Elhunyt Giuseppe Taddei

Életének kilencvenharmadik esztendejében elhunyt Giuseppe Taddei olasz baritonista, a XX. század előadó-művészetének kiemelkedő egyénisége.

G_TaddeiGenovában született 1916-ban, zenei tanulmányait Rómában végezte, ahol 1936-ban a Lohengrin királyi hirdetőjeként debütált. Karrierje 1942-es besorozása következtében egy időre megszakadt, majd a háború után két évadon át a Bécsi Állami Operaházban folytatódott, ahol később is szívesen látott vendég volt (összesen 431 előadást énekelt a Staatsoperben, minek elismeréseképpen kamaraénekesi címmel is kitüntették). Innen tért vissza hazájának vezető operaszínpadaira, köztük a milánói Scalába, de csakhamar rendszeres vendég lett Londonban, a salzburgi fesztiválon és az amerikai kontinensen is (noha a Metropolitanben csak 1985-ben, hatvankilenc évesen debütált Falstaffként). Szerepeinek sora felöleli Mozart olasz operáinak hőseit (Almaviva grófot és Figarót a Figaro házasságából, Leporellót és a címszereplőt a Don Giovanniból), a nagy buffo-figurákat (A sevillai borbély, a Don Pasquale és a Falstaff címszerepét, a Szerelmi bájital Belcoréjét és Dulcamaráját), de nagy sikert aratott az olasz hősbariton-repertoárban is Macbethként, Rigolettóként, Jagóként és Scarpiaként. Külföldön kevéssé ismert tény, hogy hazájában rendszeresen énekelte a német repertoár baritonszerepeit olasz nyelven, így többek közt Papagenót és Hans Sachsot is.

Példátlanul hosszú pályafutását jól reprezentálja lemezkarrierje: első felvételét 1941-ben készítette (az André Chénier két kisebb szerepét énekelte Canigla és Gigli partnereként) – utoljára 1992-ben állt mikrofon elé a Manon Lescaut Géronte-jaként (itt FreniPavarottiCroftVargas és Bartoli neve fémjelzi a szereposztást). Kiemelkedőek a Carlo Maria Giulini irányításával készített Figaro- és Don Giovanni-felvételei csakúgy, mint két legendás Falstaff-lemeze Mario Rossi, illetve Herbert von Karajan vezényletével.

Giuseppe Taddei 1948-ban és 1964-ben vendégszerepelt a Magyar Állami Operaházban Luna gróf, Macbeth és Rigoletto szerepében, a Római Operaház 1985-ös vendégjátékán pedig Don Pasqualét énekelte.