Wagner200-maraton

Nagyszabású, sporttal egybekötött zenés programmal indítja az évadot az Operaház

Az esemény sajtótájékoztatója
Az esemény sajtótájékoztatója

Szeptember 14-ét a kétszáz éve született Richard Wagnernek szenteli az Operaház. A megemlékezés azonban nem szokványos keretek között, valamilyen előadás vagy koncert formájában zajlik, hanem rendkívüli sokszínű, vállaltan a tömegek érdeklődésére számító programokkal. A tavalyi évhez hasonlóan lesz divatbemutató, valamint számos neves sportoló is közreműködik az eseményeken.

Délelőtt 11-kor kezdődik a program, ekkor minitárlat nyílik az Operaház Wagner-relikviáiból. 13 órakor Wagner és Nietzsche leveleiből tartanak felolvasást az Operaház Vörös szalonjában, majd kettőkor kamarakoncertet hallhatnak az érdeklődők, melyen a Siegfried-idill mellett Wagner dalai csendülnek fel. Négy órától a tavalyi évadból A bolygó hollandi előadását vetítik, ám eközben az Andrássy úton gyermekprogramok és sportversenyek zajlanak. Este hétkor wagneri ihletésű rockkoncertet tartanak.

Este nyolckor kerül sor a nap fő eseményére Dénes István vezényletével az Operaház Zenekara a legnépszerűbb Wagner-részleteket adja elő, Sümegi Eszter, Fekete Attila és Kálmándi Mihály közreműködésével, miközben neves sportolók művészi igényű gyakorlatokat mutatnak be. Ekkor kerül sor a divatbemutatóra, melyen operaénekesek, balett-táncosok és sportolók mutatják be a Gombold újra! csapatába tartozó divattervezők wagneri jelmezeit.

A fellépők részletes listája a Magyar Állami Operaház honlapján érhető el. A programok ingyenesek.