karrierjének utolsó évtizedében repertoárját a korai Verdi-szerepekig tágította, de stúdióban megpróbálkozott Wagner-áriákkal is, sőt a Turandot címszerepét is lemezre énekelte. A színpadtól 1990-ben vonult vissza véglegesen, azóta főleg tanítással foglalkozott (Budapesten is tartott mesterkurzust). Genfi otthonában, nyolcvanhárom évesen érte a halál.