A zene összeköt

A közelmúltban ünnepelte 75. születésnapját a világhírű orosz basszus, Jevgenyij Nyesztyerenko. Lapunk a Rákoshegyi Bartók Zeneházban tavaly év végén tartott mesterkurzusának felidézésével köszönti a művészt. KONDOR KATA beszámolója

Jevgenyij Nyesztyerenko (fotó: Vermes Tibor)
Jevgenyij Nyesztyerenko (fotó: Vermes Tibor)

Kényszerű halasztás után november végén került megrendezésre a Rákoshegyi Bartók Zeneházban Jevgenyij Nyesztyerenko háromnapos mesterkurzusa, melyet egy nappal később a résztvevők koncertje zárt. (Egy három évvel korábbi, szintén rákoshegyi mesterkurzus alkalmával interjút is készítettünk a Mesterrel, melyet itt olvashatnak.) Közvetlenül a koncert előtti napon sikerült egy kicsit belepillantani, hogyan dolgozik a Mester a növendékekkel. Eddigre már sok mindenen túl vannak, nem az alapozás, a részletes kidolgozás szakaszába látok bele, hanem a félkész, vagy inkább majdnem kész állapotba: az áriák már csaknem a koncerten előadandó minőségben szólalnak meg, így nem is olyan aprólékosan foglalkoznak eggyel-eggyel, inkább a végső csiszolgatás, finomítás zajlik.

A kurzuson énekeltek tapasztaltabb és pályájuk elején járó művészek is Lugosi Anna zongorakíséretével. Ezen a délelőttön ismert művész, Cecilia Lloyd kezd Manon Lescaut áriájával. A Mester először hagyja, hadd énekelje végig, és csak másodszorra kezdi megállítgatni azoknál a részeknél, melyekhez hozzáfűznivalója van, és adja az angol nyelven alapuló, de nemzetközi zenei kifejezésekkel és nonverbális jelzésekkel megtűzdelt magyarázatát. Nagyon sok észrevételt tesz: levegő-beosztásról, szövegmondásról, tempótartásról is szó esik. Majd Gounod Rómeó és Júliájából következik Júlia áriája. Itt Nyesztyerenko a legatókat hiányolja, és azt kéri az énekesnőtől, játssza is el a jelenetet. A francia szöveg kapcsán a nehéz nyelveken való éneklésről értekezik, így természetesen a magyarról is. A harmadik ária a Traviatából hangzik el, és igazán jól sikerül. „Jobb, mint tegnap” – állapítja meg a művésznő, néhány dolgot azonban itt is pontosítanak még így például a frázis beosztását; a Mester az „Ah!” szó lehetséges kiejtéseit taglalja, végül elég sokáig gyakoroltatja a csúcshangot az énekesnővel.

Jevgenyij Nyesztyerenko (fotó: Vermes Tibor)
Jevgenyij Nyesztyerenko (fotó: Vermes Tibor)

Rövid szünet után egy könnyed, lányos alkatú énekes, Jánoshegyi Anna érkezik, aki rögtön az Éj királynőjének első áriájával kezd. Az igazat megvallva furcsa ennek a fiatal hölgynek a sötét hangját, és előadásában a rendkívül nehéz áriát hallgatni. A hangok megvannak, de az előadás nem lesz szép, bár később megállapítják, hogy előző nap jobban szólt. Vele a Mester németül beszél, ennek kapcsán rögtön szövegejtést pontosítanak. Majd az énekesnő elénekli az Éj királynőjének másik áriáját, ami nagyjából az előbbihez hasonlóan sikerül, de valószínűleg ez is jobban szokott menni, mert abban egyeznek meg, hogy ez fog elhangzani a másnapi koncerten.

Mellette viszont a koloratúrszopránok másik bravúrdarabját, Bellini Alvajárójának áriáját fogja énekelni, így erről szól a mesterkurzus következő része. Jobban sikerül a produkció, és a Mester rögtön megtalálja az alkalmat, hogy dicsérje a növendéket. Még próbálgatják egy kicsit a frázisok beosztását és a megállások hosszát, majd itt is a magas hang – ijesztően sokáig tartó – gyakorlása zárja a foglalkozást. Végül Nyesztyerenko a daléneklésről beszél, és biztatja a fiatal énekesnőt, hogy próbálja ki magát ebben a műfajban, hiszen a legnagyobbak is mind azt tették.

Jevgenyij Nyesztyerenko (fotó: Vermes Tibor)
Jevgenyij Nyesztyerenko (fotó: Vermes Tibor)

Az újabb rövid szünetben egy könnyed hangú fiatal lány, név szerint Nagy Johanna kezd beskálázni. A visszaérkező Mester már ekkor tanácsokkal látja el a magas hang irányulásáról, és – milyen hasznos, hogy a Bartók Zeneházban zajlik a kurzus – megmutatja saját magát a falon lógó képek egyikén, Kékszakállúként. Arról is beszél, milyen fontos, hogy az énekes visszahallgassa magát.

Az énekesnő először Giordani Caro mio ben… kezdetű darabját adja elő egyszerűen, de szépen. A Mester erre a barokk díszítésekről és az előadói hagyomány változásáról beszél neki. Ezután egy népies Muszorgszkij-dal következik, megkapó ártatlansággal, amire az egyetlen komment (így, magyarul): „Nagyon szép! Köszönöm!” Végül Oscar áriája hangzik el, a délelőtt méltó zárásaként, a fiatal művésznő korábbi produkcióihoz hasonló jó érzést hagyva maga után.

Jevgenyij Nyesztyerenko (fotó: Vermes Tibor)
Nagy Johanna és Jevgenyij Nyesztyerenko (fotó: Vermes Tibor)

Következő nap este a mesterkurzus valamennyi résztvevője (így a férfiénekesek is, akiket most hallok először) összegyűlt a Zenetudományi Intézetben, a zárókoncerten. Mindannyian két-három, az előző napokban próbált áriát adtak elő, végül pedig maga a Mester is színpadra lépett. A produkciókban ezúttal is Lugosi Anna működött közre zongorán.

Kovács Péter az első fellépő, Schubert és Verdi-művekkel. A fiatal énekes szép hanggal rendelkezik, de még sokat kell dolgoznia, hogy fel is tudja építeni az előadását, mert éneklése kissé egysíkú. Utána Nagy Johanna következik előző napi darabjaival, és ismét lenyűgöz könnyed, bájos éneke. Nem azt érezni ugyan, hogy kész énekesnő áll előttünk, inkább egy fiatal lányt látunk-hallunk a maga természetességével, amihez a Muszorgszkij-darabban valami megközelíthetetlen tisztaság is járul.

Jevgenyij Nyesztyerenko (fotó: Vermes Tibor)
Jevgenyij Nyesztyerenko (fotó: Vermes Tibor)

Jőrös Andrea a következő, tisztességes, de nem különösebben emlékezetes produkciókkal. Majd Tarnai Dávid lép színre Anyegin és Leporello áriájával, valamint szokatlanul világos baritonhanggal. A második darabban partnere is lett, Jánoshegyi Anna alakítja az elszörnyedve hallgató Donna Elvirát. Ezt követően ő maga is előadja az áriáit, végig Éj királynője-sminkben és -ruhában, de az izgalom nem tesz jót a teljesítményének, nagyjából az előző napi formáját hozza.

A következő blokkban már ismertebb énekesek lépnek pódiumra. Cser Krisztián mind a drámai, mind a humoros oldalát megmutatja, a második darab, a Rágalomária roppant szórakoztatóra sikerül, a művész valószínűleg azért nem kapta még meg Basilio szerepét, mert elcsúfítaná az operaházi előadásban látható paróka. Cecilia Lloyd az előző napihoz hasonlóan énekel, megfogadva a Mester azon tanácsát, hogy jobban játssza el Júliát, ám ezúttal is a Violetta-ária sikerül a legerősebben.

Jevgenyij Nyesztyerenko (fotó: Vermes Tibor)
Jevgenyij Nyesztyerenko (fotó: Vermes Tibor)

Utolsó előtti fellépőként a Bartók Zeneház vezetője, Bokor Jutta énekel. Áriaválasztásaival ő is sokszínűségre törekedett, hogy drámai és játékos oldalát egyaránt bemutassa. Habanera-előadása magával ragadó, annyi humor és csábítás van benne, és képes vele a közönség férfirészét is zavarba hozni.

Jevgenyij Nyesztyerenko (fotó: Vermes Tibor)
Jevgenyij Nyesztyerenko (fotó: Vermes Tibor)

Legvégül maga a Mester, Jevgenyij Nyesztyerenko lépett színpadra, és nem csupán énekesi teljesítményével tette fel a koronát az estre, hanem azzal a jelentős művészi személyiséggel is, ami a nagy előadók sajátja. Amellett, hogy az elmúlt napokban tudásával, tapasztalataival, tanácsaival segítette a fiatalokat, megadta nekik – és minden jelenlévőnek – azt a megfoghatatlan élményt, amiből a későbbiekben meríteni tudnak. A koncert zárószámaként – magyarul – megszólaltatott Elindultam szép hazámból… megrázó erejű előadásából pedig hirtelen az is megérthettük, miért tett rá akkora hatást előző nap a fiatal magyar énekesnő Muszorgszkij-produkciója: milyen jó, ha valaki egy másik kultúrából érkezve képes mélyen belemerítkezni a miénkbe, és hitelesen közvetíteni azt! Ennél teljesebb érzést nem is hagyhatott volna maga után az este.

Fotók: Vermes Tibor