…avagy mit veszítene Európa brit operák nélkül?
Foci ide vagy oda, a mai híradásokat alighanem a Nagy-Britannia uniós tagságáról tartandó népszavazás fogja uralni. A voksolás eredménye egyelőre éppoly kétséges, mint a kilépés esetleges következményei – ám ennek megvitatása túlmutat lapunk célkitűzésein. Ezért mindössze egy gondolatkísérletre hívjuk olvasóinkat: vajon mit vesztene Európa, ha egyszer csak eltűnnének színpadairól a brit szerzők művei? A végkövetkeztetést, úgy érzem, megelőlegezhetjük: nagyon is sokat – és akkor még bele sem gondolunk abba, ha velük együtt a brit előadókat is nélkülöznünk kellene… Lássunk hát öt operát a brit repertoárból – amelyeket nehezen tudnánk nélkülözni!
1.) Henry Purcell: Dido és Aeneas
Az alig egyórányi terjedelmű operácska csúcsait immár több mint háromszáz éve csak ostromolni lehet, felülmúlni nem. Purcell egyetlen végigkomponált zenés színpadi műve olyan tömény emberi drámát tár elénk, amelyet nézve sokszor legszívesebben másfelé néznénk – az intimitás ilyen fokú megismerése a legnagyobb mértékben zavarba ejtő. Mégse fordítsunk hátat Didónak, inkább tekintsük meg a darab valamelyik felvételét – például az alábbit, a lenyűgöző Maria Ewinggal!
2.) Henry Purcell: A tündérkirálynő
Opera vagy sem? Színpadon kell előadni, vagy absztrakt zeneként? A Shakespeare Szentivánéji álom című vígjátékához komponált széljegyzetek konglomerátumaként fennmaradt Tündérkirálynő számos előadási problémát vet fel – az azonban vitán felül áll, hogy a muzsika: remekmű. Mint arról az elmúlt napokban meggyőződhettünk: az Operaház egy értékes premierjétől esett volna el idén, ha nem számolhatott volna Purcell muzsikájával. Nézzük tehát meg ma este A tündérkirálynőt az Operaházban – vagy az alábbi felvételt az Angol Nemzeti Opera egy korábbi előadásáról!
3.) Benjamin Britten: Peter Grimes
Minden hőstenor álma, hogy megszokott szerepköréből kilépve ellenszenves figurát, esetleg őrültet játszhasson. Benjamin Britten e két kívánságot egyszerre teljesítette, amikor a társadalom által megvetett kelet-angliai halászról komponált operát, mely a premiert követően szinte azonnal klasszicizálódott, az alaprepertoár részévé vált. Se szeri, se száma a kiemelkedően jó Peter Grimes-előadásoknak – mi most egy különlegeset választottunk: azt, amelyiket Britten szűkebb pátriájában, az aldeburghi tengerparton rögzítettek.
4.) Benjamin Britten: Szentivánéji álom
Ha nem is gyakran, időről időre mégis megszólal magyar színpadon a Britten-életmű titkos favoritja, a Szentivánéji álom: a ’70-es évek Erkel színházi premierjét követően a 2000-es évek elején Zsótér Sándor rendezte meg Szegeden, majd pár hete a Zeneakadémián láthattuk – három emlékezetes produkció. Aki bármelyiket látta, tudhatja: rossz lenne lemondani e tündérien ihletett muzsikáról. Ne is tegyük, inkább nézzük meg e kiváló Aix-en-Provence-i felvételt!
5.) Thomas Adès: A vihar
Az utóbbi időben megélénkült a hazai figyelem az 1971-es születésű Adès munkássága iránt: nemrég zongorakísérőként hallhattuk Ian Bostridge dalestjén, majd néhány hete az Operaház bemutatta A vihar című, Shakespeare nyomán komponált operáját. A mű az elmúlt években egymás után hódította meg a világ nagy operaszínpadait, ami már önmagában is figyelemre méltó. Hogy a siker mennyire lesz tartós, azt persze nem tudhatjuk, ám azt igen, hogy egy up to date zenekultúrában jelenleg ott a helye A viharnak.
Borítókép: Jelenet az Operaház és a Zeneakadémia Szentivánéji álom-előadásából (fotó: Nagy Attila / Magyar Állami Operaház)
Az összeállítást készítette: Bóka Gábor