Mostanság másról sem hallunk, mint migrációs válsághelyzetről. Ebből az alkalomból összegyűjtöttünk egy csokorra valót azokból a migráns operaszerzőkből, akik nélkül Európa zenetörténete máshogy alakult volna. Íme, hevenyészett listánk második része – ráadással!
6.) Gioachino Rossini (1792-1868)
Karrierjének csúcspontján érkezett Párizsba, ahol először a Théâtre Italien, vagyis a francia főváros olasz operájának vezetését vette át. (Igen, Párizsban még kétszáz évvel a francia opera kialakulása után is külön színháza volt az olasz operáknak, ahol tárt karokkal várták az idegen komponistákat és műveiket…) 1826-ban azonban már a Nagyoperában mutatták be első francia nyelvű darabját, a Korinthosz ostromát, melyet még három francia opera követett: a Mózes, az Ory grófja, majd a mindet elhalványító sikerű Tell Vilmos. Az utóbbi műfajteremtőnek bizonyult: az ekkor kialakulófélben lévő francia grand opéra mintapéldánya lett. A Tell Vilmos bemutatója után Rossini elhagyta Franciaországot, 1855-ben azonban visszatért, és az operakomponálástól immár visszavonultan itt töltötte életének utolsó tizenkét évét.
7.) Giacomo Meyerbeer (1791-1864)
Jacob Liebmann Beer néven született Berlinben, zsidó családban. Pályafutásnak elején magától értetődően az ekkor már kialakult német operastílus keretei között próbált érvényesülni, 1816-os itáliai útja azonban Rossini és a bel canto hívévé tette: ezt követően egyre-másra mutatták be olasz szövegre komponált operáit. Ezek – szerzőjükkel együtt – csakhamar eljutottak Párizsba is, ahol Rossinihez hasonlóan ő is francia nagyopera hívéül szegődött, immáron másodszor váltva stílust és nyelvet. Első francia operája (Ördög Róbert, 1831) után élete végéig hű maradt Párizshoz és a műfajhoz – itteni működésének csúcspontja az 1836-ban bemutatott Hugenották. Mindez nem akadályozta meg abban, hogy időközben hazatérjen Berlinbe, és udvari zeneszerzőként néha német operákat, daljátékokat is írjon, igazi kozmopolita módjára – kivívva ezzel többek között a féltékeny és antiszemita Wagner rosszallását is.
8.) Jacques Offenbach (1819-1880)
Mindenki tudja, hogy a zenés színpadot száz éven át uraló könnyű műfaj, az operett francia földön született. Mi sem természetesebb, mint hogy egy német születésű komponista jóvoltából! Jakob Eberst, a későbbi Offenbach kölni zsidó család sarjaként lett Párizs dédelgetett kedvence – pályafutása e tekintetben is párhuzamot mutat Meyerbeerével, mint ahogy Wagner engesztelhetetlen gyűlöletét is éppúgy sikerült kivívnia… Megszámlálhatatlan hosszabb-rövidebb francia operettje között mellesleg találunk néhány német szövegre komponált daljátékot is. Utolsó művében, a Hoffmann meséi című operában a német opera elmélyültségét és a francia szellem szikrázását próbálta összeegyeztetni – s noha a darab befejezetlen maradt, mondhatjuk: sikerrel.
9.) Igor Sztravinszkij (1882-1971)
A 20. század egyik legnagyobb hatású zeneszerzője Szentpétervár egyik elővárosában, Oranienbaumban született. Élete tekintélyes részét azonban külföldön töltötte: Svájcban, Párizsban, majd az Egyesült Államokban telepedett le – sírhelye pedig Velencében van. Noha alkotói periódusai nem lakóhelyeihez vagy nemzeti iskolákhoz kötődnek (kivéve fiatalkori, orosz korszakát), vokális kompozícióit éppoly sokféle librettóra írta, mint ahány felé életében megfordult: színpadi művei között egyaránt találunk orosz, francia és angol nyelvű darabokat. Ha Oroszországban, azaz később a Szovjetunióban marad, aligha írhatta volna meg a Rake’s Progresst, azaz A kéjenc útját – aki látta elmúlt évad operaházi előadását, tudhatja, milyen élménnyel lennénk szegényebbek.
10.) Doppler Ferenc (1821-1883)
A lembergi (ma: Lviv, Ukrajna) születésű német fuvolaművész, Franz Doppler testvérével, Karllal együtt az 1830-as években települt Bécsből Pestre. Előbb a Német Színház első fuvolásaként működött, majd 1845-től egészen 1858-as távozásáig a Nemzeti Színház zenekarában játszott. Ebben idáig nincsen semmi meglepő – abban annál inkább, hogy az operaírással már korábban is kacérkodó Doppler ezek után az Erkel Ferenc kezdeményezte magyar nemzeti stílusban alkotta meg színpadi műveit: Benyovszky, vagy A kamcsatkai száműzött (1847), Ilka és a huszártoborzó (1849), Két huszár (1953), illetve az Erzsébet című opera (1857) első felvonása. Mind a kortárs, mind a jelenlegi értékelések szerint Doppler Ferenc a korszak egyetlen magyar operaszerzője, akinek életműve Erkel Ferencé mellett is minden szempontból figyelemre méltó – még ha annak nagyságrendjét nem is éri el. Az Erkel-operák 1849-es betiltásának idején az Ilka hatalmas, egészen Bécsig elhallatszó sikert aratott. Pest lakossága – németek és magyarok vegyesen – pedig őszintén hálás volt ezért a jövevény Dopplernek.
Ráadás: Erkel Ferenc (1810-1893)
Csak ráadásként szerepelhet listánkon, hiszen ő maga Magyarországon, Gyulán született – épphogy asszimilálódott, pozsonyi gyökerű német családból. Az Erkelek között azonban erősen tartotta magát a németalföldi származás legendája, amit bizonyos kutatók is osztanak; más elméletek viszont a németországi Freiburg városához kötik a pozsonyi Erkelek eredetét. Ám akár holland, akár német eredetű a família, érdemes eljátszanunk a gondolattal: hogyan is szólna Magyarország nemzeti himnusza, ha annak idején az Erkel-ősöket visszafordítják a határon?
Összeállította: Bóka Gábor