Anyegin, avagy minden az anyagin múlik

2011. október 12.

Pjotr Iljics Csajkovszkij: Anyegin – Miskolc, Művészetek Háza, 2011. október 6. VONA ILDIKÓ kritkája

Immár hagyománynak számít, hogy a Miskolci Szimfonikus Zenekar minden évadban saját rendezvény formájában bemutat egy-egy operát. Legutóbb Puccini-alkotással, most Csajkovszkij-művel örvendeztették meg a közönséget. A Pillangókisasszony nagyon tetszett, és bevallom, izgatottan vártam az Anyegint.

A népszerű orosz opera jelentős létszámú zenekart igényelt, emiatt a szereplők számára kevés tér, mindössze néhány méter maradt mozgásra a miskolci Művészetek Háza nem túl nagy színpadán. Ráadásul csupán a karmester jobb oldalán járkálhattak, így az első felvonás eleje az erre-arra, ki-be sétálgatással telt. Félig szcenírozott előadást láttunk, és hála Nyári Zoltánnak (aki dráma szakos színész is) olykor igazi színház kerekedett egy-egy jelenetből. Nagyszerű megoldás volt, ahogyan Lenszkij és Anyegin a nézőtérről, a színpadra felvezető lépcsőkön át megérkezik, és szintén zseniális találmány a párbaj megjelenítése. Lenszkij nem ragadott fegyvert, hanem kezet nyújtott Anyeginnek, majd a kézfogásuk után ugyanazon a nézőtérre vezető lépcsőn távozott, amelyen keresztül legelőször bejött.

Balatoni Éva, Bátori Éva, Mester Viktória, Nyári Zoltán, Molnár Levente (fotó: Végh Csaba)

A szereposztás szinte ugyanaz, mint 2008-ban Budapesten, az Operaház Kovalik-féle produkciójában. Bátori Éva Tatjánaként tökéletes alakítást nyújtott. Beérett nála a szerep, jól bírta hanggal és nagy kifejezőerővel tudta érzékeltetni azokat a finom lelki folyamatokat, mely során az ábrándozó kislányból érett asszony lesz. Mester Viktória Olgája huncut, fiatalos, életteli, igazán tökéletes párja volt Lenszkijnek, akit ezúttal Nyári Zoltán formált meg. Vele kapcsolatban már többször megállapítottam, hogy rendkívül erős a színpadi jelenléte, hatalmas feszültségeket, nagy érzelmi hullámzásokat tud produkálni, valamint kiválóan bánik hangi adottságaival. Kezdettől fogva teljes erőbedobással dolgozott, jelenléte gyakran ösztönzően hatott kollégái színészi játékára is. Molnár Levente Anyegin-alakításával kapcsolatban sokáig hiányérzetem volt. Mintha megelégedett volna annyival, hogy leénekli a szólamát oroszul, de ez nem volt több, mint hangok egymás mellé rakása. Vidéki hakni benyomását keltette. Olykor Nyári Zoltán jelenlétében ő is hozzátett egy kis játékot, de a személyiség formátuma nagyon hiányzott a figurából. Kár, pedig lennének oroszlánkarmai. Tatjánával való zárójelenetében mutatta meg igazán, mekkora erőket képes megmozdítani, ha ő is úgy akarja. Az opera végén valóban az a világfi állt előttünk, akit Puskin és Csajkovszkij megalkotott, aki énekesként, színészként, férfiként egyaránt méltó párja a Bátori Éva által megformált hősnőnek.

Tatjána és Olga: Bátori Éva és Mester Viktória (fotó: Végh Csaba)

Kovács Annamária Filipjevnája, Balatoni Éva Larinája, Clementis Tamás Zareckije egyaránt jól sikerült alakítás. Gremint Rácz István énekelte, aki képes volt megmutatni a szereplőt és a híres ária szépségeit is. Kevésbé vagyok elégedett azonban Triquet kupléjával, amit a teljes értelmezési zavar jellemzett. Kevert nyelven kellett volna énekelni azt, amit oroszul hallottunk, aztán franciául hangzott el az első versszak. Ha már félig szcenírozott előadást látunk, akkor be kellett volna hívni Tatjánát a színpadra, hiszen eredetileg neki íródott a dalocska, és nem ártott volna tisztázni: Triquet miért énekel össze-vissza nyelveken, miért gúnyolja ki a társaság, és Csajkovszkijnak mi a célja a figurával? A miskolci produkcióban nagyon zavarosra sikeredett ez a jelenet, persze ez nem az előadó, Boncsér Gergely hibája, ő mindent megtett, hogy szépen elénekelje a kuplét, csak nem adta vissza a lényeget. A szereplők közötti kommunikációs problémát kellett volna itt megjeleníteni, amit a kivetítőn futó magyar szöveg érzékeltetett is. Lengyel Jenő nagyszerű fordítása valóban megidézte Puskin szellemét.

Anyegin: Molnár Levente (fotó: Végh Csaba)

Meg kell még említeni a színpad hátsó részén helyet foglaló Cardinal Mindszenty és Cantus Agriensis egyesített kórus munkáját, akik ugyan nem tudták a Pillangókisassszonyban nyújtott hangzásbeli bravúrt hozni (az Anyeginben ugyanis a férfikar olykor elnyomta a nőit), viszont hallottunk a kórusbetétek közben két szép férfiszólót Gergely Péter Pál és Kolozsi Balázs előadásában.

A Miskolci Szimfonikus Zenekar teljesítményével kapcsolatban vegyes érzéseim vannak. Ezen a koncerten több hibával játszottak, mint általában szoktak. Kovács László karmesterrel nagyon értik egymást, az orkeszter azonnal reagál a dirigens minden rezdülésére, mégis sok volt a feltűnő intonációs hiba, még olyan hangszercsoportoknál is, akik rendszerint tökéletesen eljátsszák szólamukat. Talán a fáradság az oka, hogy október 1-jén a zenekar egyik része Németországban vendégszerepelt, a másik fele pedig Miskolcon adott Klazz-koncertet. Pihenésre nem maradt idő: rögtön kezdődtek az Anyegin próbái, de bizonyára a mostanság sokat emlegetett 58 milliós központi támogatás zárolása által okozott anyagi gondok is kihatnak a művészi munka színvonalára. Az opera köztudottan drága műfaj, de remélhetőleg nem ez volt az utolsó produkciójuk. A zenekar már nagy rutinra tett szert ezen a területen, és hogy az Anyegin után lesz-e még opera, úgy gondolom, az csak az anyagin múlik.

Fotók: Művészetek Háza, Miskolc / Végh Csaba

Hasonló bejegyzések