Ékszeres doboz

Anne Sofie von Otter és a Les Musiciens du Louvre koncertje a Zeneakadémián. A február 24-i estről KONDOR KATA írt kritikát

A Zeneakadémia újranyitásával, úgy tűnik, megoldódott a barokk sztárok koncerthelyszínének problémája. Miközben a régizene iránt mutatkozó mérsékelt hazai érdeklődésnek köszönhetően a Müpa sokszor fájóan üres maradt egy-egy igazi világnagyság fellépésekor, akikhez kevésbé méltó helyszín nem illett volna, a Zeneakadémia mind méret, mind presztízs szempontjából ideálisnak bizonyul. Így Anne Sofie von Otter barokk estje jó hangulatban, kellően érzékeny és érdeklődő közönség előtt zajlott, ahol a sok szépség közül mindenki megtalálhatta a kedvére valót.

Telemann Kanári-kantátájával indult a koncert, és ez a szokatlan, háziállatot sirató darab sajátos álnaiv hangvételével rögtön lehetőséget biztosított az énekesnőnek, hogy ne csupán hangi lehetőségeit, de kifejezőeszközeinek gazdag tárházát és aurateremtő képességét is megmutassa. Bár néhány magas piano nem sikerült igazán szépre, kárpótolt az igényes szólamformálás, az ízléses díszítések és a magyar szövegkivetítés nélkül is élvezhetően követhető tartalom (bár az elhangzó áriák kevéssé ismert volta miatt hiányoltuk a magyar szöveget, főleg hogy a műsorban még változás is következett be az előre kiírthoz képest, így előre felkészülni sem lehetett a hallottakra). A Händel Amadigi di Gaula című darabjából előadott ária ismét a korszak és a zenészmesterség alapos ismeretéről tanúskodott: szép példáját láthattuk, hogyan lehet a cselekmény és a zene támasztotta szélsőségeket a stílus adta kereteken belől megjeleníteni. Juno áriája a Semeléből azonban túllépett az eddigi korrekt és színvonalas benyomásainkon: Anne Sofie von Otter nem csupán virtuozitásban múlta felül a korábbi produkcióit, kifejezőereje és szenvedélye egészen magával ragadó volt, valódi istennőként állt előttünk.

Anne Sofie von Otter és a Les Musiciens du Louvre (fotó: Mudra László / Zeneakadémia)
Anne Sofie von Otter és a Les Musiciens du Louvre (fotó: Mudra László / Zeneakadémia)

A második részben Vivaldi Il Giustino című operájából hallgathattunk meg egy áriát, melyben az énekesnő leheletfinom pianókat szólaltatott meg. Bár a hangzásélmény nem volt tökéletes, az apróbb szeplőket feledtette a kivételesen éteri élmény. Händel Rinaldo című operájából a címszereplő áriája ismét elsősorban a művészi intelligencia iskolapéldája lett, a mesterien felépített fokozások, a frázisok kiegyenlítettsége és pompás megformáltsága jelentette az igazi élményt. Majd az olasz nyelvű nadrágszerepek után ismét egy angol nyelven éneklő nagyasszony következett, Dejaneira áriája a Hercules című darabból, és ezúttal is egészen újszerű élménnyel gazdagodtunk. Lenyűgöző volt a kifejezésmód természetessége, már egyáltalán nem annyi volt a kérdés, minden hang tökéletes-e, a produkció komplexitása emelte igazán magas rangra ezt a jelenetet. Ráadásként Sába királynőjének áriáját hallgathattuk meg, melyben az énekesnő elsősorban az édes-bús hangulat árnyalatainak érzékeny kiemelésével alkotott emlékezeteset. A második ráadás Xerxész áriája volt, mely ihletettségének az utolsó pillanatban egyetlen ironikus gesztus vetett véget, egyszerre adván meg, ami jár a szépséges muzsikának és a művet jól ismerő, ezáltal az illúziókra kevéssé fogékony hallgatóságnak is.

Az est másik főszereplője a Les Musiciens du Louvre volt Thibault Noally vezényletével, akik nem okoztak kevesebb gyönyörűségteli pillanatot, mint az énekesnő. Áttetsző, sallangmentes, ám mégsem puritán játékuk, pompás szólókkal megörvendeztető fafúvósaik, a hegedűszólókat is játszó koncertmester technikai tudás mellé társuló muzikalitása, sosem öncélú virtuozitása valamennyi hangszeres számot nagy élménnyé varázsolt. Különösen szép emlékeket hagyott maga után Händel B-dúr concerto grossója: úgy éreztük, szinte a nap is kisütött ebben az esti órában.

Számos különlegességben lehetett részünk Anne Sofie von Otter és a Les Musiciens du Louvre barokk koncertjén, és a magas színvonalú, ám emellett kellően ihletett előadás hozzájárult, hogy a kevéssé ismert művek is legjobb arcukat mutassák, miközben a népszerűbb daraboknak is megszemlélhettük még ismeretlen oldalukat. Az ékszeres doboz valamennyi kincse szépen csillogott.

Fotó: Mudra László / Zeneakadémia