Az újrafelfedezés lehetősége

Dohnányi Ernő A tenor című operájáról. KONDOR KATA ismertetője

Dohnányi Ernő
Dohnányi Ernő

Dohnányi Ernő életművében nincs központi szerepe a zenés színháznak: a szerző mindössze négy színpadi művet hagyott az utókorra, köztük három operát. Ebben a sorban A tenor az utolsó, 1920 és ’27 között keletkezett, bemutatójára pedig 1929 februárjában került sor Budapesten, az akkor Magyar Királyi Operaház nevet viselő intézményben (Oláh Gusztáv díszletei között a sokoldalú Laurisin Lajos alakította a címszerepet, vezényelt Rékai Nándor), majd néhány héttel később Németországban is láthatta a közönség.

A vígopera célkeresztjében a korlátolt, szokásaihoz ragaszkodó kispolgárság áll. Az ő nyugodt kis életüket kavarja fel az illemet nem ismerő, viselkedésüket nem követő muzsikus, Schippel, a fuvolás, akit kényszerből kell maguk közé fogadniuk. Bizonyos értelemben tehát a vadember-történetek sémáját követi a cselekmény: valaki bekerül egy számára idegen közegbe, szokatlan szabályok közé, majd ott megpróbál érvényesülni. Ezzel a szerzőnek módja van görbe tükröt tartani a kisvárosi lakosság elé, hiszen a körön kívüli ember szempontjából sok minden nevetségesnek, megkérdőjelezhetőnek hat.

Az opera keletkezése

Dohnányi 1912-ben, első operája, a Simona néni elkészültével további terveket szőtt a műfajjal kapcsolatban, és ezért elkezdett megfelelő szöveg után kutatni. Két Írásmű keltette fel az érdeklődését, az egyikből írta nem sokkal később A vajda tornya című darabját, a másik Carl Sternheim Bürger Schippel című drámája, melyből Góth Ernő, a Pester Lloyd munkatársa írt librettót. Dohnányi meg is egyezett az íróval, de a komponálás lassan haladt, először a világháború gátolta a szerzőt az alkotásban, később pedig a másik mű írása kötötte le, közben csak ritkán dolgozott új vígoperáján.

1925-ben azonban gondjai akadtak: Góth Ernő meghalt, özvegye pedig vissza akarta követelni a szövegkönyvet, hogy más zeneszerzőnek ajánlja fel. Időközben az eredeti dráma írója, Sternheim is tiltakozva lépett fel, azt állította, tőle nem kértek engedélyt a drámája feldolgozásához, és busás részesedést követelt a zenemű bevételeiből (vele eredetileg Góth tárgyalt, ám a szerződés nem került elő). Hosszas jogi huzavona után sikerült csak megegyezni az íróval, aki belegyezett a 20%-os részesedésbe, még annak ellenére is, hogy elégedetlen volt a librettóval. Végül minden akadály elhárult az opera bemutatója elől, és a darab nagy sikert aratott, a méltatások nem győzték dicsérni Dohnányi zenéjének humoros kifejezőeszközeit.

Az opera cselekménye

I. felvonás: Egy német kisvárosban remek énekeskvartett működött, ám egy napon meghalt az első tenor. A további három tag, Hicketier, Wolke és Krey, mindannyian tisztes polgárok, bajban vannak: hogyan folytathatná együttesük a működését? Hicketier bejelenti, hogy talált valakit, akinek remek hangja van, csak hát a dolog kissé kínos: Schippel az, a részeges fuvolás, aki nem illik az urak közé. A kvartett tagjai nagy nehezen elfogadják a muzsikust, akit rögtön meg is hallgatnak. A próbaéneklésen Schippel fenomenálisan énekel, és láthatóan örömmel csatlakozna hozzájuk, ám mikor megtudja, hogy az együttműködés kizárólag az éneklésre szorítkozna, egyébként a muzsikustársak legszívesebben szóba sem állnának vele, az újonnan kiválasztott tenor önérzetesen otthagyja őket.

A három énekes még fel sem ocsúdott a meglepetésből, amelyet a lenézett Schippel viselkedése okozott, mikor váratlan látogató érkezik, a Herceg, aki leesett a lováról, így most némi ápolásra szorul. Mikor meglátja Hicketier szépséges lányát, Theklát, ügyesen úgy intézi, hogy kettesben maradhasson vele, és találkára hívja aznap estére. A visszaérkező muzsikusoktól pedig udvariasan érdeklődik énekversenyi győzelmeikről, amiről azoknak rögtön a hiányzó tenorjuk jut eszükbe. Nincs mit tenni, vissza kell hívni Schippelt, Hicketier és Wolke el is megy érte, Krey pedig, aki szintén szerelmes Theklába, végre kettesben marad a lánnyal, és megpróbálja megvallani az érzelmeit; az azonban igyekszik nem érteni, miről van szó, hogy elkerülje a kínos szituációt. A lány a visszaérkező Schippelt is elbűvöli, aki némi esetlenséggel viseli a különleges helyzetet: az urak befogadták maguk közé, így végül azt is sikerül elérnie, hogy ebédre is ottmarasztalják.

II. felvonás: A kvartett – immár négy taggal – végre próbál a versenyre. Schippel mindenkit lenyűgöz, remek hangja felteszi a koronát az énekegyüttes munkájára. Közben a Herceg érkezik, Thekla pedig szobájából leszökik hozzá. Mikor a muzsikusok távoznak, Schippel még nem indul haza, vágyik Theklára, elképzeli őt a szobájában. Wolke és Krey észreveszik, hogy a tenor még a kertben ólálkodik, és kifigyelik, mire készül. A férfi már éppen felkapaszkodna a lányszobából kilógó létrára, mikor a két énekes lerángatja, és heves szóváltás kezdődik. Schippel a házból kisiető Hicketiernek is megvallja, szereti Theklát, és feleségül kívánja venni. A háziak persze felháborodnak, és éppen a legnagyobb felfordulás közepén érkezik meg a Herceg a lánnyal az oldalán, és rangjából adódó természetességgel azonnal kimagyarázza a helyzetet. A megszeppent polgárok még szinte hálásak is a főúrnak leereszkedő viselkedéséért, csak Schippel lát tisztán, és csalódottságában a Herceg szeretőjének nevezi Theklát. Ismét óriási hangzavar támad, az énekesek sértegetik a férfit, mire az kijelenti: azzal, hogy maguk közé fogadták, párbajképessé vált, így kész elégtételt adni a sérelemért – természetesen az énekverseny után, nehogy bárki is hiányozzék a kvartettből.

Barlay Zsuzsa A tenor tévéváltozatában
Barlay Zsuzsa A tenor tévéváltozatában

III. felvonás: A verseny rendben lezajlott, a kvartett ismét elhozta a fődíjat. Thekla azonban búcsúzik a Hercegtől, bár az nem szívesen válik el a lánytól, maga is tudomásul veszi, nem viheti őt magával az udvarba. Thekla töpreng: apja Kreyhez szeretné adni, de neki jobban tetszik Schippel, hiszen még az életét sem fél kockáztatni, és a verseny miatt is szinte hősként tekint rá mindenki.

A tenor azonban közel sem olyan halált megvető bátorsággal készül a párbajra, mint hiszik. Fájdalmasan búcsúzik az élettől, és siratja értelmetlen halálát, sőt, meg is futamodna, ha nem találkozna össze segédeivel, akik persze ragaszkodnak a formaságokhoz. Krey még rosszabbul érzi magát, Hicketiernek és Wolkénak kell őt a helyszínre támogatni. Előbbit igencsak bosszantja zenésztársa esetlensége, kétségek ébrednek benne a lányával kötendő házasságot illetően, miközben Schippelt egyre nagyobbra tartja. A helyszínen azonban már mindkét párbajozó fél legszívesebben megfutamodna, a jelzésre Krey ájultan esik össze, Schippel pedig a levegőbe lő. Ezzel minden meg is oldódott, a párbaj lezajlott, a becsületen ejtett foltot lemosták, a négy énekes pedig boldogan énekelve távozhat.

A 2014-es felújítás plakátja
A 2014-es felújítás plakátja

Az opera utóélete

A vígoperát keletkezése után nem sokkal több német városban is bemutatták, és nagy sikert aratott. Ám a II. világháború közeledtével egyre kevésbé nézték jó szemmel, hogy a színházakban egy zsidó librettista szövegére készült alkotást játszanak, így a darab lekerült a műsorról. Később Münchenben újra elő akarták venni A tenort, és ennek érdekében tárgyalásokat is folytattak Dohnányival. A szövegíró származása már nem jelentett problémát – időközben politikai vezetők rájöttek, túl sok, számukra kedves művet kellene levenniük a repertoárról, köztük Lehár és Richard Strauss darabjait, ha ebben problémát látnának –, ám a színház nem merte vállalni, hogy Mendelssohn egy műve felcsendüljön a színpadukon – az ő muzsikáját idézi ugyanis Dohnányi az opera zárójelenetében. Az operaház képviselői megkísérelték rávenni a zeneszerzőt, írja át az ominózus részt, ám ő nem volt hajlandó. A Mendelssohn-zene motívumai a mű további részeiben is megjelennek, az egészet át kellene írnia, ha a végét meg akarná változtatni, mondta Dohnányi, így a tervezett bemutató elmaradt.

Magyarországon 1973-ban készült felvétel A tenorból, a Zenés TV Színház kereteiben. Ekkor a címszerepet Kónya Sándor énekelte, mellette Bende Zsolt, Kalmár Magda, Barlay Zsuzsa, Fülöp Attila, Marczis Demeter és Gregor József működött közre az operában, vezényelt Lehel György. A darab azonban nem gyökeresedett meg a köztudatban, így a ma operalátogatójának jóformán ismeretlen a mű.

Talán majd most…