Véget ért a Simándy József Énekverseny

2016. április 4.

Hanczár György vehette át a most először kiosztott Simándy-díjat

Kilencedik alkalommal került megrendezésre Szegeden a Simándy József Nemzetközi Énekverseny. A versenyen 18 és 36 év közötti énekesek vehettek részt. A 136 indulót két korcsoportban – 18-25 évesek és az alapképzésben résztvevők, valamint a mesterképzésben tanuló egyetemisták és ifjú művészek – díjazták a tegnap este a Szegedi nemzeti Színházban tartott gálaesten.

Az első kategória versenyzői az alapképzésben résztvevő hallgatók voltak. Az első helyezett a vietnami születésű Ninh Duc Hoang Long lett, aki mind a versenyen, mind a gálaesten magyarul adta elő a Bánk bán „Hazám, hazám”-áriáját. A második díjat Raftis Theodora, a harmadikat Kiss Diána nyerte.

A második kategóriában már végzett ifjú művészek indulhattak, illetve olyanok, akik közel állnak művészdiplomájuk átvételéhez (a mesterképzésben résztvevő hallgatók). Az első helyezettnek járó 500 000 forintos pénzjutalmat a Szegeden tanuló Baracskai Judit és a szegedi Kovács Éva kapta, második helyezést ért el Rendes Ágnes és Egyed Apollónia, míg a harmadik Vámosi Katalin és Bódi Zsófia lett.

A Szegedi Nemzeti Színház

A Szegedi Nemzeti Színház

A IX. Nemzetközi Simándy József Énekverseny Simándy-díját – amelyet idén először ítéltek oda – Hanczár György vehette át. A fődíjas Az ezred lánya című Donizetti-opera híres, kilenc magas C-t tartalmazó tenoráriájával nyerte meg a zsűrit. A fiatal tehetség Szegeden énekelte élete első főszerepét: a közönség Mozart A varázsfuvola című operájában ismerhette meg a hangját, amikor az Alföldi Róbert rendezte darabban Tamino szerepében lépett színpadra. (A produkció holnap, április 5-én vendégszerepel Budapesten, az Erkel Színházban.)

A versenyen számos különdíjat is felajánlottak az esemény támogatói. Az első kategória Simándy József különdíját, amelynek felajánlója Bárdossy Mária, Hagen Orsolya szoprán nyerte el. Az előző versenyen felfedezett operaénekes, Kálnay Zsófia 100 ezer forinttal járó különdíját Major Attila bariton kapta, valamint ő vehette át a Szegedi Operabarátok Egyesülete által felajánlott 50 000 forintos különdíjat is. A zeneművészeti kar 21 év alatti tehetségének szánt jutalmat Bata Réka Dorka szopránnak ítélték. Többen fellépési lehetőségeket nyertek többek között a Magyar Állami Operaháztól, a Pécsi Nemzeti Színháztól, a Kecskeméti Katona József Színháztól, a REÖK-től.

A 100 éve született Simándy József emlékére tartott – Temesi Mária és Sinkó György operaénekes által alapított – versenyen az énekesek az elődöntőben egy szabadon választott dalt vagy áriát, a középdöntőben és a döntőben pedig három művet adtak elő.

Forrás: MusiciansWho.hu, delmagyar.hu

Hasonló bejegyzések