Békés András 85 éves

–  VÉTEK GÁBOR születésnapi köszöntője – 

Fotó: Mezey Béla
Fotó: Mezey Béla

A mai napon Békés András professor emeritust, a Magyar Állami Operaház volt főrendezőjét, örökös tagját és mesterművészét kívánom köszönteni 85. születésnapja alkalmából. E megemlékezésben életrajzi adatok, személyes élmények és kritikai részletek hivatottak illusztrálni egy olyan színházi szakember művészi jelentőségét, aki az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet digitális színházi adattárában 189 bemutató rendezőjeként kerül említésre. Utóbbiak jelentős hányadát képviselik az operarendezések, amelyek mintegy enciklopédikusan ölelik fel a teljes repertoárt; részletes ismertetésük kisebbfajta operakalauzt is megtölthetne.

Békés András 1927. március 23-án született Debrecenben, Békés István író, műfordító, művelődéstörténész gyermekeként, s a később hasonlóan színházi pályát választó Békés Itala ikertestvéreként. A Színház- és Filmművészeti Főiskola rendezői szakának elvégzése után 1949-től 1950-ig a Nemzeti Színház, 1950-től 1951-ig pedig a Honvéd Színház rendezőjeként, 1951-től 1955-ig a kecskeméti Katona József Színház főrendezőjeként tevékenykedett. Munkásságát ezt követően 1955 és 1960 között az Ifjúsági Színházban, a József Attila Színházban és a Szegedi Nemzeti Színházban folytatta. A Magyar Állami Operaház 1960-ban szerződtette, itt első munkája Millöcker: A koldusdiák című dalművének rendezése volt 1962-ben. Operaházi tevékenysége alatt 47 dalművet állított színpadra, s 1987-től 1990-ig az intézmény főrendezőjeként dolgozott. Még 1969-ben Zsámbéki Gáborral együttműködve megalapította a Szentendrei Teátrumot, ahol rendezőként és művészeti vezetőként működött közre. E nyári fesztivál azóta is jelentős szerepet játszik a város kulturális életében, amelynek elismeréséül Békés András elnyerte Szentendre díszpolgári címét.  Pedagógiai munkássága is kiemelkedő, hiszen 1958 óta oktat a Színház- és Filmművészeti Főiskolán. Munkásságáért Kossuth- és Erkel Ferenc-díjban, valamint Érdemes és Kiváló Művész kitüntetésben részesült.

Kekszakall: Zempléni Mária, Bándi János, Maros Gábor, Barlay Zsuzsa
Kékszakáll: Zempléni Mária, Bándi János, Maros Gábor, Barlay Zsuzsa

Ha Békés András operarendezői arculatát kívánnám személyes előadásélményeim és a korabeli kritikák alapján megrajzolni, elsősorban pontos jellem- és szituációfestő képességét s a pszichológiai éleslátást emelném ki, amely sallangmentes és lényeglátó módon fókuszálva érzékeltette az adott mű emocionális erővonalait, lett légyen szó vígoperáról, súlyos drámai alkotásokról, vagy huszadik századi művekről. Gyermek- és ifjúkorom első operaélményei közé tartozik Kodály Háry János c. daljátéka Békés András rendezésében, amelyből leginkább a bécsi udvarból Nagyabonyba húzó honvágy, s ezen keresztül a finálé poétikus színpadi megvalósítása él bennem elevenen. Puccini Toscájában a vatikáni udvar merev arisztokratikus pompája és az emberi tragédiák közötti feszültség ábrázolása volt rendezői szemléletének legemlékezetesebb vonása. Verdi Traviatájában ugyanakkor a kártyajelenet lappangó feszültsége és a felvonást záró tömegjelenet gesztusnyelvi megkomponáltsága volt leginkább élményszerű. Kodály Psalmus Hungaricusának színpadi dramatizálásával szuggesztív módon érzékeltette a közösségből kiemelkedő költő magányos és sebezhető Istenhez sóvárgását. Donizetti Szerelmi bájitalában ugyanakkor Nemorino együgyűségében is szeretetreméltó volta s Dulcamara játékosan kacsintó sarlatánsága tűnt igazi telitalálatnak. E helyütt mindenképpen említésre szorul Ernani-rendezése is, amely színháztörténeti jelentőséggel is bír, hiszen az elsők között volt az Operaház eredeti nyelven előadott előadásainak sorozatában. Bár Wagner-rendezéseiről személyesen nem tanúskodhatom, a bayreuthi mester rajongójaként feltétlenül meg kell emlékeznem arról, hogy – miután az ötvenes évek dogmatikusan merev kultúrpolitikája letűntével számos Wagner-zenedráma bemutatásra kerülhetett –  Békés András nevéhez fűződik A nibelung gyűrűje-tetralógia első teljes operaházi produkciója a második világháború után. Ez utóbbi kapcsán idézném Kertész Iván kritikáját:
Békés András Az istenek alkonyával egyik legszínvonalasabb rendezését alkotta meg… A számos mintaszerűen rendezett részlet közül hadd emeljük most csak ki Siegfried megjelenését a walkür-sziklán Gunther képében – milyen hatásosan készítette elő Békés a hős belépését és mennyire kifejező és drámai volt az a világítási effektus, amely Siegfried arcát mindvégig árnyékban hagyta! Félelmetes volt a hatása Alberich feltűnésének is Hagen álmában. A nagy együttesekben gazdag, kicsit »operásabb« második felvonás drámai ívét a rendező igen gondosan építette fel, Hagen riadójától egészen a nagy bosszútercettig. A sellők jelenetében a három balett-táncosnő mozgatásával sikeresen kerülte ki a rendezés egyrészt a naturalista úszás-utánzás, másrészt a statikusság buktatóit.”

Pillangókisasszony - Pitti Katalin (Fotó: Mezey Béla)
Pillangókisasszony – Pitti Katalin (Fotó: Mezey Béla)

Békés András zenés színpadi rendezései közül legmaradandóbb élményemként talán 1981. évi frenetikus Kékszakáll-rendezését idézhetném. Offenbach jól érezhetően Meyerbeer-paródiaként készült művében a rendező kiválóan jelenítette meg a komikumba forduló nagyoperai kliséket (lásd a címszereplő hősi manírjait), és az álszent, korrupt hatalmat (utalnék itt az Opportunista dal találó kóruskoreográfiájára, vagy Bobèche király és Oscar gróf párbeszédére, miközben labdajátékot űztek a földgolyóbissal). A rendezői arányérzéket emelte ki Kertész Iván kritikája is:
„Békés András nem olyan kemény szatírának rendezte meg a Kékszakállt…, de ebben a szelídebb formában is joggal aratott nagy sikert. Békésnek van egységes elképzelése a darab stílusáról, finom érzékkel kerüli el, hogy a halálról való tréfálkozás ízléstelenségbe csapjon át. Emellett számtalan apró ötlettel színesíti az előadást. Tetszett, hogy a kórus igen aktív mozgással vesz részt a cselekményben…”

80. születésnap (Fotó: Éder Vera)
80. születésnap (Fotó: Éder Vera)

Végül pedig Operaházunk 1984. évi újbóli megnyitása utáni első felújításként színre vitt Anyeginről emlékeznék meg. Szembeállítva a Nyikolaj Dombrovszkij által 1951-ben színpadra állított produkcióval, Békés András interpretációjában a lírai mű pszichodrámai vonatkozásai kerültek előtérbe, s már közvetlenül az első felvonás nem falusi idillt, hanem melankolikus gondterheltséget sugárzott (utalnék például a harmadik kép sötétbe burkolt kerti jelenetére). Ennek köszönhetően a produkció kevésbé volt illusztratív és dekoratív, viszont az anyegini magány kifejeződése jóval koncentráltabb és megrázóbb volt. A produkció ezen esztétikai jellemvonását találóan illusztrálta Fodor Géza értékelése:
„A helyzetek, alakok, drámai motivációk, emberi viszonyok komplexitása a műben rejlő dráma finom belső megértését, pontos elemzését tanúsítja, s a kidolgozás ismét feltűnően gondos. Az előadásnak ezen a síkján a rendező sohasem lép az előtérbe, teljesítménye feloldódik a szereplők játékában, az együttes összjátékában… Két párhuzamos belső monológot hallunk, melyeket az operai konvenció szerint egymástól függetlenül, a színpad ellentétes oldalain szokás énekelni. Békés beállításában Anyegin és Lenszkij közvetlen közelről, mintegy egymásnak éneklik el azonos gondolataikat.  Az előadás jelrendszerén belül teljesen világos, hogy a kibékülés vágyára és képtelenségére vonatkozó szavakat a valóságban nem mondják el egymásnak, hanem csak ugyanazt érzik és gondolják, s lelkük öntudatlanul beszél egymással. A lelkek öntudatlan összehangzásának, együttrezgésének e metaforikus párbeszédként való megjelenítése révén a külső szituáció mélyén rejlő valóságos helyzet olyan színpadi evidenciára tesz szert, hogy sokkal mélyebben és erősebben átélhetővé válik a végzetes párbaj képtelen és tragikus volta, mint a hagyományos beállításban.”

Traviata - Kolonits Klára (Fotó: Éder Vera)
Traviata – Kolonits Klára (Fotó: Éder Vera)

Színpadi operarendezései mellett jelentős televíziós produkciók, így Puccini: Angelica nővérMascagniParasztbecsületKenesseyAz arany meg az asszony c. operájának rendezése is Békés András nevéhez fűződnek. A Kenessey-opera televíziós bemutatása azért is jelentős esemény volt, mert egy új generáció számára segített megismerni az Operaház színpadán már régóta nem játszott egyfelvonásos remekművet.

A sevillai borbély - Finálé (Fotó: Éder Vera)
A sevillai borbély – Finálé (Fotó: Éder Vera)

Összegezve a fentieket, joggal állíthatom, hogy Békés András rendezései döntő szerepet játszottak az opera mint a színpadi műfajok királynője iránti szeretetem elmélyülésében, s a múltbéli élmények felidézése mellett kötelességem felhívni a jelenkor operarajongói figyelmét, hogy Operaházunk színpadán a jelen évadban is a repertoár részét alkotja a Békés András által rendezett Traviata és A sevillai borbély, amelynek megtekintésével talán legjobban fejezhetjük ki tiszteletünket a magyar operarendezők doyenjének munkássága iránt.

Fotók: Magyar Állami Operaház / Éder Vera, Mezey Béla