Vivaldi és a modernek az Óbudai Danubia Zenekarnál

2018. január 24.

Hamarosan megkezdi második félévi koncertjeit a sokszínű együttes

Vivaldi áll az évad második felében az Óbudai Danubia Zenekar zeneszerzőportré-sorozatának középpontjában. A BMC-ben tartott koncertek közül az operarajongókat elsősorban a második, Velence címet viselő rész érdekelheti március 9-én és 10-én, amelyen a komponista operaáriái is elhangoznak, kortárs zenei párhuzamként pedig Fekete Gyula Koncertária című műve csendül fel. Idén immár a bérlet valamennyi koncertjére két alkalommal kerül sor, de azok sem maradnak le, akik nem tudnak jelen lenni, ugyanis a zenekar Facebook-oldalán élőben is meghallgathatják az előadásokat.

Az Óbudai Danubia Zenekar

Modern idők címmel kezdődik január 25-én a Zeneakadémián a zenekar második félévi sorozata, mely a modernség technikai és szellemi vívmányain kalauzolja végig a hallgatóságot. Az első koncert a Gépek címet viseli, a karmester Vajda Gergely lesz, a további alkalmakon a művészeti vezető Hámori Máté, és az egyre jelentősebb nemzetközi sikereket elérő, immár visszatérő vendégdirigens, Sztanyiszlav Kohanovszkij fogja vezényelni.

A zenekar ifjúsági koncertsorozatot is indít Kalandra fül! címmel, nagy sikert arató iskolai előadásaik nyomán. Idén Britten, Beethoven és mesezenék szerepelnek műsoron. Ezek mellett a zenekar továbbra is együttműködik az Eötvös Péter Kortárszenei Alapítvánnyal, és szerepel az Óbudai Nyár, a Művészetek Völgye és a Klassz a pARTon programjaiban.

A koncertekről bővebb információ a zenekar honlapján érhető el.

Hasonló bejegyzések