Visszatér a Ring a Müpába

Meghirdette a Müpa a 2018/19-es évadra szóló bérleteit

Március 9-én 10 órától válthatók bérletek a Müpa 2018/2019-es évadára. A tizennégyféle sorozatban az opera és a vokális zene kedvelői is bőven találnak kedvükre való programokat.

Philippe Jaroussky

Ismét lesz Hang-szálak című bérlet, melynek első koncertjén Baráth Emőke és Philippe Jaroussky lép fel, Händel-operák részleteit adják elő. A Tenor3 elnevezésű esten René Barbera, Maxim Mironov és Fabio Sartori fog közreműködni, a művészek olasz operaáriákat énekelnek majd. Kínai karmesterrel és magyar rendezővel kerül színre Lehártól A mosoly országa, a Xu Zhong és Káel Csaba által létrehozott produkcióban Yijie Shi és Karine Babajanyan fog szerepelni. Februárban Olga Peretyatko áriaestjét hallgathatja meg majd a közönség, aki az olasz, a francia és az orosz repertoárból szólaltat meg darabokat.

A Vokális kalandok-bérletben az opera- és az oratóriumirodalom különlegességei fognak elhangozni. Mendelssohn Éliását Vashegyi György, valamint a Purcell Kórus és az Orfeo Zenekar adja elő. Novemberben Verdi A két Foscari című műve hangzik majd el koncertszerűen, ebben Guanqun Yu, Ivan Magri és Leo Nucci működik közre. Természetesen ismét lesz újévi Teremtés Fischer Ádámmal, melyben a szólisták ezúttal Fatma Said, Uwe Stickert és Sebestyén Miklós lesznek. Két korai Puccini-mű, a Krizantémok és a Lidércek is színre kerül a Pécsi Balett közreműködésével, a főszerepet Marina Rebeka énekli.

Baráth Emőke (fotó: Raffay Zsófia)

A Régizene Fesztiválon újabb sztárénekest köszönthetünk, Michael Volle Back-kantátákat fog előadni az Akademie für Alte Musik Berlinnel. Händel Izrael Egyiptomban című művét Václav Luks és a Collegium 1704 szólaltatja meg. Montéclair Jephté című darabja pedig ismét Vashegyi György és együtteseinek produkciója lesz, ebben Tassis Christoyannis működik közre.

Az évad egyik legizgalmasabb operai eseménye lesz a Wagner-napok Ring-produkciójának visszatérése Hartmut Schörghofer rendezésében. Wotan szerepében Johan Reuter és Tomasz Konieczny, Siegfriedként Stefan Vinke, Brünnhildeként Catherine Foster lép majd fel, de közreműködik még Gerhard Siegel, Stuart Skelton, Albert Pesendorfer, Lauri Vasar, Kálmán Péter, Schöck Atala, Pasztircsák Polina, Horti Lilla, Brickner Szabolcs és Haja Zsolt is.

Jelenet Az istenek alkonyából

A zenekari koncerteken is olyan neves karmesterek fognak fellépni, mint Sir John Eliot Gardiner, aki Verdi Requiemjét vezényli, Teodor Currentzis, aki Mahler-művekkel érkezik és a Londoni Szimfonikusokat dirigáló Sir Simon Rattle. A sorozatok összeállítói ismét gondoltak a gyerekekre is, a Műhelytitkok sorozatban a Pomádé király új ruhája lesz látható. A bérletek részletes programja a Müpa honlapján érhető el.