Operasztárok Veszprémben

José Cura, Miklósa Erika, Ramón Vargas és Rost Andrea is fellép a jubiláló, tizenöt éves VeszprémFest nagyszínpadán

„Az opera műfaja hat év után tér vissza a rendezvényre, és ebből az alkalomból négy olyan sztár ad koncertet július 13-án a História Kertben, aki az eddigi VeszprémFesteken már szerepelt” – mondta Mészáros Zoltán, az esemény ügyvezető igazgatója a budapesti sajtótájékoztatón.

Jelen volt José Cura, a világhírű argentin tenor, aki kiemelte: Veszprém nemcsak zenei, hanem személyes okokból fontos számára, hiszen a város díszpolgára. „Hatalmas fejlődést látok a fesztiválon másfél évtized alatt, látványos, ahogy a kultúra kiépült a városban” – szögezte le. A korunk egyik legnagyobb tenorjának tartott, 55 éves José Cura már a VeszprémFest nyitókoncertjén, 2004. augusztus 1-jén színpadra lépett, akkor a Nemzeti Filharmonikusokat Kocsis Zoltán vezényelte.

Immár negyedszer lesz hallható a VeszprémFesten Miklósa Erika, aki 2006-ban debütált a rendezvényen az Éj királynője szerepében. Az operaénekesnő szólt arról, hogy Rost Andreával és Curával sem lépett még így együtt színpadra. Rost Andrea Verdi Rigolettójának Gilda szerepe, 13 év után után énekel újra a VeszprémFesten, akkori partnere, a mexikói születésű tenor, Ramón Vargas Miklósa Erikával együtt énekelt a 2008-as operagálán is.

Rost Andrea (fotó: Dobos Tamás)

„Mozart, Puccini, Verdi, Donizetti, Bernstein műveinek népszerű áriái szerepelnek az idei operaest programjában. A Magyar Állami Operaház Zenekarát Kocsár Balázs fogja vezényelni” – mondta Bátor Tamás, a VeszprémFest operaprogramjának művészeti vezetője, a Müpa koprodukciós programigazgatója.

A VeszprémFest nagyszínpadának új helyszíne a História Kert, az egykori püspöki pihenőkert az ezeréves Veszprémi Vár tövében, a Séd patak partján, ahol a rendezvény koncertjeit 2800 néző láthatja.

Porga Gyula, Veszprém polgármestere arról beszélt, hogy a fesztivál elmúlt 15 éve az egész város számára minőségi ugrást hozott. Hozzátette: a fesztivál mindig meg tudott újulni, képes volt emelni a színvonalon és az erőforrást jelenti az Európa Kulturális Fővárosa 2023 pályázat számára is a városnak.

MTI
Fotó: Dobos Tamás