Elhunyt Dietrich Fischer-Dieskau

2012. május 18.

Elhunyt Dietrich Fischer-Dieskau német bariton, opera- és dalénekes, a XX. század második felének egyik legnagyobb hatású előadóművésze.

Dietrich+FischerDieskauBerlinben született 1925. május 28-án, énektanulmányait tizenhat éves korában kezdte, azonban a háború miatt nem fejezhette be. 1946-ban Olaszországban amerikai hadifogságba esett; két évvel később, szabadulása után szinte azonnal a hivatásos énekesi pályára lépett, aminek kezdetét néhány bravúros beugrás fémjelezte. Oratórium- és dalénekesi karrierje mellett operaénekesként Fricsay Ferenc 1948-as berlini Don Carlos-produkciójának Posájaként ugrott ki; ezt követően a Deutsche Oper mellett főleg München és Bécs, valamint a Salzburgi és a Bayreuthi Fesztivál előadásain lépett fel gyakran.

Dalénekesként szinte a világ összes jelentős koncerttermében fellépett, a legkiválóbb zongoristákkal (budapesti dalestjét az Erkel Színházban Szvjatoszlav Richter kísérte); diszkográfiája tartalmazza szinte a teljes klasszikus német dalirodalmat (nem egy alkotást több felvételen is) de készített olasz, francia, orosz és héber nyelvű felvételeket is. Bartók Kékszakállúját utolsó feleségének, Várady Júliának partnereként magyarul énekelte lemezre.

Az operaszínpadtól 1978-ban vonult vissza, de a kilencvenes évek elejéig még adott dalesteket, ezután pedig karmesterként, pódiumművészként (pl. melodrámák szavalójaként), tanárként és festőként tevékenykedett. Nyolcvanhét éves korában, a németországi Starnbergben érte a halál.

Schubert: A muzsikához

Hasonló bejegyzések