Visegrádi operagála Gruberovával

2017. december 12.

Az eseménynek december 20-án ad otthont a Müpa

Ha a koncertlátogató nem tudná a rendezvény címéből, alighanem akkor is gyanút fogna: szlovák koloratúrszoprán, magyar alt, cseh tenor és lengyel basszus egy koncerten, szlovák karmesterrel és magyar zenekarral – mindez aligha lehet más, mint a négy visegrádi ország együttműködésének zenei lenyomata.

Az est legfényesebb csillaga Edita Gruberová, „a koloratúra királynője”, akinek csodálatos hangjáért, makulátlan technikájáért és kifejező előadásmódjáért évtizedek óta töretlenül rajong a magyar közönség is. „A szlovák fülemüle” négyszer is pódiumra lép a hangverseny folyamán, stilárisan igen változatos kínálattal: Smetana A csók, Mozart Idomeneo, Puccini Gianni Schicchi és Bellini Az alvajáró című operájából énekel egy-egy reprezentatív áriát.

Edita Gruberová (fotó: Posztós János / Müpa)

A koncerten régi ismerősként üdvözölhetjük Schöck Atalát, a hazai énekestársadalom egyik kiválóságát, és Ladislav Elgr hangját is élvezhettük korábban a Budapesti Wagner-napokon. Krzysztof Bączyk esetében pedig új barátságot köthetünk: vele eddig nem találkozott a Müpa közönsége.

A műsor összeállítói arra is gondot fordítottak, hogy a „visegrádi szellemet” ne csak a közreműködők nemzeti hovatartozása erősítse, de a műsoron megszólaló számok is ezt tegyék: a nagy klasszikusok, Mozart, Rossini, Bellini, Rahmanyinov, Mascagni és Puccini mellett magyar (Erkel, Kodály), cseh (Smetana, Dvořák), lengyel (Moniuszko) és szlovák (Moyzes) komponista művei is megszólalnak. Utóbbi, Alexander Moyzes (1906-1984) Garam menti táncok című sorozata, amelyből a negyedik tételt ismerhetjük meg a Gruberová által nagyra tartott, s vele rendszeresen együttműködő Peter Valentovič vezényletével, vérbeli zenetörténeti kuriózum – a magyar közönség minden bizonnyal most hallja majd először.

Bővebb információ és jegyvásárlás a Müpa honlapján.

Müpa

Hasonló bejegyzések