A főszerepben: Nemorino

A Covent Garden november 18-i Szerelmi bájital-előadásáról KŐRY ÁGNES írt beszámolót 

Nemorino: Vittorio Grigolo (fotó: Mark Douet / Royal Opera House)
Nemorino: Vittorio Grigolo (fotó: Mark Douet / Royal Opera House)

Laurent Pelly először 2007-ben rendezte a Szerelmi bájitalt a londoni Covent Garden Operaház (Royal Opera House) színpadán. A cselekmény Pelly rendezésében egy huszadik századi olasz faluban játszódik. A jelenlegi, vagyis harmadik felújítás tele van mulatságos hatással. Dulcamara egy nagy teherautóval közlekedik; e teherautó közlekedési eszközként és váróteremmel ellátott orvosi rendelőként is használható. A már kicsit spicces Nemorino egy traktorban érkezik, a falu fiatalsága motorbiciklin és kerékpáron jár, és egy bájos kiskutya többször is átrohan a színpadon.

Meglepő, hogy nincs osztálykülönbség a gazdag Adina és a paraszti származású Nemorino között. Talán Pelly azt gondolja, hogy a szociális helyzet vagy a gazdagság lényegtelen, mert az igazi szerelem minden akadályt legyőz? Pelly szerint tartós lenne a boldogság Adina és Nemorino között akkor is, ha a fiú nem örökölte volna meg nagybátyja vagyonát? A koncepció nem ad választ ezekre a kérdésekre. Viszont az érzelmek ábrázolása hihető; a színpadi cselekmény lenyűgöző, szórakoztató és szívmelengető.

Chantal Thomas színpadképei kellemes látványt nyújtanak, és – híven a cselekményhez – valószínűleg tevékeny falusi gazdaságot mutatnak Sajnos ezek a díszletek akusztikailag nem előnyösek. Viszont mind a négy főszereplő a helyzet magaslatára emelkedett – időnkét a szó szoros értelmében is –, és mind a négyen nagy sikert arattak.

Adina és Belcore: Lucy Crowe és Molnár Levente (fotó: Mark Douet / Royal Opera House)
Adina és Belcore: Lucy Crowe és Molnár Levente (fotó: Mark Douet / Royal Opera House)

A leghihetőbb szerepábrázolást az olasz tenortól, Vittorio Grigolótól (Nemorino) és a magyar Molnár Leventétől (Belcore) kaptuk. Habár időnként egy picit átbillent a jó ízlés határán, Grigolo nagyszerű teljesítményt nyújtott hangilag, színészileg és zeneileg egyaránt. A produkciót megelőző sajtó- és médiakampányt Bryn Terfel (Dulcamara) sztárstátuszára alapozták, de végül is Grigolo volt az est sztárja. Terfel nagy egyéniség, ám ebből egy kicsit le kellett volna faragni Dulcamara-alakításához. Terfel hibátlanul énekelt, de erőteljes hangja nem volt egészen összhangban Grigolo és Molnár Levente érzékenyebb, olaszosabb hangszínével. Molnár Levente Belcoréja ellenállt a túljátszás csábításának és stílusosan énekelt. Grigolóval előadott kettősét („Venti scudi…”) különösen érzékeny egyensúly jellemezte.

Tudtommal én vagyok az egyetlen kritikus, aki Lucy Crowe (Adina) ezen az előadáson nyújtott teljesítményét nem magasztalta. Crowe jó és tapasztalt előadója a barokk és a klasszikus stílusnak. Ám úgy tűnik, nem alkalmas Adina szerepére, vagy pedig rossz estéje volt. Sem hangilag, sem színészként nem volt meggyőző. Viszont kis szerepében minden szempontból tündökölt Kiandra Howarth (Gianetta).

A fiatal karmester, Daniele Rustioni jól érzi Donizetti zenéjét, de az este folyamán többször is előfordult egy-egy pici szétesés a pálcája nyomán. Ez a probléma valószínűleg eltűnik a további előadások során.

Ítélet? Ez jó mulatság, férfimunka volt.” Érdemes megnézni!

Fotók: Mark Douet / Royal Opera House


18th November 2014, L’Elisir D’ Amore, Royal Opera House 

by Agnes Kory

Dulcamara: Bryn Terfel (fotó: Mark Douet / Royal Opera House)
Dulcamara: Bryn Terfel (fotó: Mark Douet / Royal Opera House)

Set in a 20th-century Italian village, the third revival of Laurent Pelly’s 2007 staging of Donizetti’s L’Elisir D’Amore is full of hilarious effects. Dulcamara drives around in a big van (which doubles as his surgery with a waiting room), the intoxicated Nemorino arrives in a tractor, youth ride motorcycles and bicycles, and a cute little dog races through the stage a few times.

Oddly, there is no clear indication about the class divide between wealthy Adina and peasant Nemorino. Does Pelly believe that social status and wealth are irrelevant, as true love conquers adversities? Would happiness between Adina and Nemorino last even if the latter did not inherit his uncle’s estate? There is no answer to such questions in Pelly’s staging. However, the emotions are real; the production is charming, entertaining and heart-warming.

Chantal Thomas’s sets are pleasing to the eye and credible as a working farm but they don’t help the singers’s clarity of projection. Nevertheless, all four principals rose to the challenge of the possibly problematic acoustics and all four received enthusiastic acknowledgement.

Italian tenor Vittorio Grigolo (Nemorino) and Hungarian baritone Levente Molnár (Belcore) were most credible in their roles. Although occasionally slightly over the top, Grigolo turned out a brilliant performance vocally, dramatically and musically. Pre-performance publicity might have relied on Bryn Terfel’s star status, but in the event Grigolo was the star of the evening. Terfel is larger than life but he seemed also larger than Dulcamara. No complains about Terfel’s immaculate singing but the quality of his strong voice seemed to jar with the more nuanced, Italianate tonal qualities of Grigolo and Molnár. Levente Molnár resisted the temptation to overdo Belcore’s character and produced stylish singing. His duet with Grigolo (‘Venti Scudi’) was particularly finely balanced.

Dulcamara: Bryn Terfel (fotó: Mark Douet / Royal Opera House)
Dulcamara: Bryn Terfel (fotó: Mark Douet / Royal Opera House)

Mine is likely to be a lonely voice among those evaluating the performance on 18th November but Lucy Crowe – usually a fine baroque/classical performer – is either unsuited to the role of Adina or had a bad night. She did not convince either vocally or dramatically. However, Kiandra Howarth was stunning in her small role of Gianetta.

Conductor Daniele Rustioni has a feel for the ebb and flow of Donizetti’s music, but during this performance there were quite a few untidy corners. Ensemble is likely to improve during subsequent performances.

Final verdict? A great night out, don’t miss it.

Photos by Mark Douet / Royal Opera House