A magány dalai

Jonas Kaufmann Wagner-lemezéről. BÓKA GÁBOR kritikája

Kaufmann - Wagner
Kaufmann – Wagner

Mikor az első vázlatokat fogalmaztam az alábbi sorokhoz, még abban a hitben éltem, hogy e lemez meghallgatása kiegészítő élményként fog szolgálni napjaink egy kiemelkedő művészével való első élő találkozásomhoz, ráadásul éppen Wagner-szerepben. Az operai zuhanyhíradók követői nyilván kitalálták, hogy a kritikus a Bécsi Állami Opera Parsifal-előadására készülődött, melyről azonban Jonas Kaufmann lemondása és egyéb szerencsétlen körülmények miatt végül lemaradt. A lemez azonban továbbra is itt van, s ha a tekintetben nem is leszünk általa okosabbak, hogy miként viszonyul mindaz, amit rajta hallunk, ahhoz, amit Kaufmann élőben nyújt, mint önálló művészi teljesítmény – hasonlóan Kaufmann eddigi CD-ihez – méltó a megismerésünkre.

Hat Wagner-monológ és a Wesendonck-dalok Felix Mottl hangszerelte zenekari verziója alkotja a lemez programját: invenciózus műsor-összeállítás, mely jól egyensúlyoz a népszerű és a kevésbé ismert, no meg a Kaufmann számára új és már meghódított szerepek között. A walkür Siegmundja, a Lohengrin címszerepe vagy A nürnbergi mesterdalnokok Stolzingi Walthere az énekes repertoárjának állandó darabjai (noha Walthert meglehetősen régen, és akkor is csak koncertszerű előadáson formálta meg utoljára), egy-egy részletük aligha hiányozhatott egy ilyen lemezről. Külön öröm, hogy a Lohengrin Grál-elbeszélésének eredeti, húzatlan változata hangzik fel ezúttal (melyet a kottán kívül korábban csak Daniel Barenboim teljes Teldec-lemezéről ismerhettünk); s ha a zene minősége inkább igazolja is a szerzői húzás jogosságát, mintsem revideálja Wagner döntését, a részlet izgalmas bepillantást enged a komponista amúgy nem kellő alapossággal ismert műhelyébe. A Siegfried, a Rienzi és a Tannhäuser címszerepei új színt jelentenek Kaufmann pályáján: szerepek, melyek még nem érték el őt – sőt feltételezhetően (remélhetően?) nem is fogják, hiszen túl vannak vokális adottságainak határain. A három részlet azonban mind az énekest, mind a műveket új oldalról ismerteti meg velünk – vagyis rögzítésük feltétlen nyereség. S végül a Wesendonck-dalok, e Trisztán és Izolda-tanulmányok, a szokottól eltérően nem női, hanem férfihangon csendülnek fel – az izoldai helyett a trisztáni oldalát mutatva meg ezáltal Wagner e különlegesen fontos kompozíciójának.

A kritikus két irányba tapogatózhat, ha a Kaufmann-élmény megfogalmazására törekszik. Számba veheti egyrészt a hang sokféleségét, a módot, ahogy az alapvetően sötét tónusú vocét a művész az egyes szerepekben eltérő módon színezi. A legfeltűnőbb talán az első két részlet közötti különbség: míg Siegmund monológja Kaufmann legsajátabb, hősi színezetű, baritonális, érces tenorján szólal meg, addig a Siefgried Erdőzsongás-jelenetében nagyon rafináltan kikevert világos hangszín fültanúi vagyunk – ezáltal válik hangsúlyossá a tinédzserfiú fiatalsága. A Kaufmann Don José-alakításából is ismert majdnem-skizofrén állapot magasrendű vokális megjelenítésének tekinthető a Tannhäuser Római elbeszélése – s e részlet kapcsán kell különösképp kiemelnünk azt, amit persze az egész lemez kapcsán megtehetnénk: Kaufmann nem csupán hangi kvalitásai, de anyanyelve okán is elsőrangú Wagner-tenor. Hiába a legjobb korrepetitorok, karmesterek, language coach-ok, a manapság főképp angol nyelvterületről érkező Wagner-tenorok az anyanyelvi természetességet sosem mondhatják magukénak; Kaufmann szövegejtésének pregnáns volta, drámai ereje azonban még német anyanyelvű fachtársaié közül is kiemelkedik.

A hangszínekben és az érzelmi árnyalatokban megmutatkozó sokszínűség mellett azonban van egy tulajdonsága a lemeznek, mely – egyetlen részlet kivételével – összekapcsolja a felhangzó számokat, s amely talán Jonas Kaufmann művészetének is állandó jellemzője: előadásában e monológok (leszámítva a Mesterdalnokok napfényes, derűs Walther-dalát) az ember végtelen magányáról szólnak. Lett légyen szó Siegmund vészhelyzetben való elhagyatottságról vagy Siegfried bensőséges tűnődéséről, Rienzi Istenben még bízó, de a társadalomtól már elhagyatott imájáról vagy Tannhäuser Isten és ember általi (vélt vagy valós) kitaszítottságáról, Lohengrin kozmikus magányáról vagy a Wesendonck-dalok soha be nem teljesedő szerelmének reménytelenségéről, Kaufmann hangján mindegyik állapot a hitelesség hangján szólal meg. Ez a sokfeléséget felülíró egység az a magasrendű szervező erő, amely a Wagner-év az igen jót bőven meghaladó, kiemelkedő művészi teljesítményévé avatja Jonas Kaufmann legújabb szólólemezét – melyen a Berlini Deutsche Oper Donald Runnicles vezényelte Zene- és Énekkarának színvonalas, ha nem is revelatív közreműködése szolgál az élmény megalapozásául.

Kaufmann – Wagner
Részletek A walkür, a Siegfried, a Rienzi, a Tannhäuser, a Lohengrin, A nürnbergi mesterdalnokok c. operákból; Wesendonck-dalok
Jonas Kaufmann – ének
A Berlini Deutsche Oper Ének- és Zenekara
Vezényel: Donald Runnicles
Kiadja: Universal / Decca