70 éve született Gregor József

– Személyes emlékeink – ÁDÁM TÜNDE, BÓKA GÁBOR és FÜLÖP KÁROLY írása

Fotó: MTI
Fotó: MTI

Nem emlékszem, mikor találkoztam először Gregor József nevével, hangjával, személyiségével, hiszen mindig jelen volt televízióban, rádióban. Felejthetetlen viszont az első alkalom, amikor színpadon láthattam: Don Pasqualét alakította Szentendrén, Békés András rendezésében. Több szerepben láttam még a későbbiek folyamán (Falstaff, Pomádé, az Aida fáraója, a Kisvárosi Lady Macbeth Pópája szerepel a listán), de a legtöbbször Pasqualeként – s ebben a szerepben minden arcát, emberi és művészi jellemvonásainak szinte teljes skáláját fel tudta mutatni.

Nézem a nyolcvanas évek elején készült televíziós felvételt: az ekkor még voltaképpen fiatal énekes idősnek maszkírozva remek egyéni ízekkel, játékötletekkel, aprólékosan kidolgozott alakítással visz életet a már akkor is halott operaházi rendezésbe (melyet a mai napig megtartott a színházi tehetetlenség). Kidolgozottság egyfelől – a rögtönzés, a játék iránti elementáris igény a másik oldalon. Gregor játékos szellem volt, ez minden alakítását nézve világosan látszik.

Mellszobra
Mellszobra

Hallgatom a nem sokkal később készült Hungaroton-lemezfelvételt. A figyelem itt kizárólag a hangra fókuszálódik: a pompás, világos, némiképp semleges orgánumra, a kifogástalan olasz szövegejtésre, a szerepformálás pusztán vokális eszközökkel is meggyőzően teljes voltára.
1996., Szentendre: a tévéfelvételhez képest teljesen felfrissült, minden ízében komplexebb, színesebb, emberibb alakítás. Akkor még nem tudtam, nem tudhattam: ez nyilván nem független a művész számára új rendezéstől, a rendezővel való szoros együttműködéstől – a ténylegesen elvégzett munkafolyamattól.

2001., Erkel Színház: ismét a régi operaházi rendezés, de teljesen más alakítás. Immáron maszk nélkül, saját arcával, kevésbé mozgékonyan, kevésbé kidolgozottan. Gregor József most már nem játszik: önmagát adja. Idősebben, kicsit kevésbé játékosan, keserűbben – de ezen az estén teljes erőbedobással. A hang most is pompásan árad, áradnak a rögtönzések, köztük akad aktuál-világpolitikai is („Akkor lássam ezt a nőt, amikor az Oszama Bin Ladent!”). Jó hangulatú előadás, tapsos siker. Ez most nem elmélyült művészet, hanem rutinprodukció, de mint ilyen, lenyűgöző.

Don Pasquale - Bándi Jánossal
Don Pasquale – Bándi Jánossal

2003., Erkel Színház: félház a nézőtéren, fáradt, légkörtelen előadás. Ez kihat a címszereplőre is: Gregor most kifejezetten keserű és meggyötört Don Pasquale. Nincs rögtönzés, nincs ismétlés a hadaró-duettben. Mondhatnánk: kedvetlenül játszik. Csakhogy ez a kedvetlenség művészi minőséggé változik: az öregség kiábrándultsága süt belőle.

Ez volt az utolsó alkalom, hogy ebben a szerepben láttam. Hogy a sok élő előadás és felvétel közül melyik számomra a legkedvesebb? Nem tudnám megmondani: mozaikokként rajzolják ki egy ember és művész, Gregor József portréját.

 Don Pasquale: Hadarókettős (partner: Miller Lajos)

Szöktetés a szerájból: Akasztófa-ária

Szöktetés a szerájból: Ozmin dala és duett (partner: Gulyás Dénes)

A sevillai borbély: Rágalom-ária

Simon Boccanegra: Fiesco áriája

***

Hollósi Zsolt Gregor-könyvének borítója
Hollósi Zsolt Gregor-könyvének borítója

A nyolcvanas évek közepétől datálható operai létem. Akkoriban sajnos keveset lépett fel Gregor József az Operában, énekesi teljesítményéhez, művészi rangjához és külföldi sikereihez méltatlanul keveset. Hanglemezről így előbb is ismertem művészetét, mint a színpadról. A Hungaroton jóvoltából hallottam a legnagyobb szerepeiben, mint a Don Pasquale, de a kisebb feladatokat is jelentőssé formálta például a Hunyadi László vagy a Pillangókisasszony felvételén. Tévéből, rádióból már szintén ismertem Gregor Józsefet, mire egyszer – egy bérletes előadásban! – sikerült kifognom a Fidelio Roccójaként. Szinte gyermek voltam még, döbbenetesen hatott rám a kegyetlen szituáció és zenei foglalata, s mind a mai napig Kasza Katalin s az ő előadásában és hangján szólal meg fülemben a jól ismert kettős: „Sietve kell a gödröt ásni, a kormányzó mindjárt lejön…” Nem tudom, mi volt a varázs: kicsi voltam még, s operailag nagyon kezdő, de hatott; az egyik legintenzívebb operai élményem volt s maradt ez a jelenet. Valószínűleg a lenyűgöző orgánum, a megrázóan hiteles játék s a partnerrel való összhang az oka mindennek, de örökre lefényképeztem, amit akkor láttam-hallottam: emlékezetemben Rocco és Leonora most is ott lépkednek lefelé az omladékos cella lépcsőin reszketve és várakozással teli…

Nabucco Győrből - partnerek: Bellai Eszter és Bede Fazekas Csaba
Nabucco Győrből – partnerek: Bellai Eszter és Bede Fazekas Csaba

Később valahogy elkerült Gregor József: nem láttam a szigeti Aidában, s Don Pasqualét, Dulcamarát, Gremint vagy Mefisztót sem ő alakította épp akkor, amikor én mentem színházba. Akadt viszont egy különlegesség: Pál Tamás karmester kutatómunkája során előásta Cimarosa A párizsi festő című kamaraoperáját, s rögtön lemezre is vette: érdekes, megint előbb a lemez volt meg, s aztán láttam Gregort a parádés szerepben – ezúttal a Hilton Dominikánus udvarában. Ha kevésszer láttam is a nagyszerű énekművészt, hát itt nagyon közelről: az egyik jelenetben a nézők közé lépve mellettem vagy inkább fölöttem énekelt, akár a technikáját is megfigyelhettem volna…

Tevje
Tevje

Ezután sokáig nem láttam színpadon: maradtak a tévéműsorok, nyilatkozatok, újságcikkek. Mindig jó kedélyt, vidámságot teremtett maga körül; mesélt, történetein meg kellett szakadni a nevetéstől. Az éneklésről, az énekes létről is mindig viccesen fogalmazott – míg általában a hangjukat óvó, a magukat hidegtől és egyebektől óvó énekeseket hallunk nyilatkozni, ő az erős paprika meg a hideg sör mellett tett hitet. Élvezte az életet, s énekesként is ezt tette, így állt összhangban önmagával. Komikus szerepeiben is ez a derű köszönt vissza: az énekes és a magánember ebből a szempontból egy volt személyiségében. Miért tagadott volna meg bármit is az énekestől, amit a magánember jónak érez. Ő így, önazonosságában jutott el a világhírig, a csúcsig: a Metropolitan színpadáig.

Az operaházi Borisz-produkció eredetileg számolt vele. Aztán másképp alakult. Színpadon végül a Kisvárosi Lady Macbeth Pópájaként búcsúzott az Operaháztól. Nem tudtuk, hogy ez a búcsú, s talán ő is remélte a folytatást, reménykedett a felgyógyulásban. Utolsó nyarán még fellépett a Margitszigeten: Tevjét alakította a Hegedűs a háztetőn című musicalben. Azóta szidom magam, hogy elszalasztottam ezt az előadását: elnéztem egy nappal a műsorkalendáriumot, azóta sajnálom.

Sarastróként - Csavlek Etelkával és Bándi Jánossal
Sarastróként – Csavlek Etelkával és Bándi Jánossal

Akkor októberben távozott. Most a tejesember már odafönn alkudozik az Úrral, de egy biztos: az a bizonyos „száz dicsőség” neki is kijár itt lenn! Sajnos már nem mondhatjuk el neki.

János vitéz: a Francia király dala

Falstaff monológja

Hegedűs a háztetőn: Tevje dala

A varázsfuvola: Sarastro E-dúr áriája

Kisvárosi Lady Macbeth: a Pópa jelenete (partnerek: Lukács Gyöngyi, Berczelly István)

***

A Muzsika borítója 2006-ból
A Muzsika borítója 2006-ból

Lassan négy éve nincs már közöttünk. Azóta felvette a nevét két általános iskola, írtak róla könyvet, emeltek neki szobrot, alapítványt hoztak létre a nevével, idén kiállítással és koncertekkel emlékeznek rá a kollégák és közönsége. Még mindig csak 70 esztendős lenne… Távozása óta felnőtt egy operakedvelő generáció, akik már nem látták őt színpadon. El tudjuk-e mondani nekik, miről maradtak le?

Gregor József több volt kiváló énekesnél. Olyan egyéniség volt, akitől, ha megjelent valahol, kisütött a nap. Színpadon és civilben is jókedvet sugárzott – talán még akkor is, ha ő maga nem volt jókedvű.
Egy olyan énekes-generáció tagja volt, amely még szélesebb ismertségnek örvendett, ám közülük is kiemelkedett. Nem válogatott a műfajok között, mindent fogyasztott: operát, operettet, musicalt – és mindent ugyanazzal a művészi alázattal, komolysággal – mert a munkában sosem viccelt. Egy rádióműsorban beszélt egyszer munkamódszereiről és hitvallásáról, innen tudhatjuk, hogyan tanulta saját szerepét, hogyan fektetett súlyt arra is, hogy a darab többi szerepét is ismerje, és mennyit dolgozott, mire az első közös próbán megjelent. Elmondta, hogy a például Pomádét vállalná próba nélkül is bármikor, de A rózsalovag Ochs bárója olyan szerep, amelyet minden alkalommal újra kell tanulni. Érintette a beszélgetés egyedi és eltéveszthetetlen beszédhangját is – és valóban: aligha volt olyan ember az országban, aki ne ismerte volna fel akár két hangból ezt a különleges orgánumot.

Pomádé király
Pomádé király

Sok nagy szerepében nem láttam-láthattam. Fájóan kimaradt például a Falstaff, és élőben a Pomádé király is – hiába a lemez és a koncerten előadott részletek.
Volt viszont Don Pasquale és Basilio még az Erkelben, aztán a betegségéből – úgy hittük – felépülve: Dulcamara, utoljára az Erkelben – és utoljára vele, de ezt még nem tudhattuk akkor.
A Kisvárosi Lady Macbeth Pópája, amelyet főszereppé avatott a jelenléte, egyszerre volt komikus és véresen komoly is: pontosan tudta, mi történt valójában, mit követett el Katyerina, de megőrizte a titkát.

Több koncerten is találkoztam vele, például 2005 tavaszán az Óbudai Társaskörben. Partnerével az Adina–Dulcamara-duettet adták elő. Ahogy színpadra ért, kottaállványt tett maga elé. Érezhető zavar a nézőtéren: milliószor énekelt szerepéhez mi szüksége kottára? Megérezte a ki nem mondott kérdést, és válaszolt is rá: olaszul oly régen énekelte már, hogy a szövegre szüksége lehet. Persze derültség a nézőtéren – és hatalmas siker.

Don Carlos Győrben, Bellai Eszterrel
Don Carlos Győrben, Bellai Eszterrel

Nemcsak szerepek nőttek a nevéhez, mint Tevje, a tejesember vagy akár Pomádé király, hanem egyes részletek is, mint a Hadarókettős, amelyet legendásan egy levegővel énekelt, kollégái pedig kapaszkodhattak, hogy tartsák a tempót. És ami meglepő: a Don Pasquale nálunk a Szerelmi bájitallal együtt hihetetlenül népszerű darab, de külföldön a kevésbé játszott Donizetti-operák közé tartozik. Ez itthonról nézve nagyon furcsa, pedig lehet, hogy a titok csak ennyi: nekünk volt a címszerepre két olyan művészünk is, mint Melis György és Gregor József.

Don Pasquale szerepe emblematikus volt az életében, és az maradt halálában is: 2006. október 27-én ez a darab volt műsoron az Operaházban. Ő már az égi páholyból figyelte.

Pomádé király új ruhája: Pomádé első áriája

La Mancha lovagja: Don Quijote és Sancho duettje (partner: Szvétek László) 

Szerelmi bájital: Dulcamara áriája

A csárdáskirálynő: Húzzad csak, kivilágos virradatig

Verdi: Attila – részlet (partner: Marton Éva)

Don Pasquale: ária az I. felvonásból

(Fotók: Magyar Állami Operaház – Mezey Béla, Győri Nemzeti Színház, MTI, Muzsika, könyvborító: Szilágyi Gábor)