Asszonyszerelem, asszonysors

2013. december 2.

Felemelkedő, szenvedő és tragikus sorsú nőalakok – 90 éve született Maria Callas. ALTFATER LEOPOLD OTILIA írása

Maria Callas

Maria Callas

Senkit sem szeretnék megtéveszteni a címválasztással. Nem Schumann Adelbert von Chamisso verseire komponált ciklusát kívánom különböző aspektusokból elemezni. Csupán egy ember egyéni sorsára, annak formálódására és megértésére szeretném felhívni az olvasó figyelmét.

Hogy van-e sorsunk? Kétségtelen. Ha visszatekintünk saját életünk történéseire, észrevehető egy határozott irány sorsunk alakulásában. Ennek ellenére az élet mindig felkínál alternatívákat, válaszutakat, többféle lehetőséget, amit talán nem veszünk észre, és a változó élethelyzetekre csak egyféleképpen tudunk reagálni. Belső vívódásaink során így fordulunk vissza leggyakrabban a „mi lett volna, ha?” kérdéséhez. Ha őszintén számot vetünk választásainkkal és döntéseinkkel, rájövünk, hogy egy adott helyzetben végül is mindig azt tettük, amire lehetőségünk volt, vagy amit a belsőnk sugallt.

Végül mondhatjuk, hogy egyéni sorsunk javarészt a megtörténtek vállalásából származik, hogy akkor és ott találtam-e megoldásokat, alternatívákat, vagy egyszerűen egy kényszerpályán mozogtam. Döntések, melyek nem csak belső szabadságot adnak az embernek, hanem terheket is rónak ránk.

De mi történik abban az esetben, amikor kiszolgáltatottak vagyunk egy sajátos élethelyzetnek, társadalmi állapotnak, és ezek korlátozásai olyan belső vívódásokat idéznek elő, amelyek öngyilkosságba taszítanak?

1942. augusztus 27-én, tizenkilenc évesen Maria Callas az athéni Kaftmonosz színpadán, Tosca szerepében a következőket énekli a görög közönségének:

Maria Callas

Maria Callas

„Tisztán éltem, híven szerettem,
Én szándékkal senkinek bajt nem okoztam.
Jaj, mennyi búra, búra és bánatra enyhülést hoztam…
Féltem, és hittem az Istent,
Szívemnek mélyén az áhítatnak örök tüze ég.
Imádtam én az Istent, térdre hullva, bízva, hőn…
És most szívemre támad a kín, a gond, a bánat,
Ó, jaj, miért hogy elhagyott az ég?…
Mért támad most reám a kín, a bánat s a gond?
Ó, jaj, miért hogy elhagyott az ég?”

Így szól Floria Tosca érzékeny, törékeny, lelki finomsággal és őszinte hittel, a legkiszolgáltatotabb helyzetben megfogalmazott könyörgő kérdése: „Miért?”

Talán ennek a koncepciónak lett áldozata Callas? Sikerült ennek a fiatal lánynak ilymódon előidézni sorsát, vagy egy már lecsengett időszak, életszituáció összefoglalása fogalmazódott meg benne a szerep által?

Ha visszatekintünk Maria gyermekkorára, számtalan nem kívánt eseménynek lehetünk tanúi.

Jorgosz Kalogeropulosz és Evangelia Dimitri házasságából három gyermek született. Nagy fájdalmukra a másodszülött kisfiú tizennyolc hónapos korában elhunyt. Evangelia édesapja egy asztrológushoz fordult, aki egy olyan időpontot javasolt lányának, mely a csillagok állása szerint jónak bizonyult egy újabb fiúgyerek megfogantatására. Áldott álapotban lévő feleségével és Jackie lányával Jorgosz Amerikába emigrált.

1923. december 2-án New York-ban látta meg a napvilágot a szülők által nem kívánt leánygyermek, Maria Anna Cecilia Szofia Callas (eredeti nevén: Kalogeropulosz).

A gyermekpszichológia arról tudósít bennünket, hogy életre szóló traumát okozhat a lánygyerekben, ha ellenkező neműnek várták. Sok esetben a fiúnak várt lány a későbbiekben a karriert választja a család helyett, és mivel viselkedésében férfias vonások is jócskán fellelhetők, megfelelő társat is nehezen talál.

Maria kimondottan kövér, kiskorától rövidlátó, szemüveget viselő kislány volt. Hátrányos külseje mellett sokat is betegeskedett. Alacsony vérnyomása miatt gyakran szédült, elveszítve egyensúlyát, légúti és más egészségi panaszok gyötörték.

Édesanyja keménykezű, uralkodó és céltudatos asszony volt, aki Jackie-t és Mariát zeneórákra járatta, azzal a szilárd elhatározással, hogy lányaiból világírű muzsikusokat farag.

Maria Callas

Maria Callas

A még kiskorú Maria gyönyörű hangja sok ember tetszését nyerte el. Anyja kiséretében szereplésről szereplésre szebbnél szebb sikereket aratott. Édesanyja makacs magatartása következtében célirányosan halmozta a fellépéseket, melyek igencsak megnehezítették a kislány gyermekkorát. Az anyai szeretetben szükölködő gyermekkor, valamint a személyiségében dúló örök harc meghatározták a kislány élményvilágát: kiegyensúlyozatlan, problematikus serdülővel állunk szemben, aki a színpadi játékba és a közönséget magával ragadó, meggyőző alakításokba menekül.

A Kalogeropulosz család tagjai nemcsak anyai szeretetben, hanem pénzben is szűkölködtek. Tehetetlenségében az édesapa, Jorgosz, gyakran keresett magának máshol vigasztalást. A kielégítetlen érzelmi éhség elől a feltétel nélküli szeretet hiányával küszkökő serdülő kislány az édesség nassolásában keresi a vigaszt: ez maga a biztonság és a szeretet. Tizennégy éves korában Maria szembesül szülei válásával. Ekkor édesanyja újabb döntést hoz:  lányaival együtt visszatér Görögországba.

Maria Callas

Maria Callas

Új otthonában a kislány sorsa változatlan. Gyakorlás gyakorlást, fellépés fellépést követ mindaddig, amíg édesanyja hírt kap arról, hogy a híres koloratúrszoprán, Elvira de Hidalgo Athénban tanít. Sorsdöntő pillanat Maria életében. Tizenhét éves, amikor Hidalgo a rendkívüli hangi és zenei adottságokkal rendelkező lánykát tanítványává fogadja. A kiváló énekpedagógus szabályozza, technikailag megalapozza a nehezen kezelhető Maria édesanyja által túlterhelt és gondviselés nélkül hagyott hangját, rendszerezi gyakorlását, egyszóval művészileg felépíti a jövendő abszolút primadonnát. Maria kapcsolata Hidalgóval becsületről és mély bizalomról tanúskodott – nemcsak képezte és tanította Mariát, hanem az anyai szerepet is vállalta mellette.

Pályafutása során Callas az összes nőközpontú zenedráma hősnőszerepét alakította. Előadóművészetét a frenetikus sikerektől egészen a botrányos száműzetésekig színes történetek kisérik. „When my enemies stop hissing, I shall know I’m sleepping” („Amikor az ellenségeim megszűnnek sziszegni, tudom, hogy alszom”) – vallja Maria.

A karrierjén kívül semmi sem érdekli a már világhírű divát. Családjának hátat fordít, és nem hajlandó anyagilag segíteni anyjának, vagy támogatni nővére zongoristapályáját. Az anya-gyerek kötődés és -szeretet, illetve a szüleivel való kapcsolata sohasem alapozta meg Mariában azt a biztonságos kötődésélményt, melyből erőt meríthetett volna. A szeretethiány lassan, belülről felemésztette: magányos és boldogtalan állapotában a biztonságot keresi, ezért fiatalon házasodik. Giovanni Battista Meneghini, a vagyonos úriember lesz élete első szerelme, aki menedzseli énekes feleségét, majd a kapcsolatuk kizárólag üzleti együttműködéssé alakul.

1961-ben Arisztotelész Onasszisz dollármilliárdos hajómágnással mutatkozik a világ előtt. Az ünnepelt álompár szerelme zátonyra fut: amikor Ari megtudja, hogy kedvese gyermeket vár, elhagya őt, és feleségül veszi Jackie Kennedyt, a meggyilkolt amerikai elnök özvegyét. „Love is so much better when you’re not married” – vagyis a szerelem akkor a legjobb, amikor nem vagy házas, állítja Maria, immár összeroppanva.

Csontsoványra fogyva, súlyosbodó egészségi állapota (sárgasága és krónikus szívbetegsége) ellenére 1973-1974 között utolsó kísérletet tesz a színpadi visszatérésre. Hangja megtört, hallgatóságának már nem nyújtja a megszokott teljesítményt. De a közönség tapsol. Az őszinte, egybehangzó taps ugyanis jár neki. Az örök dívát kívánják látni újra a színpadon – a Callasban megtestesült Violettát, Médeát, Butterflyt, Carment, Toscát: a felemelkedő, szenvedő és tragikus sorsú nőalakokat.

Onasszisz visszatér szerelméhez, de rövid időn belül, 1975-ben meghal. Callas végérvényesen visszavonul a színpadtól és az élettől.

Chamisso versciklusának utolsó sorai jutnak eszembe:

Most okoztad nekem az első fájdalmat,
De ez talált.
Alszod, te kemény, könyörtelen ember
A halál álmát.
Az elhagyott maga elé mered.
A világ üres.
Szerettem és éltem.
Élő már nem vagyok.
Bensőmbe húzódom vissza csöndesen,
A fátyol lehull;
Te vagy nekem és elvesztett boldogságom
Én világom.

Maria Anna Cecilia Szofia Kalogeropulosz, az örök görög istennő, Maria Callas, 1977.  szeptember 16-án távozott e világból. Utolsó kívánságát teljesítve, hamvait az Égei-tengerbe szórták.

„…egy rendkívül érzékeny és intelligens, ám bizonyosságot senkiben és semmiben nem találó, űzött vadként élő művész megrenditő alakját látjuk” – írta  Malina János.

Hasonló bejegyzések