105 éve született Tutsek Piroska

2010. szeptember 3.

A neves mezzoszopránra emlékezünk – BÓKA GÁBOR és JÁNOSI ILDIKÓ írása

Azucena szerepében

Azucena szerepében

Ha van művésze a magyar operajátszás történetének, akivel méltatlanul bánt az utókor, úgy Tutsek Piroska minden bizonnyal ilyen. Tehetsége előtt egyaránt kalapot emelt a kritika és a legnagyobb operaházak közönsége – azonban pályája csúcsán egyetlen egy lemezoldalnyi stúdiófelvételt sem rögzítettek vele, mely méltóképpen megörökítette volna művészetét. Karrierjének méltatlan vége, a színpadról történt 1948-as száműzetése pedig máig magyarázat nélküli (igaz, nem egyedülálló) szégyenfoltja az Operaház történetének.

1905. szeptember 3-án kettős öröm érte Tutsek Géza orvost és feleségét, Purcell Margitot. (Az édesanya a családi hagyományok szerint a nagy angol zeneszerző, Henry Purcell leszármazottja). Ikerlányaikat Piroskának és Ilonának keresztelték – s ahogy az ikrek élete gyakran, úgy Piroska és Ilona pályafutása is sokáig, gyermekkorukon jóval túl is párhuzamosan haladt. Mindkettőjük énekesnő lett, s kezdetben rendszeresen fel is léptek közösen – budapesti bemutatkozásuk is közös koncert keretében zajlott 1927-ben a Zeneakadémián, majd nem sokkal később a Fészek Művészklubban. (Közös fellépéseik nem egyszer okoztak zavart, majd meglepetést a közönség számára, mint erről később olvashatunk). Karrierjük koncerténekesnőként folytatódott egészen Piroska 1933-as operaházi debütálásáig.

Eboliként

Eboliként

Ám nemcsak a Magyar Királyi Operaházba, de a Fészek Művészklubba is hosszú út vezetett. Tutsek Piroska szülővárosában, Brassóban kezdte meg zenei tanulmányait, majd a budapesti Zeneakadémia hallgatója lett. 1926-ban kitüntetéssel diplomázik, ám a tanulás nem ér véget. Bécsben tanul tovább, oktatója itt Helene Wildbrunn. Ezután Berlin a következő állomás, ahol a meghatározó mesternek tekintett Anna Bahr-Mildenburg (Strauss Élektrájának első Klütaimnésztrája, akit Gustav Klimt is megfestett) tanítványa lesz. Tőle elsősorban a drámai mozgásművészetet sajátítja el, s hogy sikerrel, azt bizonyítja, hogy egy alkalommal, 1937-ben műfajt is váltott, s sikerrel mutatkozott be Lajtha László Lysistrata című énekes pantomimjében. Mint Tóth Aladár írta az előadásról: „A címszerepben általános meglepetést keltett Tutsek Piroska, akiről most derült ki, hogy nemcsak operaénekesnőnek kiváló, hanem pompásan megállja a helyét a pantomimszínpadon is.”

A Magyar Királyi Operaháznak 1933 óta tagja. Az Aida Amneriseként debütál: hálátlan szerep, hiszen egyetlen szólószáma sincsen, a nyílt színi tapsokat rendszerint a szoprán–tenor páros aratja le. Tutsek Piroska azonban elsőre meggyőző teljesítményt nyújt, azonnal szerződtetik. Tizenöt éves, folyamatosan felfelé ívelő, ragyogó pálya veszi ezzel kezdetét. Drámai mezzoszopránként, de olykor az alt-régiókba is lemerészkedve elsősorban Verdi és Wagner operáiban kamatoztathatta tudását: ötvennégy szerepet énekelt, ezeknek javát e két szerző hősnői adják. De nem hiányozhatott repertoárjáról minden mezzók szerepálma, Carmen sem, és fellépett magyar operákban is: az obligát Gertrúd királyné mellett énekelte A vajda tornya Emelkáját, a Farsangi lakodalom grófnőjét, Jacobi Sybill című operettjének nagyhercegnőjét a darab operaházi bemutatóján, valamint Hubay Jenő A milói Venus című operájában Klythiát. „Méltón csatlakozott… a tüzes ifjú párhoz az élet nyarában pompázó Skopas és Klythia nemes kettőse: Palló Imre és Tutsek Piroska. Klasszikus szobrot lehetett volna faragni róluk is, amiként ők is szoborszerű tökéletességgel mintázták a Hubay-melódiákat” – írta az előadásról Tóth Aladár.

Ikrek

Ikrek

Az Operaház szerződtetett tagjaként olykor kisebb szerepeket is vállalnia kellett – mi sem jellemzőbb, mint hogy ezeket is maximális művészi alázattal teljesítette. Így lehetett részese olyan zenetörténet jelentőségű előadásnak, mit Monteverdi Orfeójának magyarországi bemutatója, melyben a Prológust és a Reménységet énekelte. Főszerepet énekelt viszont az Operaház történetének egyik legnagyobb nemzetközi sikerét hozó bemutatójában: Respighi A láng című darabját több sikeres külföldi turnén is bemutatta a budapesti társulat – többek között a milánói Scalában is. Tutsek Piroska tehát Eudossiát énekli első Scala-beli fellépésén, melyet további, immár önálló vendégszereplések követnek majd Kundry és Venus szerepében a negyvenes évek elején.

Vénusz a Scalában

Vénusz a Scalában

Azonban Tutsek Piroska ekkor már nemzetközileg elismert énekes: nemzetközi karrierjét Bruno Walternek köszönheti, aki 1936-ban hallja először, és 1937-től kezdődően rendszeresen foglalkoztatja a Bécsi Állami Operában és a Salzburgi Ünnepi Játékokon. A bécsi operával való kapcsolata Walter kényszerű távozása után is, egészen 1944-ig megmarad.
A háborút követően gyorsan újjáéledő budapesti operaélet még számol Tutsek Piroskával, 1948-ban azonban váratlanul és megmagyarázhatatlanul nem újítják meg szerződését. Disszidálásra már nincs mód, a művésznő tehát alig tizenöt év után visszavonul a színpadtól. (Egyik pályatársa, a Gioconda-felvételen partnereként szereplő Hámory Imre szerencsésebben járt: őt csak vidékre száműzték, ahonnan bő évtized múltán visszatérhetett…) Nyugdíjazására hivatalosan csak 1955-ben kerül sor: méltánytalanul alacsony összeget állapítanak meg neki, amit többek, köztük Lukács Miklós későbbi igazgató támogatása ellenére sem sikerült megemeltetni.

1957-ben aztán váratlan fordulat: a május 16-i Lohengrin-előadás plakátja Tutsek Piroska fellépését hirdeti Ortrudként. Egy hónappal később, június 15-én újabb fellépés, ezúttal Verdi-szerepben: a Don Carlos Eboliját énekli a művésznő. Végül június 23-án és 28-án A nürnbergi mesterdalnokok Magdalénájaként lép újra színpadra – ezúttal már tényleg utoljára. Ahogy az egykori elbocsátás, úgy a váratlan visszahívás, majd az újabb mellőzés is érthetetlen mai szemmel. Az 1957-es estékről semmiféle kritika, beszámoló nem maradt. Ma már nehezen találnánk szemtanúkat, akik elmesélhetnék, hogyan is fogadta a közönség majd tíz éve nem látott kedvencét.

A végleges visszavonulást követően élete hátralévő bő két évtizedét a tanításnak szentelte. Egyik tanítványa, Perencz Béla így emlékszik vissza hajdani mesterére:

Kundry a Scalából

Kundry a Scalából

„Vérbeli művészember volt, aki a kisugárzásával, a lényével, tudásával valami olyan atmoszférát teremtett maga körül, ami különleges élményt jelentett nekem. El tudom képzelni, hogy egy ilyen művészegyéniséggel együtt énekelni a színpadon milyen csodálatos élmény lehetett. Mesélte, hogy amikor Ortrudot énekelte, abban a jelenetben, ahol Ortrud megátkozza Elzát, előfordult, hogy a partnernője tényleg majdnem összeomlott.
Zeneakadémiai tanulmányaim mellett tőle is vettem órákat. Ő volt az, aki Wagner irányába terelt, és akinek Wagner iránti rajongásomat köszönhetem.

Nagyon következetes tanár volt, egyfajta különleges hangzásvilágot követelt mindig, amit fiatal énekesként eleinte nehezen lehetett megérteni, de minél több évet töltöttem el a pályán, annál inkább érthetővé vált számomra, igazából mi is az, amit ő akart. A wagneri stílus és nyelvezet szakavatott képviselőjeként olyan apróságokat, finomságokat adott át Wagner-éneklésből, amitől – a háború előtti nagy korszak egyik utolsó képviselőjeként – óriási a különbség a régi és a mai Wagner-interpretáció között. Ez talán hangzásban megfoghatatlan, de a vájt fülűeknek mégis mond valamit. Ezeken a nüanszokon múlik, hogy valaki a szakmán belül iparos, mester vagy művész lesz.
A Rákosi-korszak egyik áldozata volt, de személyi tragédiájáról, mellőzöttségének okairól alig beszélt. Nyilván volt benne keserűség, de rendkívüli bölcsességével ezen felül tudott kerekedni. Mindig mosoly volt a szemében, és fantasztikus kisugárzásával olyan légkört teremtett az órákon is, hogy élmény volt a társaságában lenni. Hálát adok az égnek, hogy ennek a rendkívüli művészegyéniségnek a tanítványa lehettem.

A walkür Frickája

A walkür Frickája

Egy apró érdekesség: ikertestvérét, Tutsek Ilona drámai szopránt – aki Németországba került, majd ott is maradt, s tovább is élt, mint Piroska – egyszer felkerestem Svájcban. Akkor mesélt nekem közös koncertjeikről, amelyeket kezdő éveikben adtak. Az egyik koncerten a közönség nem tudta hova tenni, hogy egyik szám szorosan követte a másikat, s közöttük miként tud egy énekesnő ilyen hamar átöltözni. Aztán mikor a végén ketten jöttek ki a pódiumra, óriási ováció fogadta őket.”

Az előadók közös sorsa, hogy művészetük a pillanatnak szól, s különösen fájdalmasan mutatkozik meg ez olyankor, ha – mint Tutsek Piroska esetében – egy művész alakításainak megörökítését nem a technikai feltételek hiánya, hanem egyéb körülmények akadályozták. Így lehetséges az is, hogy felvételek híján Tutsek művészete mind inkább feledésbe merült. Csak a századik születésnap kapcsán kiadott előadás-töredékek (a művésznő első és egyetlen lemeze!), valamint a fia, Bogdánfy Géza kitartó munkája nyomán létrejött honlap élénkítették meg az érdeklődést iránta. A lemez nagy sikert aratott, s remélhetőleg Tutsek Piroska helyét ma már senki sem kérdőjelezheti meg az operai Pantheonban. Akik nem látták–hallották színpadon, kevés fogódzót találnak művészetnek megismeréséhez, a hangfelvétel-töredékekből annyi mégis kitűnik, hogy – Fodor Géza lemezrecenzióját idézve – „korának kivételesen nőies és erotikus operaszínpadi jelensége lehetett”. De talán ennél is többet mond Tóth Aladár kétszavas jellemzése a híres tata-tóvárosi Tannhäuser-előadás kritikájában: „a nemes Tutsek”. 

(Köszönet Bogdánfy Gézának a cikk létrehozásához nyújtott segítségéért.)

http://www.tutsekpiroska.hu/

Felvételek:

Ponchielli: Gioconda – Laura és Alvise jelenete (km.: Székely Mihály)

Tannhäuser: Vénusz-jelenet, 3. felvonás (km.: Set Svanholm, Alfred Poell)

Wagner: Parsifal – Kundry és Parsifal kettőse (km. Fiorenzo Tasso)

Szerepei:

Vénusz szerepében

Vénusz szerepében

Beethoven: IX. szimfónia – alt szólam
Bizet: Carmen – címszerep
Borogyin: Igor herceg – Poloveci lány
Cilea: Adriana Lecouvreur – Hercegnő
D’Albert: A hegyek alján – Antonia
De Falla: Háromszögű kalap – Dal
Dohnányi Ernő: A vajda tornya – Emelka
Erkel Ferenc: Bánk Bán – Gertrúd királyné
Erkel Ferenc: Hunyadi László – Hunyadi Mátyás
Gluck: Iphigenia – Klytämnestra
Gluck: Orpheusz és Euridiké – Orpheusz
Hubay: Milói Venus – Klithya
Jacobi: Sybill – Nagyhercegnő
Johann Strauss: Denevér – Orlovszky herceg
Johann Strauss: Cigánybáró – Cipra
Lajtha László: Lysistrata – Lysistrata
Maillert: Remete csengettyűje – Georgette
Monteverdi Orfeo – Reménység
Monteverdi: Orfeo – Előszó
Mozart: Requiem – alt szólam
Mozart: Varázsfuvola – II. dáma
Poldini: Farsangi lakodalom – Grófnő
Ponchielli: Gioconda – Laura
Puccini: Angelica nővér – Szigorú nővér
Puccini: Gianni Schicchi – Ciesca
Puccini: Pillangókisasszony – Suzuki
Respighi: A láng – Eudoxia
Respighi: Lucretia – La Voce
Richard Strauss: Salome – Heródiás
Richard Strauss: Az árnyék nélküli asszony – Amme
Rossini: Stabat Mater – alt szólam

Orpheusz

Orpheusz

Verdi: Aida – Amneris
Verdi: Aida – Papnő
Verdi: Don Carlos – Eboli
Verdi: Falstaff – Meg Page
Verdi: Requiem – alt szólam
Verdi: Rigoletto – Maddalena
Verdi: Trubadúr – Azucena
Wagner: Istenek alkonya – II. Norna
Wagner: Istenek alkonya – Sellő (alt)
Wagner: Istenek alkonya – Waltraute
Wagner: Lohengrin – Ortrud
Wagner: A nürnbergi mesterdalnokok – Magdaléna
Wagner: Parsifal – Kundry
Wagner: Rajna kincse – Fricka
Wagner: Rajna kincse – Sellő (alt)
Wagner: Tannhäuser – Vénusz (drezdai)
Wagner: Tannhäuser – Vénusz (párizsi)
Wagner: Trisztán és Izolda – Brangäne
Wagner: Walkür – Fricka
Wagner: Walkür – Rossweise
Wagner: Walkür – Siegrune
Weinberger: Wallenstein – Terzky gróf
Wille: Königsballade – Ranghild