Dubrovay- és Vidovszky-egyfelvonásosok a Bartók Plusz Miskolci Operafesztiválon – VONA ILDKÓ írása a június 19-i előadásról
A Férfiak célkeresztben alcímet viselte az az est, melynek során a Bartók Plusz Miskolci Operafesztivál két egyfelvonásos magyar operát mutatott be. Jellegükben, kiállításukban nagyon különböző művekről van szó, de közös bennük, hogy mindkettőben egy férfi esik nők áldozatául.
Kortárs zeneszerzők darabjait láthatta a közönség Miskolcon, de nem a legfrissebb operatermést. Dubrovay László Váltságdíj című vígoperáját 1999-ben már bemutatták koncertszerűen, Vidovszky László Nárcisz és Echója pedig az 1980-as évek elején keletkezett. A Budapesti Operettszínház vendégjátékaként került a Bartók Plusz programjába a két mű, melyek idén áprilisban már láthatóak voltak együtt az Operettszínház Raktárszínházában. Változás azonban, hogy akkor zongorakísérettel, most viszont nagyszínházi keretek között, zenekarral játszotta őket a társulat. Ősbemutatónak is nevezhetjük a mostanit, mivel mindkét alkotás teljes pompájában került színpadra.
A Váltságdíj szórakoztató, groteszk darab, tulajdonképpen politikai pamflet. A szereplők között van hadügyminiszter, mezőgazdasági miniszter, pénzügyminiszter, közoktatási miniszter, és egyetlen nagy kérdés áll a középpontban: mennyit ér egy miniszterelnök?
A zeneszerző kényes témát feszeget. Egy interjúban elmondta, hogy senki sem akarta korábban bemutatni a művet, ezért megváltoztatta a főszereplőt: így lett miniszterelnökből egyszerűen csak Főnök. Nem tudni, melyik országban vagyunk, de pont az a nagyszerű ebben az operában, hogy bárhol a világon, bármelyik kormány esetében el lehet játszani. Már az indítás is merész: a színpadon a minisztereket látjuk beszélni a sajtó jelenlétében. A tévéstáb riportere őket hallgatva kicsattan: „Ez hülye!… És ezek irányítják az országot!”
Baranyi Ferenc költő írta a mű librettóját, és nagyon jól igazodik a szöveg a humoros cselekményhez. Harcos amazonok egy csoportja, a KALÁSZ (Kielégítetlen Asszonyok és Lányok Szervezete) elrabolja a Főnököt, mert a tévében, újságokban azt látják róla, hogy talpig férfi, egy igazi hím. Persze később kiderül, férfiként egy nagy nulla. Laura, a KALÁSZ elnökasszonya le is vonja a tanulságot: „Ezért van, hogy a politika nálunk olyan töketlen”.
Az asszonyok visszaadnák az államfőt 50 dollárért – ami az elrablás költségeit fedezi –, azonban a válságstáb miniszterei szerint szégyen, hogy ennyire alacsony az összeg, és felsrófolják egymilliárdra. Az államkasszában ugyan nincs pénz, de meg lehet oldani: leépítik az oktatást, eladják a fegyvereket, ráveszik a parasztokat, hogy műveljék meg a földet. Az emberrabló amazonok először visszautasítják az ajánlatot, ám a miniszterek rábeszélik Laurát, fogadja el a milliárdot. Abból aztán létrehozhat egy alapítványt, ami életerős férfiakat közvetít ki nők számára. A Főnök diadalmasan bevonul, de kiderül: miniszterei nem utalták át a pénzt.
Túri Erzsébet tervezte az előadás díszleteit, jelmezeit. Két helyszínen játszódik a cselekmény: egy informatikailag jól felszerelt irodában (a falon két hatalmas képernyő látható, amin mennek a világhíradók) és a KALÁSZ bázisán lévő üres szobában (itt tartják fogságban a Főnököt). Könnyed, vidám, színpadilag is látványos darab a Váltságdíj. Kiválóan alkalmas a népszórakoztatásra, a miskolci közönség is nagyon szerette. A zene sziporkázó, a hangszerelés különleges. Olykor harsog a zenekar, néhol azonban a trombita és a fagott „huncutkodik” rövid, lágy dallamot fújva, amivel még mulatságosabbá teszi a jelenetet. Nagyon tetszetős megoldás az altatódal, amit Laura énekel a Főnöknek. A néző hol Kálmán Imrére emlékeztető melódiát hall, hol pedig bölcsődalt, amit egy anyuka dúdol a pici fiának: „Tente, tente, ringatlak én… Álmodj, drága!” 3/4-es lüktetésben operettszerű dallamot játszanak a vonósok, és néha penget hozzá a hárfa is.
Az énekszólamok közül kiemelkedik Laura szólama. Frankó Tünde minden téren eleget tett szerepe kívánalmainak, magabiztos vokális teljesítményt nyújtott, amihez kifejező színészi játék társult. Szintén tetszett Molnár Ágnes titkárnő-alakítása, azonban a miniszterek (Szécsi Máté, Kelemen Dániel, Kristóf István, Homonnay Zsolt), valamint a Főnök (Dániel Gábor) éneklését illetően hiányérzetem támadt. Jól felkészült énekesek, de náluk inkább a karakterizáláson, a színészeten volt a hangsúly.
Miután jól kinevettük magunkat a Váltságdíjon, az est második felében Vidovszky László Nárcisz és Echo című operája került bemutatásra. Hatalmas váltást jelentett, szinte a néző arcul csapása ez a kontraszt. Ironikus hangvételű, nagyon szép dallamokkal teli zenedarab, amihez Varró Dániel készítette a szöveget. Az alaptörténet a görög mitológiából származik, kis változtatással. A miskolci előadásban Echo vonzó, de erkölcstelen nimfa, akitől Nárcisz irtózik, és azért utasítja vissza. Az opera A Rajna kincséből vett idézettel kezdődik, közben pedig orgiát látunk a színpadon. Nárcisz körül minden erkölcstelen. Ő igaz szerelmet keres, míg a többiek számára a testiség a legfontosabb. Egyedül marad az őt körülvevő züllött világban, és elkezdi önmagát imádni.
Az előadás rendkívül látványos, mindig van mire figyelni. A négy őselem megjelenítése, a tűz és a víz nagy méretekben történő színpadi alkalmazása különleges élményt nyújtott. A díszlet és a jelmez itt is Túri Erzsébet elképzelése alapján készült. Praktikus és könnyen átalakítható díszletet tervezett. Aki jól figyelt, észrevehette, hogy a Váltságdíjban használt íróasztal alakult át akváriummá, amibe később Nárcisz belefullad, és amit elönt a vér.
Az opera teljes játékideje húsz perc. Felépítésére jellemzők a tömör jelenetek, szituációk, hiszen nincs idő a töltelékszólamokra. A zenei anyag lendületes, tömör, ugyanakkor változatos. Hallottunk benne operettes bárzenét, keringőt, néhány híres darab részletét – pl. Wagner A Rajna kincse című operájának zenekari bevezetőjéből, vagy Brahms V. magyar táncából néhány ütemnyit –, és a fináléban megcsodálhattunk egy fergeteges dadogó-kórust. Befejezésül az operát egyetlen gongütés zárta.
Nárcisz rendkívül nehéz szerep: színészileg, énektechnikailag egyaránt nagy feladat elé állítja a művészt. Szerencsére Farkas Tamás sikeresen megbirkózott vele. Szép hangszínnel rendelkezik, és mindig érteni lehet a szövegét. Echóként Kun Ágnes Annát láthattuk. Számomra az előadás egyik legemlékezetesebb részének Molnár Ágnessel (Vénusz) és Szécsi Mátéval (Sírásó) közösen előadott tercettje bizonyult. Közreműködött még Birta Gábor (Apa) és Kalocsai Zsuzsa (Anya), mindketten igyekeztek kihozni a lehető legtöbbet szerepükből.
Látványos táncbetétek színesítették a színpadon történteket, de Somogyi Szilárd rendező olykor sokkoló megoldásokat is használt: az akváriumot elöntötte a vér, és a nimfák szája is csupa vér volt. Hasonlóan megdöbbentő hatást váltott ki, mikor Nárcisz anyaszült meztelenül feküdt az átlátszó üvegkádban, és előttünk vágta fel az ereit, miközben a szülei keringőztek. Nagyon tetszett viszont, hogy a rendező mindkét operában felhasználta a modern technika nyújtotta lehetőségeket. A Váltságdíj esetében, amikor az emberrablók főnökasszonya a színpad elején állva beszélt mobiltelefonon a miniszterekkel, a hátuk mögött lévő nagy képernyőn látszott az arca. A Nárcisz és Echóban szintén alkalmazott ehhez hasonló megoldást: láttuk a halott Nárcisz arcát a kivetítőn, ami úgy jelent meg, mint a torinói leplen lévő férfiarc.
Mindkét operát Balassa Krisztián dirigálta, irányításával a Miskolci Nemzeti Színház Zenekara derekas munkát végzett. Pontosan követve a karmesteri utasításokat szép és színes zenei összhatást produkáltak.
Jó dolog, hogy a Bartók Plusz Miskolci Operafesztiválon lehetőség van kortárs magyar operák bemutatására, de azért kicsit kevesebb vérrel kiegyeznék. Farkas Tamás tökéletes és gyönyörű meztelen testét meg nem a színpadon nézegetném szívesen, sokkal inkább… Oh, pardon!
Fotók: Gálos Mihály Samu, Éder Vera / Bartók Plusz Miskolci Operafesztivál