A Top 10 migráns operaszerző – I.

Mostanság másról sem hallunk, mint migrációs válsághelyzetről. Ebből az alkalomból összegyűjtöttünk egy csokorra valót azokból a migráns operaszerzőkből, akik nélkül Európa zenetörténete máshogy alakult volna. Íme, hevenyészett listánk első része!

1.) Jean-Baptiste Lully (1632-1687)

Ennél franciásabb neve már nem is lehetne a francia opera megteremtőjének. Zenetörténeti jelentősége felmérhetetlen: a francia barokk opera az első olyan iskola, amely nem csak nyelvében, de dramaturgiájában és zenei szerkezetében is jelentősen különbözik az olasz mintától. Szép teljesítmény ez egy olyan úriembertől, aki amúgy Firenzében született Giovanni Battista Lulli néven!

2.) Christoph Willibald Gluck (1714-1787)

Nem csak a francia opera megteremtője, de nagy reformátora is migráns volt: a német születésű, fiatalkorát Csehországban és Itáliában töltő, majd Bécsben letelepedő Gluck az ottani francia nagykövetség attaséjával, Bailli Le Blan du Roullet-val írta meg első francia operáját, az Íphigeneia Auliszbant; ezt követően pedig odáig merészkedett, hogy egy Lully számára készület szövegkönyvet (Armide) is újra megzenésített, mintegy versenyre kelve a már régen halott francia mesterrel. Bár reformelképzeléseit kezdetben ellenérzés fogadta, végül mégis diadalmaskodott Párizsban. Olyannyira, hogy a következő csaknem kétszáz év során még a francia zenetörténészek is őt helyezték előtérbe az egyébként született francia Rameau-val szemben.

3.) Georg Friedrich Händel (1585-1759)

Vagy George Frideric/Frederick Handel – angolosan, bár a magyar szakirodalom ragaszkodik a németes változathoz – maradjunk hát mi is ennél. A mester kétségtelenül német születésű volt, ám operaszerzőként már fiatalon az olasz stílus mellett kötelezte el magát (legyünk megengedőek vele szemben, hiszen német opera ekkor még csak csírájában létezett). Itáliai sikerei után, egy újabb hazai kitérőt követően végül Londonban telepedett le – hogy az új angol király megérkeztekor erre majdnem ráfizetett, az egyike a zenetörténet legismertebb anekdotáinak. Angliában továbbra is olasz operákat írt, majd amikor ezek sikere alábbhagyott, oratóriumokat kezdett alkotni – angol nyelven, köztük olyan csekélységet is, mint a Messiás. Mivé lett volna nélküle az angol zenetörténet?

4.) Joseph Haydn (1732-1809)

1761-ben érkezett Kismartonba, hogy elvegye a magyarok munkáját: az Esterházy-család szolgálatában csaknem harminc évet töltött Magyarországon, megalkotva ezalatt életművének mennyiségileg legtekintélyesebb részét – szimfóniáinak és vonósnégyeseinek túlnyomó többségét, valamint szinte összes operáját. Sosem vált magyar zeneszerzővé (a korszakban ez a fogalom még aligha lett volna értelmezhető), éppenséggel a bécsi klasszikus stílus atyjaként tekinthetünk rá – mégis büszkék lehetünk, hogy a zenetörténet ezen óriásának élete ilyen hosszú időn keresztül kapcsolódott hazánkhoz. Büszkék is vagyunk?

5.) Wolfgang Amadeus Mozart (1756-1791)

Bizonyám, ő is. Róla mindenki, de tényleg mindenki tudja, hogy gyermekkorában csodagyerekként végigturnézta fél Európát: járt Itáliában, Párizsban, Londonban, a német fejedelemségekben – ám sehol sem telepedett le tartósan. Azt azonban kevesen jegyzik, hogy amikor szülővárosából, Salzburgból Bécsbe költözött, voltaképpen ő is bevándorlónak számított: az ekkor már csak formálisan létező Német-római Birodalom két független része – a Salzburgi Hercegérsekség és a Habsburg Örökös Tartományok részét képező Bécs – között utazni is csak útlevéllel lehetett… Félő, hogy ha Mozart otthon marad az őt köztudomásúlag imádó hercegérsek szolgálatában, sosem alkotja meg a Szöktetést, a Figarót, a Don Giovannit, A varázsfuvolát. De Bécsbe költözött, s megírta ezeket. Hát kellett ez nekünk?

Összeállításunk második része

Összeállította: Bóka Gábor