Egy kalandos életű tenorista

Nem mindennapi, sikerekkel és buktatókkal kikövezett pálya a magyar operajátszás egyik legszebb hangú tenoristájáé, a szeptember 7-én száz éve született Járay Józsefé. A művész özvegye által gondosan megőrzött dokumentumok alapján gazdag és izgalmas élet képe bontakozik ki, melynek részleteit kétrészes cikkben ismertetjük. 1. rész: A kezdetektől 1949-ig. JÁNOSI ILDIKÓ írása

Járay József
Járay József

Járay József 1913. szeptember 7-én született a Vas megyei Nagygencsen, Jambrits József néven (vezetéknevét 1935-ben magyarosította Járayra). Édesapja vendéglős, aki vágóhidat is működtet, s éjt nappallá téve dolgozik, hogy öt gyermekének – három fiú, két lány, Jóska a második a gyermekek sorában – jólétet biztosítson. A családban mindenki muzikális, a nagybácsi, Jambrits Lajos, Kőszeg polgármestere még nótákat is szerzett, melyeket később Járay több koncerten is előadott. Az édesapának szép tenorhangja van, a testvérek valamennyien jól énekelnek, s mindenki tanul zenét. A kis Jóskát körülveszi a muzsika, de számára ez természetes közeg, nem is gondol arra, hogy énekes legyen.

Katonai pályára készül, ezért már tízéves korában, 1923-ban Kőszegre kerül hadapród-iskolába. 1929-ben repülőkatonaként teljesít szolgálatot Székesfehérváron, 1932-től repülőgép-szerelőnek tanul a motorszerelő szakiskolában – pilóta szeretne lenni. Közben versenyszerűen sportol az ARAK-ban, az atlétika minden ágát műveli, kiváló dekatlonista. 1932-ben megnyeri a dunántúli dekatlonbajnokságot, 1933-ban az országos viadalon második helyezést ér el (az akkor híres Bácsalmási után). Sportpályafutása alatt kétszázötven díjat és bajnoki címet gyűjtött össze.

Székesfehérváron nemcsak repülőgép-szerelő, hanem századkürtös is, a díszszemléken, kivonulásokon ő kürtöl. A szakiskola növendékei sűrűn „műkedvelőztek”, s egyszer Járay is fellépett velük. Bemutatták egy fehérvári szerző operettjét, A cigánygrófot, amelyben Járay énekelt el egy dalbetétet. Akkora sikere volt, hogy tisztjei és elöljárói is felfigyeltek rá. Ekkor kezdi el komolyabban foglalkoztatni az éneklés gondolata.

A dekatlonista - érmegyűjteményével
A dekatlonista – érmegyűjteményével

Ötesztendei szolgálat után Szombathelyre kérte áthelyezését, hogy közelebb legyen szüleihez, és a városi zeneiskolában tanulhasson – itt Walter Margit, a neves énektanár növendéke lesz. Tisztjei támogatták, olyan könnyű beosztást kapott, ami mellett énektanulmányait folytathatta. A zeneiskola nyilvános hangversenyein egyre többször szerepelt, már a lapok is kezdtek írni róla. „Aztán eljött az idő, hogy Pestre vágytam. Szüleim nem akartak elengedni, nem bíztak abban, hogy viszem majd valamire. Parancsnokaim pedig biztattak, mindent elkövettek, hogy megkapjam a pesti áthelyezést.” Azért Pestre, hogy a Zeneakadémián folytathassa tanulmányait. Itt is támogató felettesekre talál: főhadnagya és századosa biztatják, segítik előre, mindent megtesznek, hogy bejuthasson a Zeneakadémiára.

1936-ban Járay József repülő-szakaszvezetői egyenruhában jelentkezik próbaéneklésre a Zeneművészeti Főiskola felvételi vizsgáján. Rögtön felveszik, Székelyhidy Ferenc növendéke lesz, aki féltő szeretettel, odaadással tanítja. Járay egész életében nagy hálával és köszönettel emlékezik mesterére. Az énekművészet teljesen elhódítja a repüléstől, így aztán 1939-ben leszerel. Az atlétikával is szakít, a versenyzést abbahagyja, és teljes erővel az énektanulásra koncentrál. Zeneakadémista korában számos hangversenyen énekel, többször Szombathelyen is, ahol hatalmas érdeklődés és siker kíséri fellépését. 1939 májusában a Paulini Béla által szervezett Magyar Csupajáték társulattal (melynek tagja az Opera primabalerinája, Bordy Bella is) egyedüli énekes szólistaként Londonban, az Adelphi Theaterben vendégszerepel.

Egyenruhában
Egyenruhában

A Zeneakadémia növendékhangversenyein egyre nagyobb sikerrel vizsgázik, 1941-től elragadtatással írnak róla a kritikák. „A vizsgaelőadás igazi meglepetését Járay József szereplése jelentette. Dr. Székelyhidi művésznövendékének tenorja hősi magasságban ívelt és kitűnő mesterének vezetése mellett kétségtelenül nagy jövő várhat reá. Egyaránt megérdemelt művészi sikert aratott úgy a Bohémélet Rodolfjának, minta Gioconda Enzojának szerepében.” (Nemzeti Újság, 1941. jan. 29.) A kritikusok kiemelik még színpadra termett alakját és kiváló színészi alakítását.

1941. május 30-án kerül sor az operai tanszak végzős hallgatóinak vizsgaelőadására az Operaházban, amelyet a rádió is közvetít. Járay produkciójáról lelkendező kritikák jelennek meg, melyek közül legfigyelemreméltóbb a Pesti Újság beszámolója Tenorcsillag a látóhatáron címmel: „A Zeneakadémia évzáró operavizsgáját egy rendkívüli tehetség, Járai József felbukkanása fogja sokáig emlékezetessé tenni. Nagyterjedelmű, egészséges tenorhangja, lobogó temperamentuma, izzó szenvedélye az ünnepelt olasz tenoristák mellé emelhetik. Először a Lammermoori Lucia fináléját adta elő – igen jól. Kedvéért érdemes lesz az egész művet felújítani. Sikere még csak fokozódott az Álarcosbál kényes szerelmi duettjében, magas »c«-je zúgó tapsvihart váltott ki. Akár holnap felléphetne az Opera színpadán!”

Az operaházi fellépésre nem kell sokáig várni, néhány nap múlva a lapok arról számolnak be, hogy Járayt szerződtette az Operaház az 1941/42-es évadtól – ösztöndíjasként. Szerződtetése után a Film Színház Irodalom 1941. július 4-i számában (sch. a. szignójú szerzőtől) a következő interjú olvasható az ifjú tenoristával:

Dekatlonbajnok és pilóta volt az Operaház új tenorfelfedezettje

A Tosca Cavaradossija
A Tosca Cavaradossija

„A Zeneakadémia idei énekes terméséből messze kiemelkedik egy ifjú tehetség: Járay József. A közönség mindig nagy ünneplésben szokta részesíteni a vizsgázókat, de Járay sikere rendkívüli volt. A tombolás, és taps inkább emlékeztetett egy külföldi félisten vendégszereplésére, mint növendékelőadásra. Gyönyörű, puhán hajló, meleg tenorja nem csak a közönség lelkéhez találta meg azonnal az utat, de a komor kritikusi füleket is meghódította. Érezni ezen a hangon a csiszoló kéz gondos munkáját, nem hiába Székelyhidy Ferenc dr. tanítványa. De ami még a szép hangnál is ritkább tenoristáéknál: Járay 180 cm magas atlétatermet.
Meg is kérdeztük, mit sportol.
– Már kisgyermek koromban elkezdtem atletizálni, később a magyar dekatlon-bajnokságban második helyet értem el és vagy kétszáz érmet is nyertem. Ezen kívül vizsgázott pilóta is vagyok.
– Beszéljen valamit magáról.
– Kimondhatatlanul boldog vagyok, hogy sikerült a vizsgám. Nagyon féltem, hogy izgalmamban  – hiszen ettől az egy naptól függ itt minden – nem fogom teljes tudásomat megmutatni, de hála Istennek, minden remekül ment. Márkus László szerződtetett és ez annál is értékesebb, mert az idén én vagyok az egyetlen a végzősök közül, aki operaházi tag lett. Tele vagyok ambícióval. Tanulni, fejlődni akarok.”

Erre minden lehetőséget megkap az 1941/42-es évadban, tizennégy új szerepben foglalkoztatják, melyekből kettő abszolút főszerep. 1941. szeptember 27-én debütál az Operaházban a Tannhäuser Heinrichjeként, olyan neves művészek társaságában, mint Warga Lívia (Erzsébet), Némethy Ella (Vénusz), Závodszky Zoltán (Tannhäuser), Jámbor László (Wolfram), Székely Mihály (Hermann) és a karmester Berg Ottó. A következő két hónapban sorra kapja a kisebb szerepeket: az Aida Hírnökét, A varázsfuvola 1. őrtállóját, a Lakmé Dombenjét, a Halászlegényt a Tell Vilmosban és az Utcai énekest A köpenyben.

1941. november 30-án élete első főszerepében mutatkozik be, a Tosca Cavaradossiját énekli. A partnerek ismét kiválóak: Rigó Magda, a társulat egyik vezető szopránja debütál a címszerepben, Scarpiát a kiváló baritonista, Losonczy György alakítja, az előadást Sergio Failoni vezényli. Az előadás hatalmas sikert arat, Rigó Magdának meg kellett ismételnie Tosca imáját, Járaynak pedig kétszer (!) a Levéláriát. A kritikák is egyértelműen pozitívak, kiemelik Járay hangjának szépségét, színpadi otthonosságát, szerepformálását, kitűnő megjelenését. „Új volt Cavaradossi szerepében Járay József, a színház idén szerződtetett széphangú, tehetséges fiatal tagja. Igen értékes tenorjában, kitűnő megjelenésében elsőrendű értéket nyert az együttes. Produkcióját tüntető lelkességgel fogadta a hallgatóság. A levél-áriát szűnni nem akaró tapsokra háromszor is elénekelte.” (Ujság, 1941. dec. 1.)  Érdemes megemlíteni, hogy ezt az előadást a rádió rögzíti, és hangfelvételről 1942. január 16-án közvetíti a Toscát.

1942 januárjában Járay beáll az Olasz énekes szerepébe A rózsalovagban. Ferencsik János vezényletével elsőrangú együttes hallható: Báthy Anna (Tábornagyné), Gere Lola (Octavian) Székely Mihály (Ochs). Az előadás különlegessége, hogy Sophie-t Réthy Eszter, a bécsi Staatsoper népszerű művésznője énekli. A kritikák is elsősorban az ő teljesítményével foglalkoznak, de Járayt is dicsérik. Operaházi fellépései mellett oratóriumokat is énekel, pl. Mozart Requiemjét, templomi hangversenyt ad, sőt egy kortárs szerző, Arató István Ady-versekre írt két zenekari dalát is bemutatja.

Az Operában ismét egy kisebb szerepet kap: a Normában Flaviust, Pollione bizalmasát énekli. 1942 márciusában kerül sor első valódi premierjére: Kókai Rezső István király című színpadi oratóriumában Ascherik püspök szerepét énekli (idősre maszkírozva, hatalmas szakállal). 1942 áprilisában újabb premier következik, Farkas Ferenc A bűvös szekrény című vígoperájában Hasszánt, a férjet játssza. Az előadás nagy sikert arat, a kritika méltatja a kitűnően komédiázó Orosz Júlia, a remek humorú Maleczky Oszkár, Koréh Endre és Rösler Endre ragyogó alakításait, de dicsérik rövid szerepében Járayt is, kiemelve délceg alkatát.

Lammermoori Lucia-előadás után
Lammermoori Lucia-előadás után

Az évad végén, 1942 májusában újabb főszerepben bizonyíthat: a Rigoletto Mantuai hercegét énekli a Magyar Művelődés Házában (a mai Erkel Színházban). Gilda szerepében a szintén pályakezdő Manyák Lívia mutatkozott be, Rigolettót a kiváló Palló Imre formálta meg. A közönség mindkét új szereplőt lelkesedéssel fogadta. A kritikák dicsérik Járay énekkultúráját, érces, fényes hangját, megnyerő játékát: „Az Operaház a Magyar Művelődés Házában rendezte ezt az előadást, mely két fiatal énekest juttatott jelentős erőpróbához. A mantuai herceget először énekelte Járay József igen örvendetes sikerrel. Kellemes színű, hajlékony, mégis tartalmas tenorja egyre több énekkészséggel és zenei biztossággal mintázza meg a lírai dallamvonalakat. Erőltetés nélküli, tiszta magassága, amely a híres Cavatinában különösen jól érvényesült, nagy előny, s ha a kényes »kesztyű«-áriából még hiányzott is a csevegés könnyedsége, alakítása azzal biztat, hogy az olasz-francia stílusú játékrendnek erőssége lesz a jó megjelenésű és ügyesen játszó fiatal tenorista. (Pesti Hírlap, 1942. május 21.)

Az évad végén a főváros 1000 pengős színészi ösztöndíját Járaynak ítélik oda, ezen kívül megkapja az Operabarátok 500 pengős díját is. Így teljesül régi vágya: tanulmányútra indulhat Olaszországba. Elkészül első lemeze is, melyen Sebők László komponista két dala, a Bor románca és a Vallomás hallható zongorakísérettel. Nyáron hazamegy Nagygencsre, de nem pihenni, hanem aratni. A hadikórházakban fekvő sebesültek javára szervezett „Vidám Esten” is fellép.

A fiatal tenorista első operai évadja tehát igen gazdag, színes és sikeres. A kritikai fogadtatás is pozitív, sőt biztató. A következő évadokban egyre inkább az olasz lírai és spinto szerepek válnak repertoárja meghatározó részévé: a Bohémélet Rodolphe-ja, a Simon Boccanegra Gabriele Adornója, az André Chénier címszerepe, valamint Az álarcosbál Richardja.

Edgar a Lammermoori Luciában, Gyurkovics Máriával
Edgar a Lammermoori Luciában, Gyurkovics Máriával

1943 januárjában Rodolphe szerepében debütál abban a Bohéméletben, amelyben Réthy Eszter vendégszerepel Mimiként. A kritikák dicsérik Réthy megindító alakítását és Járay egészségesen csengő, szárnyaló tenorját, rokonszenves játékát. Kiemelendő, hogy első felvonásbeli áriáját a közönség megismételtette. Dalos László, a nagy krónikás, az Operaélet 2006/1. számában így emlékszik vissza Járay Rodolphe-jára: „Alighanem minden szerepében láttam-hallottam, legtöbbször persze a Bohéméletben. Első felvonásbeli magas c-je mintha ma is szólna! De különösen az, ahogyan a harmadik felvonásban, a behavazott fák előtt Marcelnek panaszkodik: »Én másért sírok, másért…« Az bizony, nem szégyenlem, megkönnyeztetett.”

1943 májusában debütál Gabriele Adornóként a Boccanegrában, pozitív kritikai fogadtatással. 1944 májusában megkapja az André Chénier címszerepét, ami azért is érdekes, mert az operát előző évben kifejezetten Pataky Kálmán kedvéért vették elő, ám Pataky hangi határait meghaladta a drámai szerep. Így esett a választás a fiatal, tehetséges Járayra, aki beváltja a hozzá fűzött reményeket: „…az áriák és különösen az utolsó duett megmintázása jó volt, és igazi szenvedély, tűz hevítette át. Elhittük, hogy fiatal, hazájáért, népéért, művészetéért, szerelméért rajongó költő. Alakításában a természetesség, pózmentesség, őszinte hév ragadott meg legjobban. Ez a fiatal tenorista értékes nyersanyag, akiből, megfelelő vezetés mellett, átlagon felüli operaénekes lehet.” (Reggeli Magyar Szó, 1944. május 29.) 1944. május 17-én az Operaház háború előtti utolsó premierjében, Az álarcosbálban Richard grófot énekli. A kritika szerint ő „a legdélcegebb magyar Richard”, aki ugyan „derekasan helytáll”, de a szólam hősiesebb részeit még nem uralja, „világos tenorja kissé karcsúnak tűnik”.

André Chénier
André Chénier

A háborút az Opera óvóhellyé átalakított pincéjében vészelte át. Azt senki sem sejtette, hogy a II. világháború alatt zsidókat bújtatott otthonában, ő pedig az Opera épületébe költözött, aminek pincéjében a társulat legtöbb tagja már biztonságba helyezte magát. Mindnyájan ott élték át az ostromot. Az állandó bombázások ellenére Járay mindennap meglátogatta a lakásán bujkálókat, élelmet vitt nekik, és szükségleteikről gondoskodott. Mindezt lelkiismeretének parancsára cselekedte, nagy veszélyt vállalva magára. Erdélyi Hajnal balerina Emlékkönyv az Operaház óvóhelyéről című, tavaly megjelent könyvében Járayról is megemlékezik: „A nap úgy kezdődött, hogy megszólalt az ébresztő. A Járay Józsi bácsi vekkere. Mert csak neki volt. Igen nagy méretű és szörnyű hangú. Ezt valami madzagon állandóan a nyakában hordta. A veszett csöngetés közben kedvenc csimpánzmozgásával fölmászott a minket elválasztó közfalra a statisztaöltözőben a dróthálóra, s hogy fokozza a hatást – hátha még nem ébredt fel valaki –, levágott egy Turiddu áriát. Oly frappáns volt a hatás (isteni hangja volt), hogy mindenhonnan jött a taps, ameddig csak elhallatszott a folyosón az ária.” 1998-ban Izrael Állam a Világ Igazai kitüntetést adományozta neki, amiért a holokauszt idején saját élete kockáztatásával zsidó életeket mentett meg. Nevét felvésték a jeruzsálemi Jad Vasem Intézetben található Igazak falára. A magyar belügyminiszter a magyar állam elismeréseként az 1994-ben alapított Bátorságért Érdeméremmel tüntette ki posztumusz.

Pinkerton a Pillangókisasszonyban
Pinkerton a Pillangókisasszonyban

Budapest felszabadulása után az Operaház a fővárosi színházak közül elsőként nyitotta meg kapuit: március 15-én a Bánk bán ünnepi előadásával. Ezt követte a március 21-i Bohémélet, amelyben Járay is énekelt. Ezután még négy új szerepet kapott: áprilisban énekelte először a Parasztbecsület Turidduját, majd júniusban a Carmen Don Joséját, amiben nagy sikert aratott, a Virágáriát meg is újrázta. Az évad legvégén két egyfelvonásos operát, Gluck Rászedett kádiját és Puccini Gianni Schicchijét viszik színre, utóbbiban Rinucciót énekli.

A következő két évadban ritkán lép fel az Operában, akkor is mint vendég. Olaszországban próbál szerencsét. A dokumentumok alapján ez időben Antonio Melandrinál, a Scala neves tenoristájánál képzi magát, majd egy turnén vesz részt: Bohéméletet, Rigolettót, Luciát énekel olasz nyelven. 1946-ban Bolognában a Teatro Manzoniban lép fel a Rigolettóban, majd egy koncerten is Sala Bossiban. 1947 végén tér haza, decembertől ismét énekel az Operában. Új szerepekkel bővíti repertoárját: márciusban a Traviata Alfrédjaként, áprilisban a Lammermoori Lucia Edgarjaként mutatkozik be Gyurkovics Mária és Palló Imre mellett. Az előadás nagy sikert arat, s a címszereplő Gyurkovics mellett – akinek kedvéért vették elő a darabot – Járaynak is kijut az ünneplésből s a dicsérő kritikákból. „Járay Józsefnek is rendkívüli sikert hozott Edgar szerepe. Hajlékony, fényes hangja színesen érvényesült, s a szerep elemi szenvedélyességét őszintén, forrón bontotta ki.” (Innocent V. E., Hírlap, 1948. május 5.) 1949 elején újabb Puccini-szerepet kap: a Pillangókisasszony Pinkertonját, amivel aztán egyik legnagyobb sikerét éri el. Az 1948-ban létrejött Gördülő Opera együttesével több vidéki városban is turnézik a darabbal. 1949 nyarán többször fellép az Állatkerti Színpadon a Lucia Edgarjaként, ismét Gyurkovics Mária partnereként. Mindketten átütő sikert aratnak.

1949. július 29-én az Állatkert Színpadon a Rigoletto előadását hirdeti a plakát Gyurkoviccsal, Svéddel és Járayval, ám nem várt incidens sodorja veszélybe az előadást. A korabeli sajtót idézzük:

Három mantuai herceg egy előadáson

A Rigoletto mantuai hercege
A Rigoletto mantuai hercege

„(…) Este 8 óra felé a szereplők már mind együtt voltak, Járay Józsefet, a herceg megszemélyesítőjét kivéve. A percek izgalmasan teltek, de a tenorista – akinek részére egyébként a pénztárban nagyszámú jegyet tartottak fent – nem jelentkezett. 8 óra után a pénztárnál jegyet kért Sikolya István, a szegedi opera tenoristája, mert az előadást a szegedi operaházi karnagyigazgató kollégája, Vaszy Viktor dirigálta. Ugyanekkor egész véletlenül Járay József egyik hozzátartozója elmondotta a vezetőség egyik tagjának, hogy Járay már reggel elutazott Budapestről.  Érthető megrökönyödés fogadta a bejelentést, de máris rohantak, hogy új mantuai herceget szerezzenek. Egy megbízott autón robogott ki Liontas Konstantin lakására, hogy a tenoristát fellépésre hívja meg. Ugyanekkor azonban a pénztáros telefonjából megtudta az igazgatóság, hogy a szegedi tenorista jegyet kért az előadásra. Kiszaladtak hozzá, és megmondták, hogy ezúttal nem szabadjegyet kap, hanem – énekelnie kell. Dr. Sikolya örömmel vállalta a beugrást, és már felhangzott az első ária, amidőn autóval megérkezett a harmadik herceg – Liontas Konstantin. Az utóbbi, bár elkésve érkezett, de az előzékeny igazgatóságtól »készenléti díjat« kapott. Ily módon három mantuai herceg szerepelt és kapott tiszteletdíjat egy Rigoletto-előadáson.  Járay Józseftől az igazgatóság érthetetlen eljárásáért felvilágosítást kér.”

Más sajtóorgánumok keményen elítélik Járayt, mint a következő „vonalas” írás egy részlete is bizonyítja: „(…) Járay minősíthetetlen eljárásával végképp eljátszotta a magyar közönség rokonszenvét. (…) Járaynak eddig is hiányzott a kellő önkritikája, a szép hang nem párosult nála sohasem művészi komolysággal és elmélyüléssel, a múltban sok kilengését nézte el közönségünk, különös szerepe volt a magyar futballisták külföldre való csempészésében is, ezzel a tiszteletlen és lelkiismeretlen eljárásával azonban végképp elvágta az utat további hazai szereplése előtt. Ma már megváltozott a művész viszonya a közönséghez, nem gazdag sznobok és parvenük ülnek a nézőtéren, hanem a magasabb művészet után áhítozó és napi munkájuk után tiszta szórakozást kereső dolgozók, akikkel szemben a színésznek fokozottabban kell hogy legyen a tisztességtudása és művészi komolysága. Aki ennek nincs tudatában, annak nincs közöttünk helye.” Valószínűleg Járay is így gondolta… 1949-től 1955-ig külföldön folytatja pályafutását. Hogy milyen sikerrel, arról a következő részben számolunk be.

(Folytatjuk)

Forrás: Wellmann Nóra: Járay József (1913-1970). Egy rendhagyó énekesi pálya dokumentumai; valamint korabeli dokumentumok alapján. Köszönet a művész özvegyének a képekért és a cikk elkészítéséhez nyújtott segítségért

Helyreigazítás

Járay József életéről szóló írásunk első részének forrásai között – szerkesztői figyelmetlenségből – elfelejtettük feltüntetni Wellmann Nóra Járay József (1913-1970). Egy rendhagyó énekesi pálya dokumentumai című, közelmúltban megjelent, a tenorista életét feldolgozó kötetét.

A mulasztásért az érintettektől és olvasóinktól is elnézést kérünk.