Poulenc-bemutató az Operában

2016. november 29.

Először szerepel műsoron A kármeliták

December 2-án kerül színre a Magyar Állami Operaházban Francis Poulenc A kármeliták című darabja, amely megtörtént események alapján mesél a francia forradalom alatt kivégzett 16 compiègne-i apáca kivégzéséről, valamint félelemről és önfeláldozásról a zsarnokság árnyékában. A Gertrud Von Le Fort Utolsó a vérpadon című elbeszélése nyomán, Georges Bernanos filmforgatókönyvéből született mű további négy alkalommal látható az Andrássy úti dalszínház műsorán.

A kármeliták több szempontból is kivételes műnek számít. Az 1950-es évek alatt született darabok közül ez az egyetlen francia opera, amelynek sikerült máig tartó, rangos helyet kivívnia magának a nemzetközi repertoárban – méghozzá úgy, hogy misztikus, vallásos témát állít a történet középpontjába.

Jelenet a készülő előadásból (fotó: Rákossy Péter)

Jelenet a készülő előadásból (fotó: Rákossy Péter)

A cselekmény alapját valós történelmi események adják. A francia forradalmat követően, a jakobinus diktatúra terrorja idején ezreket végeztek ki a párizsi Place de la Révolution-on, köztük 16 compiègne-i kármelita nővért is 1794. július 17-én. A visszaemlékezések alapján az apácák méltósággal viselték a rájuk kirótt ítéletet, megújították fogadalmukat és zsoltárokat énekelve vonultak a vérpadhoz. A valós történelmi háttér ellenére a darab mégsem dokumentarista jellegű; a szerző célja – Bernanos és von Le Fort nyomdokain – egy szimbolikus jelentőségű korszak eseményein, és egy fiktív hősnő személyes történetén keresztül körbejárni a félelem és a kegyelem kérdéskörét.

A kármeliták központi szereplője Blanche, a fiatal arisztokrata lány, aki félelmei elől a rendi életbe menekül, és bár a végzet elkerülhetné, az utolsó pillanatban mégis önként követi nővéreit a halálba. Ez a döntés foglalkoztatja az előadást rendező Anger Ferencet is: „A mártírhalált érzékelteti ugyan a tragikus befejezés, de nem ad igazi magyarázatot arra, honnan fakad az apácák – és különösen Blanche – ereje, amiért meg tudnak halni a hitükért.”

Az opera eredeti címe (A kármeliták párbeszédei) sokatmondó: a nővérek egymással, világi testvéreikkel és Istennel folytatott beszélgetései (imái) adják a mű cselekményének gerincét, és határozzák meg szellemiségét. Poulenc nagy hangsúlyt helyez a szövegre, még zenéjét is ennek rendeli alá, ami nagy figyelmet, elmélyülést és együttgondolkodást kíván meg a közönségtől is. A zeneszerző bámulatos érzékkel szerkesztette librettóvá Georges Bernanos szövegét, aminek eredményeképp egy fokozatosan építkező drámai szerkezet jött létre és vezet el az operairodalom talán legmegrázóbb és legkatartikusabb fináléjához.

Jelenet a készülő előadásból (fotó: Rákossy Péter)

Jelenet a készülő előadásból (fotó: Rákossy Péter)

Az előadásban Létay Kiss Gabriella mellett a főbb szerepeket Váradi Zita, Balga Gabriella, Szemere Zita, Fokanov Anatolij és Boncsér Gergely alakítja. Különös figyelmet érdemel az idős rendfőnökasszony szerepében Budai Lívia visszatérése az Operaház színpadára. A Kanadában élő, nemzetközi hírű mezzoszoprán most a régen áhított szerep kedvéért érkezik újra Magyarországra. Ugyancsak világhírű művészt köszönthet az Opera közönsége a karmesteri pulpituson, a decemberben látható öt előadást Christian Badea vezényli, aki többek közt a New York-i Metropolitan, a londoni Royal Opera House, valamint a bécsi Staatsoper és a Sydney Operaház rendszeres vendége. A korszakot Szendrényi Éva finoman stilizált díszletei és Zöldy Z Gergely puritán jelmezei idézik meg a színpadon.

Az előadásról további információ az Operaház honlapján olvasható.

Hasonló bejegyzések