Lohengrin a hegyekből

2016. szeptember 14.

Richard Wagner operája a Bécsi Állami Operaház évadnyitó előadásán. KŐRY ÁGNES beszámolója a szeptember 5-i estéről

Elza és Lohengrin: Ricarda Merbeth és Stefan Vinke (fotó: Michael Pöhn / Wiener Staatsoper)

Elza és Lohengrin: Ricarda Merbeth és Stefan Vinke (fotó: Michael Pöhn / Wiener Staatsoper)

Sok és sokféle hatást gyakoroltak a magyarok Európa zenei életére, néha teljesen véletlenül is. Vajon megírta volna Wagner a Lohengrint a magyarok kalandozásai nélkül? Wagner történelmi forrásokból merített, amikor Madarász Henrik (875-936) magyarok elleni küzdelmeit használta fel operájának hátteréül. Vajon színpadra került volna a Lohengrin Liszt Ferenc nélkül? Wagner röviddel az 1948-49-es forradalmak előtt fejezte be operáját, de el sem mehetett a bemutató előadásra – amelyet Liszt vezényelt Weimarban 1850. augusztus 28-án –, mert üldözött volt drezdai forradalmi kapcsolatai miatt. Wagner először Bécsben látta operáját 1861-ben; végül 1876-ban maga vezényelte a Lohengrint, szintén Bécsben, a jelenlegi Staatsoper épületben.

Nagyszerű előadással várta (volna) közönségét a Staatsoper a szeptember 5-i Lohengrin estéjén. Sajnos nem volt szerencséjük: Klaus Florian Vogt, aki Lohengrint énekelte volna, megbetegedett, és Stefan Vinke helyettesítette. Talán a beugrást megelőző nagyon rövid idő okozta Vinke szereplésének gyengébb momentumait. Nem csak hogy az utolsó pillanatban, vagyis az előadás napján vette át a szerepet, de ez volt egyben az első fellépése a Staatsoperben. Nem könnyű debütálás! Természetesen Lohengrin szerepe már korábban is szerepelt Vinke repertoárján, különben nem énekelhetett volna aznap beugrással. Az viszont nem világos, hogy Vinke mennyire ismerte Andreas Homoki (Homoki András, zürichi operaigazgató) rendezői koncepcióját. Homoki 2014-ben vitte színre a Lohengrint a bécsi Staatsoperben és a zürichi Opernhausban – mindkét házban Klaus Florian Vogt énekelte a címszerepet. A jelenlegi bécsi Lohengrin-sorozat az első a 2014-es premierszéria óta, tehát Vinke a gyakorlatban nem ismerhette.

Kétségtelen, hogy Vinke megjelenését és hangját tekintve egyaránt Heldentenor. Ám ezen az estén nem tudta hozni a szerephez szükséges karizmát,

továbbá volt néhány ritmikai és intonációs pontatlansága. Viszont hősies beugrásával megmentett egy nagyszerű operaestet, összességében tehát nem maradt adósunk.

Ortrud és Telramund: Petra Lang és Tomasz Konieczny (fotó: Michael Pöhn / Wiener Staatsoper)

Ortrud és Telramund: Petra Lang és Tomasz Konieczny (fotó: Michael Pöhn / Wiener Staatsoper)

A többi szólóénekes nagyon jó teljesítményt nyújtott. A szoprán Petra Lang (Ortrud) egyaránt lenyűgöző mint énekes, mint színész és mint pantomimművész. Imponáló színpadi jelenléte hihetővé tette a cselekményt, a figyelem középpontjába állítva Ortrud eltökélt, könyörtelen harcát a régi világ visszaállításáért. Olyan Ortruddal, mint Petra Lang, a hihetetlen is hihetővé válik. Eközben Lang a muzikalitás csúcsát is nyújtja a mélyebb fekvésben korábbi mezzoszoprán énjére emlékeztetve, a magas hangoknál pedig erőteljes szopránjával.

A szoprán Ricarda Merbeth megható érzékenységgel ábrázolta Elza útját az igazságtalanul megvádolt lánytól a kétségekkel küzdő szerelmes asszonyig. Nem tudom, hogy véletlen vagy előadói koncepció okozta-e a vokális változást, de Merbeth hangja kicsit erőtlennek tűnt, amíg Elza vád alatt állt, de nagyon is erőteljessé vált, amikor már ejtették a vádat, és Elza Lohengrin menyasszonya lett. A bariton Tomasz Konieczny (Friedrich von Telramund) tökéletes partnere volt Lang Ortudjához, mindvégig kiváló teljesítményt nyújtott zeneileg, hangilag és színészként.

Andreas Homoki a cselekményt egy 19. vagy 20. századi kis hegyi faluba helyezte, ezzel közelebb hozva a cselekményt a mai közönséghez. A változtatás a karakterek aprólékosabb ábrázolására adott lehetőséget, mint ha középkori lovagokról lenne szó. A csatákat inkább csak említik, mintsem erőteljesen ábrázolják; Lohengrin és Telramund párbaja majdnem csak szimbolikus, inkább egy heves falusi vitának tűnik.

Homoki muzikalitása példaadó; énekesei túlzott rendezői beavatkozás nélkül koncentrálhatnak az éneklésre,

amikor szólamuk teljes odafigyelést igényel.

Henrik király: Günther Groissböck (fotó: Michael Pöhn / Wiener Staatsoper)

Henrik király: Günther Groissböck (fotó: Michael Pöhn / Wiener Staatsoper)

Homoki koncepciójához hasonlóan – vagy talán csak véletlenül? – a karmester, Yannick Nézet-Séguin is különösen fontosnak tartja a partitúra bensőséges, lírai részeit: ez már az előjáték kezdetétől nyilvánvaló volt. Sohasem hallottam a Nászkórust ilyen érzékeny frazeálással, mint ezen az estén. De Nézet-Séguin nem hanyagolja el az izgalmas tömegjeleneteket sem (és ezek valóban izgalmasak voltak irányítása alatt!). Meglepett a Staatsoper kürtöseinek kvalitása; ilyen operai kürtjátékot még sosem hallottam. A Telramund halálakor produkált decrescendójuk elbűvölt; de a nagy tuttik közepette sem vesztették el elsőrangú tónusukat.

Wofgang Gussmann minimáldíszletei jól illettek Homoki és Nézet-Séguin koncepciójához; nem értem viszont a kosztümök szerepét. Miért viselnek a falusiak egyenruhát (vagyis egyforma ruhákat)? Továbbá mit jelez a fehér szín? Vajon ártatlanságot képvisel (és ezért jelenik meg Elza és Lohengrin is először fehérben) vagy szegénységet, netalán vereséget (és ezért visel Ortrud és Telramund fehéret, miután elvesztették a Lohengrin elleni párbajt)? Teljesen érthető viszont a fehér az elbűvölő utolsó jelenetben, amikor a fiatal Gottfried (fehérrel takarva) hattyúból emberré változik. Nagyszerű volt a Gottfriedet alakító fiú, felvehetné a versenyt bármelyik balett-táncos hölggyel A hattyúk tavában. Ki volt ez a fiú, és miért nem jelölte a nevét a műsorfüzet?

Fotók: Michael Pöhn / Wiener Staatsoper


Lohengrin, Vienna Staatsoper, 5th September 2016

By Agnes Kory

Elza: Ricarda Merbeth (fotó: Michael Pöhn / Wiener Staatsoper)

Elza: Ricarda Merbeth (fotó: Michael Pöhn / Wiener Staatsoper)

Maybe his last minute call affected Stefan Vinke‘s performance which was the only relatively weak point of the otherwise outstanding Lohengrin production on 5th September 2016. Not only was Vinke called on the day to deputise for the indisposed Klaus Florian Vogt, but this was also his house debut at the Staatsoper. No pressure! The role of Lohengrin is, of course, in Vinke’s repertoire – otherwise he could not have stepped in on such short notice – but it is not clear how familiar he was with Andreas Homoki‘s production. Homoki staged this Lohengrin in 2014 (Wiener Staatsoper and OpernHaus Zürich); in both houses the title role was taken by Klaus Florian Vogt. The current Vienna run is the first revival of the production; hence Vinke had no practical experience in it. Without doubt, Vinke looks heroic and has a heroic voice. However, on this occasion, he did not project the charisma needed for the role and there were a few insecure moments in his delivery. On the other hand, Vinke evidently heroically saved the day for a truly magnificent opera performance, so he delivered much needed heroism.

The other solo parts of the opera were taken with admirable skills. Soprano Petra Lang (Ortrud) is astonishing as a singer, as an actress and as a mime-artist with consummate body-language skills. Her impressive stage-presence made the story credible, emphasizing the crucial subplot: we were witnessing Ortrud’s determination to regain the old world power with ruthless machinations. With an Ortrud like Petra Lang, the unbelievable becomes credible. And all the while she delivers musicality on the highest level, in the lower vocal registers reminding us of her once mezzo-soprano status and on the top registers shining as a powerful soprano.

Soprano Ricarda Merbeth (Elsa von Brabant) portrayed Elsa’s progress, from the vulnarable accused to the doubting heroin, with touching sensitivity. Whether on purpose or accidentally, her voice sounded small-scale while under attack by her accusers but powerful once cleared of the accusations and betrothed to Lohengrin. Baritone Tomasz Konieczny (Friedrich von Telramund) made the perfect partner to Lang’s Ortrud, with strong singing throughout.

Lohengrin: Stefan Vinke (fotó: Michael Pöhn / Wiener Staatsoper)

Lohengrin: Stefan Vinke (fotó: Michael Pöhn / Wiener Staatsoper)

Director Andreas Homoki has relocated the action to a mountain village in the 19th or early 20th century. In other words, placing the story in a smaller and more familiar environment, he brought the events closer to today’s audiences. This transfer allowed Homoki to present more nuanced characterisations than in a world of knights in armour. Battles in the story are referred to rather than forcefully indicated and the fight between Lohengrin and Telramund is on such small scale that it is almost only symbolic, perhaps representing a violent argument in a village of the 19th or 20th century. Homoki’s musicality is examplary in allowing his singers to sing without too much fuss when vocal lines demand full focus.

In line with Homoki’s concept – or just as a coincidence – conductor Yannick Nézet-Séguin clearly treasures the intimate, lyrical moments: this is evident right from the beginning of the overture. I have never heard the Bridal Chorus performed with such sensitivity, with such nuanced phrasings as on this occasion. However,  Nézet-Séguin  does not neglect the rousing crowd scenes either (and rousing they are!). Another first for me was the quality of the horn section playing for Lohengrin. For instance, their decrescendo on Friedrich’s death was as masterly as magical, while their rousing passages never lost the fine quality of their tone.

The minimalist stage design of Wofgang Gussmann fitted the intimate concept of Homoki and  Nézet-Séguin but I am at a loss to understand the significance of the uniform costumes of the villagers (why do they all wear the same clothes?) and also the use of white. Does it represent innocence (hence Elsa and Lohengrin appear in white on first entrance) or destitution (hence Ortrud and Friedrich appear in white after they lost their fight against Lohengrin). The white making sense as well as a fascinating conclusion to the drama was young Gottfried, hidden in white while changing from swan into human form. The young boy taking this part was masterly, equalling any ballerina portraying swans in Swan Lake. Who was he?

Photos by Michael Pöhn / Wiener Staatsoper

Hasonló bejegyzések