70 éves Várady Júlia

2011. október 14.

ALTFATER LEOPOLD OTÍLIA születésnapi köszöntője

Várady Júlia

Várady Júlia

Várady Júlia egy jelenség. Egy megmagyarázhatatlan jelenség. Senkihez sem hasonlítható egyéniség a mai operaénekesek világában. Ő adott értelmet az operai előadó-művészetnek, egyesítve a valószí-nűtlent: Callas drámai jelenlétét, tragikus művészetét Schwarzkopf tökéletes énektechnikájával, a hang varázsát a művészi kifejezéssel. A kiválóság és tökéletesség fáklyavivője. A finomság és az árnyalatok művésze.” (Bruno Monsaingeon, 2008)

Verdi: Nabucco – Abigél áriája
Verdi: Macbeth – La luce langue

A művésznő 1941. szeptember 1-jén jött a világra Tőzsér Júliaként Nagyváradon, Romániában. (A Várady nevet később vette fel, szülővárosára emlékezve.) Édesapja, Tőzsér József birkózó, tizennyolcszoros román bajnok volt, részt vett az 1936-os berlini olimpián, s egy Európa-bajnoki ötödik hellyel is büszkélkedhetett. „Apám többé-kevésbé magyar volt; édesanyám ágán Szászországból származó németek is voltak a családban. Nagyapám hegedült, nagyanyámnak nagyon szép hangja volt. Ünnepnapokon nagyapám mindig ugyanazt a kérdést tette fel: melyik zászlót kell kitenni az ablakba? Édesanyám szívesen választott volna művészi pályát, s így sosem volt kifogása sem a testvérem, sem az én életformám ellen. A testvérem színésznő lett, én énekesnő.” 

Tőzsér Júliát tizennégy évesen Papp Magda fogadta tanítványává, aki nem csak kitűnő énekesnő volt, de nagyszerű pedagógus is. Felismerte a kislány kivételes zenei és hangi adottságait, és azt is, hogy a szorgalmas és önmagával szemben roppant igényes Júliának tovább kell haladni az énekesi pálya felé – ezért arra biztatta, felvételizzen a kolozsvári zeneiskola ének tanszakára. 

Gyermekkorában Várady Júliának kimondottan mély hangja volt, mely a képzés jóvoltából vált magasabb fekvésűvé. Emilia Popp, Várady Júlia szeretett tanárnője szerint tanítványa abszolút szoprán, méghozzá lírai szoprán, avagy „spinto-dramatico” . Mindamellett Várady mindvégig megőrizte hangjának mély színét.

Verdi: A végzet hatalma – Pace-ária
Puccini: Tosca – Tosca imája

Várady Júlia

Várady Júlia

1962-ben került a Kolozsvári Operához: első évadjában Liuként, Paminaként és Fiordiligiként aratott nagy sikert. Később bemutatkozott Santuzzaként és Desdemonaként is, de mezzoszoprán szerepeket is énekelt: az Igor herceg Koncsakovnáját, a Hovanscsina Márfáját, A sevillai borbély Rosináját, sőt koncerten a Semiramis és a Hamupipőke mezzo áriáit is.

Hat évig volt a Kolozsvári Opera tagja, utána meghallgatásra jelentkezett Christoph von Dohnányinál, a Frankfurti Opera akkori főzeneigazgatójánál, aki habozás nélkül szerződtette a társulatba. Ezzel kezdődött nemzetközi pályafutása. Az első évadban Donna Elvirát, a Don Carlos Erzsébetét, a Hoffmann meséi Antóniáját, Szaffit és a Mózes és Áron fiatal lányát énekelte. E szerepek is jelzik, hogy a drámai irányultság mind fontosabbá vált Várady Júlia művészetében. 1972-ben szerepelt először a Müncheni Ünnepi Játékokon, s ezt követően sorra hívták meg a világ többi rangos fesztiváljára is (Edinburghban 1974-ben, Salzburgban 1976-ban debütált). Gyakran lépett fel Párizsban, Bécsben, Milánóban, Buenos Airesben, viszont csak néhány alkalommal volt látható és hallható Londonban és New Yorkban (1977-ben Donna Elviraként aratott nagy sikert a Metropolitan színpadán). Meglepő, de a kiváló Wagnerelőadóként is jegyzett Várady Júlia (Sentát és Sieglindét színpadon, Elsát koncerten alakította) sosem énekelt Bayreuthban.

Mozart: Don Giovanni – Mi tradi (Met, 1978)
Wagner: A walkür – Sieglinde és Brünnhilde jelenete (km.: Hildegard Behrens)

1974-ben feleségül ment Dietrich Fischer-Dieskauhoz, a világhírű opera- és dalénekeshez.

Puccini: A köpeny – Georgette és Marcel kettőse (km.: Dietrich Fischer-Dieskau)
Strauss: Arabella – Arabella és Mandryka kettőse (km.: Dietrich Fischer-Dieskau)

1998-ban, negyvenegy színpadon töltött év és negyven főszerep után Várady Júlia visszavonult a szerepléstől. „Az álmaim végső soron már mind teljesültek” nyilatkozta ekkor a díva. Donna Elvirától a Traviata Violettájáig minden fontos szerepet elénekelt, s a pályáját meghatározó kiváló karmester-generációra sem számíthatott már. Karajan, Solti György, Carlos Kleiber, Karl Böhm és Giuseppe Sinopoli már nincsenek köztünk. Giulini visszavonult, Abbado és Sawallisch nem vezényel már operát. Gardiner, Muti, Pinchas Steinberg és Thielemann maradt csak azok közül, akikkel együtt dolgoztam.” 

Dietrich Fischer-Dieskauval A köpeny müncheni előadásán

Dietrich Fischer-Dieskauval A köpeny müncheni előadásán

A művésznő 2003-tól a berlini Hanns Eisler Főiskolán és az Állami Opera Stúdiójában tart mesterkurzusokat. „Boldog vagyok, hogy megtaláltam ezt a feladatot, hogy énekelhetek még néhány egyetemistával és zenekarral. Úgy érzem, a tapasztalatom nyújt nekik valamit, hogy számukra hasznos vagyok. Zubin Mehtának, aki vissza akart csalni a színpadra, azt válaszoltam: nem akarok kétszer meghalni! Elégedett vagyok, ha a lemezeimet hallgatom. Míg a karrierem során csak belülről hallottam magam, ma már rendelkezem a megítéléshez szükséges kellő távolsággal. Minden szerénytelenség nélkül, szeretem, amit hallok, és úgy gondolom, jól végeztem a dolgomat.” (Le Monde de la Musique, 2004. november)

Mesterkurzus

Nem emlékszem rá, hogy Várady Júlia járt volna Erdélyben vagy Románia más részein 1989 óta. Sem Kolozsvár, sem Bukarest nem hívta meg előadásra, koncertre, mesterkurzusra. A díszdoktori címet sem kínálta fel neki egyik zeneakadémiánk sem. Olyan operaház sem akadt, amely kihasználta volna a lehetőséget, hogy e ragyogó életpályát a falai között koronázzák meg. Szülővárosában sokan még a nevét sem ismerik!

Mozart: Titus kegyelme – Non più di fiori

Elmulasztott lehetőségek… Várady Júliát sosem hallottam élőben énekelni. Ám jó néhány hangfelvétel birtokában egyetértek Heiner Lajos zenekritikus állításával, miszerint Várady Júlia „a XX. század egyetlen olyan énekesnője, akiben Maria Callas művészi színvonalát fedezhetem fel”.  

Születésnapja alkalmából, kedves művésznő, Isten éltesse sokáig!